Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Hogyan kerülhető el az éjszakai gyomorégés?

refluxAz éjszakai gyomorégéstől szenvedők gyakran kapnak olyan tanácsot, hogy lefekvés előtt egyenek valamit.

A legújabb kutatások szerint azonban ezzel inkább ártanak maguknak, mint használnak.

A szakemberek szerint az éjszakai gyomorégés tüneteit éppen azzal lehet enyhíteni, ha legalább 3-4 óra eltelik az utolsó étkezés és a lefekvés között. Az American Journal of Gastroenterology című szakfolyóiratban jelent meg az a tanulmány, amely 350 résztvevő bevonásával vizsgálta az éjszakai étkezési szokások és a refluxbetegség kialakulása közötti összefüggéseket. A gyomorégést befolyásoló egyéb tényezők - például dohányzás, testtömeg-index - ellenőrzése után a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy ha a vacsora és a lefekvés között eltelt idő kevesebb, gyomorégésmint 3 óra, akkor a refluxos tünetek kialakulásának valószínűsége hétszeresére nő.

Az éjszakai gyomorégés volt a tárgya a lap egy másik kutatásának is, amelyben 30 refluxos beteg gyomorsavszintjét vizsgálták két különböző éjszakán. Az első éjjel a vacsora és a lefekvés között csak két óra telt el, míg a másik éjjel a résztvevők már korán megvacsoráztak, és csak 6 óra elteltével kerültek ágyba. Az eredmények szerint a késői vacsora jelentősen felerősítette a refluxos panaszokat, és a fekvő testhelyzet miatt a gyomorsav hosszabb ideig fejtette ki maró hatását.

A szakemberek szerint azért kell legalább 3-4 órának eltelni az étkezés és a lefekvés között, mert körülbelül ennyi idő alatt ürül ki a táplálék a gyomorból. Ha ennél rövidebb idő telik el, a fekvő testhelyzet miatt a túltermelődő gyomorsav könnyen bekerülhet a nyelőcsőbe, és kialakulhat az éjszakai gyomorégés.

 

Forrás: A teljes cikk az origo.hu oldalon.

 

További cikkeink:

Digest tabletta