Független tanácsadó honlapja.

 

 

fokhagyma

Fokhagymaolaj kapszula
Fokhagymaolaj kapszula

fokhagymaAz amerikai szívgyógyászok szövetsége (American Heart Association) legutóbbi ülésén ismertették annak a kutatásnak az eredményeit, amelyben a fokhagyma illóolajának egyik összetevőjét próbálták szívgyógyászati célokra alkalmazni.

Korábbi vizsgálatok során már bebizonyították, hogy a fokhagyma jellegzetes "illatát" adó hidrogén-szulfid gáz kis koncentrációban védi a szívet a károsodástól, ám mivel ez a vegyület rendkívül illékony, igen nehéz terápiás célokra fokhagymaolajalkalmazni. Az Emory Egyetem orvostudományi karának kutatói a fokhagyma illóolajának egyik összetevőjével, a diallil-triszulfiddal kísérleteztek, amelyről korábban kimutatták, hogy az emberi vörösvértestek képesek hidrogén-szulfiddá alakítani. Az új kutatás eredményei bizonyították, hogy a diallil-triszulfid a legtöbb helyzetben sikeresen alkalmazható a hidrogén-szulfid helyett.

Az egereken végzett kísérlet során a kutatók 45 percig tartó, infarktushoz hasonló szívkoszorúér-elzáródást idéztek elő a rágcsálóknál, majd diallil-triszulfidot adtak nekik közvetlenül a vérkeringés helyreállítása előtt. Azt tapasztalták, hogy a vegyületet kapó egereknél jelentősen (61 százalékkal) kisebb volt a szívkárosodás mértéke a kezeletlen egyedekhez képest. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a diallil-triszulfid átmenetileg gátolta a mitokondriumok működését, így védve azokat - és ezáltal a sejteket -az oxigénhiányból eredő károsodásoktól. A kutatók most egy olyan, szájon át adható gyógyszer kifejlesztésén dolgoznak, amelyből hidrogén-szulfid szabadul fel.

 

Forrás: origo.hu

 

További cikkeink:

Fokhagymaolaj kapszula

Omega 3 kapszula

CHI gép

TÜSI- harmonizáló készülék

 

 

 

 

Memóriaserkentő ételekLéteznek olyan élelmiszerek, amelyek bizonyítottan serkentik a memóriát és lassítják az öregedéssel járó szellemi hanyatlást - ezért is érdemes belőlük minél gyakrabban fogyasztani.

Számos kutatás bizonyította már, hogy egyes ételek fogyasztásától az eszünk is jobban vág: könnyebben oldunk meg memóriafeladatokat, és hatékonyabban megy a gondolkodás is. Bizonyos tápanyagok célzottan az agyi folyamatokat erősítik, persze ezek fogyasztása önmagában nem elegendő: az is fontos, hogy az étrend egészét milyen összetevők alkotják.

A telített zsírsavakban gazdag étrend például károsíthatja a szervezet energiafelhasználását, szabályozó idegsejteket, és befolyásolhatja az étvágyat. Több kutatás igazolta továbbá, hogy a szellemi teljesítmény szempontjából nem mindegy, mit mikor eszünk: a jól összeállított reggeli például jelentősen javíthatja a koncentrációt és a memóriát, ami egy reggeli értekezlet vagy gyermekeknél egy iskolai dolgozat, feleltetés esetén komoly segítséget jelenthet.

avokádóSpenót, avokádó, fokhagyma

Számos egyéb jó tulajdonsága mellett a spenót a benne található luteinnek köszönhetően hatékonyan véd a szellemi hanyatlás ellen is. Kutatási eredmények is alátámasztják, hogy a sok spenótot és más leveles zöldséget fogyasztó emberek sokkal kisebb mértékben szenvednek a szellemi hanyatlástól, mint azok, akik mellőzik e zöldségféléket az étrendjükből.

Az avokádó igen gazdag egyszeresen telítetlen zsírsavakban, amelyek az agyi erek egészségét javítják és serkentik az agy vérkeringését. Ugyanilyen hatású az olcsóbban beszerezhető cékla is. A fokhagyma, pedig csodafegyver, segít megelőzni az agydaganatok bizonyos típusait: a benne található szerves kénvegyületek ugyanis képesek elpusztítani a rosszindulatú glioblasztoma tumorsejteket.

Étcsokoládé, kávé, bogyós gyümölcsök

Vizsgák, dolgozatok előtt sokan esznek csokoládét, nem véletlenül: az étcsokoládéban lévő antioxidánsok és flavonoidok egyéb kedvező tulajdonságaik mellett javítják az agy vérkeringését, és az étcsokoládéban lévő koffein is fontos szerepet játszik a szellemi frissesség fenntartásában. Szintén koffeintartalma miatt serkenti az agyműködést a kávé.

dióA bogyós gyümölcsökről már régóta tudjuk, hogy az agyműködés szempontjából is fontosak, nemrégiben pedig arra is fény derült, hogy az ilyen gyümölcsök, elsősorban az áfonya és az eper fogyasztása lassítja a középkorú nők agyában a memória és koncentráció hanyatlását.

Az agyműködés szempontjából különösen jótékony hatású a telítetlen zsírsavakban gazdag olívaolaj, amely lassítja az agy öregedését. Célszerű továbbá minél több omega-3 zsírsavban gazdag tengeri halat (szardíniát, lazacot) is fogyasztani, mivel utóbbiak csökkentik az elbutulás kockázatát és javítják a memóriát.

A dió javítja az agy oxigénellátását, a búzacsíra, pedig a benne található kolinnak köszönhetően serkenti a memóriát. Nem szabad megfeledkezni a folyadékbevitelről sem: ha a szervezet kiszárad, az agyszövet is zsugorodik, így romolhat a rövid távú memória és az összpontosítás képessége. Ajánlott tehát elegendő mennyiségű vizet inni, ezzel sok más mellett az agy egészségét is védjük.

 

Forrás: A teljes cikk az origo.hu oldalon.

 

További cikkeink:

Fokhagymaolaj kapszula

Lecitin tartalmú kalcium

Omega 3 kapszula

Veican kapszula

 

 

szájszagA mediterrán konyha szerelmesei jól teszik, ha megfontolják egy pohár tej elfogyasztását a vacsora alkalmával, hiszen így megelőzhető a fokhagyma okozta szájszag.

Igyon egy pohár tejet!

A Journal of Food Science című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint, amelyet az Ohiói Állami Egyetem munkatársai készítettek, tejivással jelentősen mérsékelhető az a fajta kellemetlen lehelet, ami a fokhagyma-evéssel hozható összefüggésbe.

A zsíros és a zsírszegény tej egyaránt csökkentette a szagkibocsátó organizmusok jelenlétét a szájban és az orrban, ám összetételénél fogva előbbi hatékonyabbnak bizonyult. Bár az ételsor után elkortyolt tej is segít, a kutatók úgy vélik, étkezés közben a legcélszerűbb meginni a minél jobb eredményért.

A fokhagyma kiváló magnézium, B6- és C-vitamin forrás, valamint a benne található szelénnek is számos pozitív hatása van az egészségre. Aromája a kénes összetevőknek köszönhető, ami az íz mellett a fogyasztása után jelentkező lehelet-problémákért is felelős.

 

Forrás: hazipatika.com

 

fogkrém
Fogkrém

 

 

fokhagymaA fokhagyma folyékonyabbá teszi a vért, megóvja az ereket az elmeszesedéstől és véd a szívinfarktustól.

A kutatók legújabb felismerései szerint a fokhagyma hatóanyagai még az öregedési folyamatot is jelentősen lelassíthatják.

A fokhagyma ízletes fűszer, egyben rendkívül hatásos gyógyszer is, mely az ifjúság csodaforrása. Világszerte több mint kétezer orvosi tanulmány igazolja csodálatos hatását testünkre. A-, E- és C-vitaminjaival a fokhagyma gondoskodik arról, hogy a káros LDL-koleszterin az úgynevezett szabad radikálisok hatására ne sűrűsödjön be, sőt a fokhagyma allicin hatóanyaga még folyékonyabbá is teszi a vért.

Egyesek azt is állítják, hogy a fokhagyma egyfajta katalizátorfunkciót tölt be és ezzel serkenti a test saját enzimjeinek az aktivitását. Ezek az enzimek megszabadítják a vért az oxigénradikálisoktól, melyek közrejátszanak az érelmeszesedés kialakulásában. A szív egészsége érdekében évente mindenkinek legalább egyszer négyhetes fokhagymakúrát kellene tartania. Ez szabványosított fokhagyma preparátummal a leghatékonyabb, amelyik garantálja a szükséges hatóanyagtartalmat. Negyvenéves kortól az erek veszítenek rugalmasságukból. Aki azonban naponta megeszik legalább három gerezd fokhagymát, vagy szabványosított fokhagyma-preparátumot szed, átlagosan visszanyeri az erei rugalmasságának mintegy 30 százalékát. A dohányosok és a diabetikusok számára ez különösen fontos, mert õk már sokkal hajlamosabbak az érproblémákra, melyek színinfarktust vagy szélütést okozhatnak. A fokhagyma az előbbieken túl tartósan csökkenti a vérnyomást, antibakteriális hatású és tartósan aktivizálja az agy szürkeállományának működését is.

A fokhagyma és a rómaiak

Mikor a római légionáriusok átkeltek az Alpokon, teli zsák fokhagymát hoztak magukkal. A gumójával fűszerezték az ételeiket, de ismerték gyógyító erejét is. A fokhagyma jó kondícióban tartotta a légionáriusokat, megvédte őket a nedves, hideg Germániában a megfázástól és a végtagi fájdalmaktól. A légionáriusok hittek abban is, hogy a fokhagyma növeli a férfierőt is. Európában a római időktől kezdve termesztenek fokhagymát. A termesztés a kolostorok kertjében azonban tilos volt, mert azt hitték, hogy a fokhagyma ajzószerként szexuális problémákat okoz a szerzeteseknek.

A fokhagyma és az ókori egyiptomiak

Herodotosz (Kr. e. 485-425) görög történetíró kilenc híres könyvének egyikében arról számol be, hogy a Kheopsz-piramis építésénél a munkások mindennap kaptak egy fokhagymagumót, hogy egészségesek maradjanak és megőrizzék teljesítőképességüket. A fokhagyma gyógyhatása tehát már az ókori egyiptomiak előtt is ismert volt. Herodostosz feljegyzései szerint az egyiptomi pap orvosok a Kheopsz-piramis építésénél 1600 ezüsttalentumot költöttek fokhagymára. De a föníciaiak is igen nagyra becsülték a fokhagymát, mint gyógyszert és ételeik pompás fűszerét.

 

Forrás:  receptbarlang.hu

 

További cikkeink:

Fokhagymaolaj kapszula

Sleeping natural tabletta

 

 

 
ElsőElőző1234TovábbUtolsó