Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Sajt és koleszterin

sajtAz orvosok és táplálkozási szakértők évek óta arra figyelmeztetik a szénhidrátszegény diétán élőket, hogy kerüljék az állati zsírokat.

A Koppenhágai Egyetem kutatói azonban kimutatták, hogy a sajt kevésbé káros a koleszterinszint szempontjából, mint a zsírok más típusai. Kutatásuk azt mutatta, hogy a hathetes időszakokban naponta sajtot fogyasztó kutatási alanyok LDL (rossz) koleszterinszintje alacsonyabb volt, mint amikor hasonló mennyiségű vajat ettek. A sajtfogyasztóknak ráadásul ugyanolyan volt az LDL-koleszterinszintjük a kísérlet alatt, mint amikor normális étrenden éltek.

sajtA kísérlet folyamán mindegyik alany irányított étrendet követett, amelyhez meghatározott mennyiségű sajtot, illetve vajat adtak. Hat hétig a megszabott mennyiségű sajtot, illetve vajat fogyasztották, majd 14 nap tisztító időszakot követően, mely során visszatértek normál étrendjükhöz, átváltottak a másik tejtermékre. Annak ellenére, hogy több zsírt fogyasztottak, a sajtevőkben nem mutatták ki az LDL- vagy a teljes koleszterinszint növekedését, sőt a sajtfogyasztáskor a HDL (jó) koleszterin szintje enyhe csökkenést mutatott ahhoz képest, amikor vajat ettek.

Julie Hjerpsted és munkatársai úgy vélik, több oka is lehet annak, hogy a sajt másképp hat az emberekre, mint a vaj, de egyelőre nem tudtak pontos magyarázattal szolgálni. A sajtban nagy mennyiségű kalcium található, ami bizonyítottan növeli az emésztőtraktus által kiválasztott zsír mennyiségét. A kutatók némi emelkedést tapasztaltak a széklet zsírtartalmában a sajtfogyasztás alatt, ez azonban nem volt statisztikailag szignifikáns. A másik lehetőség a sajtban lévő nagy mennyiségű fehérje és annak erjedési folyamata, ami befolyásolhatja a vajtól eltérő emésztését.

 

Forrás: 50plusz.hu

 

További cikkeink:

Omega 3 kapszula

Cholican kapszula

Ican kapszula

Spirulina kapszula

Cink kapszula

Banting növényi tabletta és por

Dupla cellulóz tabletta

Digest tabletta

TIENS teakeverék