Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Dióval az elhízás ellen

dió evésAzok, akik rendszeresen fogyasztanak diót, egy tanulmány adatai szerint alacsonyabb BMI (testtömegindex) értékkel és haskörfogattal rendelkeznek.

Az egészséges étrend szerves része kellene, hogy legyen a dió” - mondta Carol O’Neil, a Louisiana Állami Egyetem kutatója. Bár a legtöbb fogyókúrázó magas a zsírtartalmuk miatt igyekszik kerülni a magvak fogyasztását, mégis azok, akik beépítik az étrendjükbe, például a mandulát, a kesudiót vagy a pisztáciát, bizonyítottan alacsonyabb a BMI-indexük és a haskörfogatuk.

A tanulmány elkészítéséhez a kutatók az Egészségügyi és Táplálkozási Tanulmány (NHANES) adatait használták fel, amelybe 1999-2004 között összesen 13 292 önkéntest vontak be. Az eredményekből az is kiderült, hogy a magvak csökkentik a kettes típusú cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. A kutatók ezért napi három evőkanálnyi diót vagy más magvak fogyasztását javasolják. ”Az egyik legérdekesebb eredmény az volt, hogy észrevettük, hogy azok, akik rendszeresen fogyasztanak magvakat, azok alacsonyabb testsúllyal is rendelkeztek” - tette hozzá Carol O’Neil, aki részt vett a kutatásban.

A tanulmány az American College of Nutrition oldalain jelent meg.

 

Forrás: betegszoba.hu

 

További cikkeink:

CHI gép

Chitosan kapszula

Carb Blocker kapszula

Capsilite kapszula

TIENS teakeverék

Banting növényi tabletta és por

Fruktozán szirup ( frukto-oligoszacharid )