Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Látásromlást okozhat az aszpirinszedés

aszpirinEgy európai összefogásban készült tanulmány szerint a napi rendszerességgel aszpirint fogyasztó időseknél kétszer nagyobb az időskori látásromlás leggyakoribb formája, a makuladegeneráció (MDA) rizikója, mint a gyógyszert ritkábban szedőknél.

A tanulmány, egyelőre nem bizonyította be minden kétséget kizáróan, hogy összefüggés áll fenn a rendszeres aszpirinszedés és az időskori makuladegeneráció (MDA) között, de nagyon valószínű, hogy a gyógyszer tehető felelőssé a látási rendellenesség kialakulásáért, mondta William Christen, a bostoni Brigham Kórház munkatársa.

Paulus de Jong, a Holland Neurológiai Intézet és Akadémiai Orvosi Központ kutatója vezette a tanulmányt, mely során közel 4 700, 65 évnél idősebb személy egészségügyi állapotáról és életmódjáról gyűjtöttek össze átfogó információkat a kutatók.

A vizsgált személyek közül 839-en szívbetegségük kezelésére szedtek napi rendszerességgel aszpirint, az időskori makuladegeneráció előrehaladott formáját nagyjából 4%-uknál mutatták ki, durván kétszer nagyobb arány azokhoz képest, akik csak ritkábban vettek be aszpirint.

Az MDA ún. száraz típusában az éleslátás helyének „kikopása” tapasztalható, aminek hátterében a sejtek elhalása, illetve egyes részeinek pusztulása áll. A beteg lassú, folyamatos látásromlást észlel, melynek fő jellemzője, hogy a központi látás és az olvasóképesség romlik. A betegség másik, ún. nedves típusában az éleslátás helyén az ideghártya síkja alatti érhártyából kóros érnövekedés indul meg, és áttörve a két réteg közti finom hártyát, az erek betörnek az ideghártyába. A folyamat elején még csak egyszerűen elfedik ezt a területet, később azonban az erekből folyadék kiáramlás, vérzés indul meg, majd ez a terület elhegesedik, a központi látás teljes elvesztését okozva.

Dr. De Jong a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy sokáig vizsgálták a kardiovaszkuláris betegségek a makuladegeneráció közötti összefüggés lehetőségét, de a szív egészségi állapotától függetlenül mindig a rendszeres aszpirinfogyasztó idős emberek bizonyultak veszélyeztetettebbeknek az időskori MDA szempontjából.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

Ican kapszula