Független tanácsadó honlapja.

 

 

koffein

carb blocker capsilite kapszula
Carb Blocker Capsilite kapszula

kávé koffein jótékony hatásaA kávé csökkentheti a bőrrák kialakulási esélyeit

Úgy tűnik újabb kutatási adatok, igazolhatják a kávéból, teából, kólából és csokoládéból származó koffein jótékony egészségügyi hatásait.

Egy, a Cancer Research című szaklap július számában megjelent kutatási anyag szerint a kávéfogyasztás csökkentheti az egyik leggyakoribb bőrdaganat, a bazális sejtes karcinóma kialakulási esélyeit. A vizsgálati adatok szerint a magas koffeintartalmú teáknak, a kólának és a csokoládénak szintén hasonló hatása van.

A kutatásban részt vett, napi három csészénél több kávét fogyasztó nők esetében 21 százalékkal, férfiaknál, pedig 10 százalékkal csökkent a betegség kialakulásának esélye azokhoz képest, akik csak havi egy csésze kávét ittak.

"A védőhatás egyértelműen a koffeinnek tulajdonítható - nyilatkozta Jiali Han, a Brigham and Women's Kórház és a Harvard Egyetem munkatársa - A koffein gátolja a daganatok növekedését. Egerek esetében már sikerült megfigyelni a koffein jótékony hatásait, ezért most úgy gondoltuk, humán alanyoknál is szerencsét próbálunk."

Han és kollegáinak megfigyelései szerint a koffein bevitelének mértékével nő a védőhatás is. "Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek mértéktelen kávéfogyasztásba kell kezdenie, annyi azonban bizonyos, hogy a koffeinnek számtalan pozitív egészségügyi hatása van." Korábbi kutatások során sikerült bizonyítani, hogy a kávé védelmet nyújthat a kettes típusú diabétesz, a szívelégtelenség, a Parkinson-kór, valamint a májrák és a májzsugor ellen, valamint javíthatja a fizikai teljesítményt.

A bazális sejtes karcinóma a bőr külső rétegeiből indul ki és leggyakrabban a napfénnyel gyakran érintkező bőrfelületeken, fordul elő. Az Egyesült Államok Országos Daganatos Betegségek Intézetének adatai szerint évente kétmillió beteget diagnosztizálnak az áttétet általában nem adó bazális sejtes karcinómával. A vizsgálatok szerint a koffein nem csökkenti a bőrrák más fajtáinak, a pikkelysejtes karcinómának és a melanómának az előfordulását.

A kutatók a 20 éves múltra visszatekintő Ápolói Egészségügyi Vizsgálat és az Egészségügyi Szakértői Vizsgálat eredményeit felhasználva összesen 112 000 ember egészségügyi adataihoz férhettek hozzá. Bár a tudósok egyértelmű kapcsolatot találtak a koffeinfogyasztás és a bazális sejtes karcinóma előfordulása között, ok-okozati összefüggéseket nem sikerült megállapítaniuk.

Rob van Dam, a Szingapúr Egyetem professzora szerint bár a kutatási eredmények rendkívül érdekesek, nem kell belőlük messzemenő következtetéseket levonni: "A kávéfogyasztók esetében a védő hatás nagyon csekély és vannak módszerek, amelyek segítségével, sokkal hatékonyabban csökkenthető a bazális sejtes karcinóma előfordulása" - nyilatkozta van Dam. "Ne higgyük azt, hogy a kávé naptej helyett is megteszi - nyilatkozta Dr. Albert Lefkovits, a Mount Sinai Egészségtudományi Egyetem bőrgyógyász professzora - Ha valaki szereti a kávét, igya csak, de emellett se feledkezzen meg a napfény elleni védekezés hagyományos módszereiről sem."

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

Capsilite kapszula

Carb Blocker kapszula

 

 

kávéfogyasztásA legtöbbünk nem tudja a napját egy bögre kávé nélkül elkezdeni, úgyhogy emelje bögréjét és ünnepeljen.

A kávé pozitív hatásait már rengetegszer bebizonyították, de most kiemeljük a legjobbakat:

  • stimulálja a hajnövekedést
  • jót tesz a bőrnek – összehúzza a pórusokat, segít a pattanások ellen
  • hámlasztja a bőrt
  • gyógyítja a pikkelysömört
  • véd az UV sugárzás ellen
  • antibakteriális hatásai vannak
  • felveszi a harcot a narancsbőrrel
  • gyulladáscsökkentő hatása van

Azok, akik kávét fogyasztanak, kevésbé valószínűen fognak 2-es típusú cukorbetegséget, Parkinson-kórt vagy demenciát kialakítani, mint azok, akik nem isznak kávét.

A kávét fogyasztók ritkábban lesznek rákosak, és ritkábban van szívproblémájuk és stroke-juk is.

 

Forrás: diagnozis.hu

 

 

kávézaccSpanyol kutatók szerint étrendkiegészítők bio alapanyagaként szolgálhat a kávézacc, mivel egészséget védő antioxidánsok gazdag forrása.

Maga a kávé egészséges antioxidánsok gazdag forrása. A Pamplonában lévő Navarrai Egyetem kutatócsoportja Maria-Paz de Pena vezetésével azt próbálta kideríteni, hogy a különféle típusú kávék elkészítése során mennyi antioxidáns marad a kávézaccban.

Megvizsgálták a filteres főzőkben, az espresso gépekben, a francia dugattyús főzőkben és a kotyogókban készült kávék maradványait, és megállapították, hogy a bennük lévő fő hatóanyagok - a koffein, a klorogénsav és az őrlés során keletkező polimer, a melanoidin - négyszer-hétszer több antioxidánst tartalmaznak, mint az elkészített kávé. A legtöbb a filter, az espresso és a dugattyús főzőkből származó zaccban van, kevesebb a kotyogókban keletkezettben - olvasható az eurekalert tudományos hírportálon (www.eurekalert.org.)

A szakemberek megjegyzik, hogy ha ezeket az antioxidáns vegyületeket sikerül kivonni a zaccból, a maradék a továbbiakban felhasználható talajjavításra.

 

Forrás: MTI, biovonal.hu

 

cholican kapszula cink kapszula omega-3 kapszula inner beauty
Cholican kapszula Cink kapszula Omega-3 kapszula
Inner beauty

 

 

koffein fogyasztásAz amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói – más intézményekkel karöltve – nemrég publikálták vizsgálatuk eredményeit az „Amerikai Klinikai Táplálkozás Szakfolyóirata”-ban.

Megállapították, hogy az ázsiai nők szervezetében magasabb az ösztrogén hormon szintje, ha napi 200 milligramm vagy több koffeint fogyasztanak. Ez a koffein mennyiség megfelel napi két csésze kávé elfogyasztásának.

Ugyanakkor a fehér bőrű nők (kaukázusi rassz) szervezetében, akik ugyanakkora mennyiségű koffeint fogyasztottak, az ösztrogénszint alacsonyabb, mint azoké, akik nem fogyasztottak naponta ennyi koffeint. A kutatás azt is megállapította, hogy az afro-amerikai nők szervezetében, akik ugyanannyi kávét fogyasztottak, mint az ázsiai és a fehér bőrű nők, az ösztrogén szintje szintén magasabb volt, de esetükben a statisztikai adatok kevésnek bizonyultak a következtetések levonásához.

A kutatók olyan nőket elemeztek ki, akik koffeinnel dúsított szódát, kávét, zöld teát vagy fekete teát fogyasztottak. Az összes nő esetében a kávé volt az, amelyik leginkább hozzájárult az ösztrogén hormonszint különbségeihez. A koffeines szóda és a zöld tea azonban az ázsiai, a fehér bőrű és az afro-amerikai nők szervezetében egyaránt magas ösztrogénszintet idézett elő.

A megfigyelt nők közül senkinek nem változott az ösztrogén hormon szintje a menstruációs ciklustól függően, pedig a kutatók azt várták volna.

Dr. Enrique Schisterman, a NIH egyik intézetének epidemiológiai és statisztikai kutatója mindezzel kapcsolatosan az alábbiakat mondta:

„Az eredmények azt jelzik, hogy a gyermekvállalási korban lévő nők körében a koffeinfogyasztás hatással van a szervezet ösztrogén szintjére. A különböző vizsgált csoportok között az ösztrogénszintek ilyen változásai rövidtávon láthatóan nem jártak hangsúlyos hatásokkal. Azt tudjuk, hogy az ösztrogénszint változásai olyan rendellenességekkel társulhatnak, mint az endometriosis, az osteoporosis, a méhnyálkahártya-, az emlő- és a petefészekrák. Mivel hosszú távon a kávéfogyasztásnak megvan az a potenciálja, hogy befolyásolja az ösztrogénszintet, okosabb, ha a kávéfogyasztást figyelembe vesszük, amikor az ilyen rendellenességek megértését célzó kutatásokat tervezünk.”

A szerzők arra is rávilágítottak, hogy a 18 és 34 év közötti nők 89 %-a átlagosan napi 1,5 csésze kávét iszik. Több mint 250 fő, 18 és 44 év közötti nőre vonatkozóan gyűjtöttek össze adatokat, 2005 és 2007 között. Ezek a nők naponta átlagosan 90 milligramm koffeint fogyasztottak – egy picivel többet, mint amennyi egy csésze kávéban szokásosan megtalálható. A résztvevő nők két, menstruációs ciklus alatt hetente egy vagy három alkalommal jelentek meg a vizsgálatot végző klinikán. A kutatók az alábbi adatokat gyűjtötték be tőlük:

  • A megelőző 24 órában mit ettek,
  • Mennyit aludtak,
  • Dohányoztak-e és ha igen, mennyit,
  • Végeztek-e testmozgást, valamint
  • További életmódbeli adatokat.

A szerzők az alábbi következtetést vonták le: „A koffein mérsékelt fogyasztása csökkent ösztradiol (női nemi hormon) koncentrációval társult a fehér bőrű nőknél, míg a koffeines szóda és a zöld tea bevitel minden egyes rassznál magasabb ösztradiol koncentrációval járt együtt. Biztos, hogy további kutatásokat fogunk végezni a koffein és a koffeines italok fogyasztása és a reproduktív (szaporító) hormonok kapcsolatát, továbbá azt vizsgálva, hogy ezek az összefüggések mennyire különböznek rasszonként.”

A koffein fogyasztásának további pozitív és negatív hatásai vannak mind a fizikális, mind a mentális egészségre nézve, ezt az alábbi táblázat szemlélteti:

A koffein egészségre gyakorolt hatásai:

A koffein egészségre gyakorolt hatásai:

 

Pozitív hatások

Negatív hatások

Mentális egészség

Fokozott figyelem és éberség, csökkent fáradtságérzet

Szorongás és hozzászokás

Kardiovaszkuláris rendszer

Csökkent kardiovaszkuláris betegség kockázat

Fokozott vérér-összehúzódás és megnövekedett vérnyomás

Anyagcsere

Alacsonyabb cukorbetegség kockázat

Felgyorsult anyagcsere, fokozott vizelet kiválasztás

Izomzat

 

A finom motoros mozgások csökkent kontrollja

 

Forrás: diagnozis.hu