Független tanácsadó honlapja.

 

 

mri

kannabisz agykárosodásA kutatás kuriózuma, hogy az időszakos használókra terjedt ki, nem a rendszeres fogyasztókra. A kontrollcsoport olyanokból állt, akik soha nem használtak kannabiszt.

A Harvard Medical School és a chicagói Northwestern University kutatói MRI-vizsgálattal, azaz agyszkennerrel állapították meg a marihuána által okozott agyi elváltozásokat. A húsz kísérleti alany kora 18 és 25 év között volt, a Journal of Neuroscience-ben közzétett tanulmány szerint.

Két kulcsfontosságú régió (a nucleus accumbens és az amygdala) méretét és alakját módosítja a drog, már akkor is, ha csak egyszer vagy kétszer használják hetente. Mindkét érintett szerv az emóciók és a motiváció kialakulásában játszik szerepet, és természetesen a függőség kialakulásában is részt vesznek. (A nucleus accumbens a "jutalmazó-rendszer" része, http://www.ektf.hu/~emri/elettan2/6ea-fuggoseg.pdf az amygdala pedig az emocionális tanulásnál fontos.)

Az alkalmi használók nucleus accumbens-e szokatlanul nagynak bizonyult, míg amygdalájuk deformált volt. A Harvard kutatója, Anne Blood szerint ez a két szerv kulcsfontosságú az agyban: hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki képes legyen a dolgok negatív és pozitív oldalát mérlegelni, így a döntéshozatalban is szerepet játszanak.

A mostani kutatás különlegessége, hogy az alkalmi használókra terjedt ki, nem a rendszeres fogyasztókra. A kontrollcsoport olyanokból állt, akik soha nem használtak kannabiszt.

Hans Breiter, a Northwestern University professzora ezek után megállapította: ez a tanulmány komoly kihívás elé állítja azt az elméletet, miszerint az alkalmi használatnak nincsenek negatív következményei.

Peter Jones, a Cambridge-i Egyetem pszichiátria professzora ugyanakkor óvatosan ítélte meg a kutatás eredményét, a brit lap, a Daily Mail kérdésére. Szerinte érdekes eredményeket hozott a vizsgálat, de nagyon kevés kísérleti alanyra terjedt ki. A legfontosabb ezek után az, hogy további kutatásokra van szükség a jelenségek tisztázásához.

 

Forrás: hazipatika.com

 

lecitin tartalmú kalcium cholican kapszula omega-3 kapszula harmonizáló készülék
Lecitin tartalmú kalcium Cholican kapszula Omega-3 kapszula Harmonizáló készülék

 

 

ÉrelmeszesedésTeljesen egészségesnek tűnő fiataloknál is kialakulhat ateroszklerózis, azaz érelmeszesedés, mégpedig meglepően nagy arányban – állapította meg a kanadai Szív és Stroke Alapítvány tanulmánya.

„Egészen megdöbbentő, hogy milyen magas az ateroszklerózissal diagnosztizált fiatal felnőttek aránya, akikről elsőre azt gondolnánk, hogy ők lehetnek az egészség példaképei” – mondta Dr. Eric Larose, a Québeci Kardiológiai és Pulmonológiai Intézet szívsebésze, a kanadai Laval Egyetem docense.

A közepes méretű és a nagy artériák falában, foltokban zsíros felrakódással járó, általában idősebb emberekre jellemző, a véráramlást gátló vagy lehetetlenné tevő állapot akár olyan súlyos egészségi problémákhoz is vezethet, mint a különféle szívbetegségek, a stroke, sőt akár halált is okozhat.

ÉrelmeszesedésA tanulmányhoz 168, 18 és 35 év közötti fiatal férfi és nő egészségügyi értékeit használták fel a kutatók. A résztvevőknek nem voltak ismert kardiovaszkuláris betegségeik, vagy olyan családi hátterük, ami miatt megnövekedett volna a szívbetegségek kockázata, és sem cukorbetegség, magas vérnyomás vagy magas koleszterinszint nem fordult elő náluk.

A kutatók először megmérték a résztvevők testtömeg-indexét, valamint csípő- és derékbőségüket, MRI-vizsgálatokkal megfigyelték a résztvevők zsírlerakódásait, végül szintén MRI segítségével megvizsgálták az artériákban, foltokban lerakódott zsírokat, melyek megnehezítik a véráramlást. A zsigeri zsírt sokkal nehezebb érzékelni, mint a bőr alatt, jól láthatóan lerakódott zsírréteget, ugyanis azok szorosan a belső szerveink körül rakódnak le – magyarázta Dr. Larose.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a teljesen normális testsúly, az átlagos testtömegindex (BMI) és a normális csípőbőség ellenére sok fiatal számára komoly egészségügyi kockázatot jelentenek a zsigeri zsírok. Az ateroszklerózissal diagnosztizált fiatalok körében hosszútávon nagymértékben megnő a szívroham és a stroke előfordulásának kockázata, mondta Dr. Beth Abramson, a kanadai Szív és Stroke Alapítvány szóvivője.

A tanulmány eredményeit a 2011-es Kanadai Kardiovaszkuláris Kongresszuson ismertették a Szív és Stroke Alapítvány és a Kanadai Kardiovaszkuláris Társaság munkatársai.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

CHI gép

Cholican kapszula

Spirulina kapszula

Cink kapszula

Ligetszépe-olaj kapszula

TÜSI- harmonizáló készülék

 

 

 

depresszióAzok a fiatalok, akiknek a szűk családi körében előfordult bipoláris hangulatzavar, mérsékelt agyhullám-válasszal reagáltak az érzelmeket, főleg félelmet kifejező arcképekre - derül ki az ausztrál Új-Dél-Wales-i Egyetem friss tanulmányából.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok agyában milyen mágneses rezonancia vizsgálattal kimutatható változás megy végbe, amikor boldog, félelemmel teli vagy nyugodt arcok képeit látják.

"Rendkívül ígéretes az eredmény, miszerint a bipoláris zavarral, küszködő hozzátartozókkal rendelkező egyének kevésbé intenzíven reagáltak" - mondta a kísérletet irányító Philip Mitchell. A csökkent mértékű reakció az agy azon régiójában volt mérhető, amely az érzelmi válaszokért felel - olvasható a Biological Psychiatry című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban.

A bipoláris zavar, más néven mániás depresszió szélsőséges hangulatváltozásokkal jár. A kezelésstabilizáló gyógyszerekkel történik, amelyek segítségével a beteg állapota szinten tartható.

"Tudjuk, hogy elsősorban biológiai eredetű kórképről van szó, melyre erőteljesen hatnak a genetikai tényezők. Ugyanakkor a közvetlen kiváltó okok, feltérképezése még hátra van. A fokozott hajlammal élő emberek kockázatának felismerése kulcsszerepet játszhat a korai diagnózisban és kezelésben, boldog és teljes életet biztosítva ez által az érintetteknek" - mondta Mitchell.

"Eredményeink alapján a bipoláris zavar az érzelmek szabályozásának nehézségével függhet össze, és ez olyan dolog, amit feltétlenül tovább kell vizsgálnunk. Kiváló módszer került a kezünkbe ahhoz, hogy azonosítsuk a hajlam meglétét gyerekek és fiatal felnőttek esetében. Előfordulhat, hogy egyeseknél egyenesen megelőzhető a betegség kialakulása."

 

Forrás: hazipatika.com

 

Antilipid tea Lecitin tartalmú kalcium Ican kapszula Chi gép
Antilipid tea Lecitin tartalmú kalcium Ican kapszula Chi gép

 

 

időskor agyAz olyan szellemi tevékenységek, mint az olvasás, írás, a kártya- és táblajátékok segítenek megőrizni az idős emberek agyának szerkezeti épségét

- ismertették tanulmányuk eredményét amerikai kutatók az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén.

Míg korábbi tanulmányok az időskori szellemi aktivitás és a jobb mentális állapot közötti kapcsolatot vizsgálták, addig a chicagói Rush Egyetem Orvosi Központja és az Illinois-i Műszaki Egyetem kutatói a mentális aktivitás és az idősödő agy fehérállományának szerkezete közti kapcsolatot kívánták leírni.

A kutatás szerint az olyan egyszerű tevékenységek, mint az újságolvasás, egy-egy levél megírása, könyvtárlátogatás vagy sakkozás, hozzájárulnak az agy egészséges szerkezetének fenntartásához.

A kutatók mágneses rezonanciás képalkotást (MRI) és diffúziós tenzor képalkotást (DTI) alkalmaztak az adatgyűjtéshez. A DTI módszer lehetővé teszi, hogy az agy vízmolekuláinak viselkedését, mozgását vizsgálják az agyszövetekben. Az agy fehérállományában lévő vízmolekulák könnyebben mozognak az idegnyúlványokkal párhuzamosan, és nehezebben az ezzel ellentétes irányban - ez vezet az úgynevezett diffúziós anizotrópiához.

A diffúziós anizotrópia értéke sok mindent elárul a kutatóknak az agy működéséről, például idősebb korban, sérülések vagy egyes betegségek következtében csökken ez az érték.

A most ismertetett tanulmányba 152 idős embert vontak be, akik átlagos életkora 81 év volt, és egyiküknél sem diagnosztizáltak még demenciát. Felmérték a résztvevőknél, hogy az előző egy évben milyen jellegű tevékenységekkel töltötték idejüket, és milyen gyakorisággal vettek részt olyan tevékenységekben, amelyek mentális aktivitással járnak. Ezt követően vettek részt az MRI és a DTI vizsgálatokon az önkéntesek.

Az adatok elemzése azt mutatta, hogy határozott összefüggés áll fenn a szellemi tevékenységek időskori gyakorisága és a diffúziós anizotrópia mért értéke között. Az agyi diffúziós anizotrópia értéke már 30 éves kortól csökkenni kezd. "A szellemi tevékenységet gyakran végző idős páciensek nagyobb diffúziós anizotrópiás értéke azt sugallja, hogy ezek az emberek a fiatalabbakhoz hasonló agyi tulajdonságokkal bírnak" - magyarázta Arfanakis.

 

Forrás: A teljes cikk az origo.hu oldalon

 

lecitin tartalmú kalcium Inner beauty kapszula vérnyomás regeneráló
Lecitin tartalmú kalcium
Inner beauty Vérnyomás regeneráló

 

 
ElsőElőző12TovábbUtolsó