Független tanácsadó honlapja.

 

 

aszpirin

aszpirin - szellemi hanyatlás ellenAz aszpirint szedők körében lassabb a szellemi hanyatlás folyamata, a demenciát azonban nem előzi meg a szer - állapították meg svéd kutatók öt évig tartó követéses tanulmányukban.

A British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmányba mintegy ötszáz, a szív- és érrendszeri betegségek kockázati csoportjába tartozó, 70 és 92 év közötti nőt vontak be, akik szellemi teljesítőképességét felmérték a tanulmány kezdetekor és a végén is.

"Más országoktól eltérően Svédországban nem kezelik rutinszerűen aszpirinnel a szívbetegségek és a szélütés magas kockázatával élő nőket. Ez azt jelenti, hogy jó kontrollcsoportot találtunk az összehasonlításhoz" - idézte Silke Kernt, a dolgozat egyik szerzőjét a BBC hírszolgálata.

A tesztek értékelése azt mutatta, hogy az aszpirin szedése lelassította ugyan a kognitív (tanulási és emlékezési) képességek romlását, de nem eredményezett különbséget a demencia kialakulási arányában az aszpirint szedők és nem szedők körében.

 

Forrás: MTI,napidoktor.hu

 

További cikkeink:

Lecitin tartalmú kalcium

Chitosan kapszula

Veican kapszula

 

 

stroke aszpirinAz orvosoknak azt tanácsolják, hogy ne az aszpirint írják fel rutinszerűen a stroke kockázatát növelő gyakori szívpanaszok ellen.

A brit Egészség és Klinikai Kiválóság Nemzeti Intézete (National Institute of Health and Care Excellence, NICE) hamarosan megjelenő új irányelveiben azt fogalmazzák meg a szakértők, hogy az aszpirin helyett más gyógyszereket írjanak fel az orvosok a szívritmuszavar egyik típusában, pitvarfibrillációban szenvedő betegeknek. Az ebben a hónapban véglegesített közlemény szerint a warfarin és az ehhez hasonló vérhígító gyógyszerek a legjobbak.

 

Az új tanács több százezer beteget érint, de a szakértők úgy vélik, hogy az orvosok már eddig is követték ezt a tanácsot, és aszpirin helyett már egy ideje más vérhígítókat írnak fel, ezért az irányelv tulajdonképpen "csak behozza a lemaradást". Az erre vonatkozó irányelveket 2006-os kiadásuk óta nem frissítették.

 

A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar, amely a szigetországban közel 800 ezer embert érint. A rendellenesség esetén a szív elégtelen működése következtében vérrögök képződnek, ami pedig megnöveli az agyérgörcs kockázatát. Hosszú évekig az aszpirint használták a stroke megelőzésére, de az utóbbi időben egyre több kutatás mutatta, hogy az előnyei túlságosan kismértékűek más gyógyszerekhez képest.

 

A NICE új irányelvei szerint a napi rendszerességgel szedett aszpirin ugyan néhány beteg számára előnyökkel járhat, a többség esetében valamilyen más gyógyszer javasolt helyette. Az irányelvtervezet szerint általában a warfarin vagy egy újabb típusú orális antikoaguláns gyógyszer a legjobb választás.

 

A pitvarfibrillációt szabálytalan pulzus jelezheti. A beteg szíve egyenetlenül dobog, a szívverések erőssége eltérő. Pitvarfibrilláció leggyakrabban 55 éven felüliekben alakul ki. A betegség kóroka általában nem azonosítható, de magas vérnyomásban és szívbetegségben szenvedő betegekben gyakrabban fordul elő.

 

Forrás: hazipatika.com

 

 

aszpirin rendszeres szedéseAz egészséges embereknek nem szabadna naponta aszpirint szedniük a szívroham és a rák megelőzéséért – derül ki egy friss tanulmányból, amely a korábbi tudományos eredmények felülvizsgálatán alapul. A közelmúltban egyre nagyobb vita alakult ki arról, hogy érdemes-e az 50 éven felülieknek naponta alacsony dózisú aszpirint szedniük.

Az NHS brit biztosítószövetség legfrissebb következtetései alapján azonban a módszer előnyei „egyensúlyban vannak” a hátrányokkal, főleg az agy- és a gyomorvérzés miatt. A szakértők végül azt javasolják, hogy érdemes tartózkodni az ilyen célú aszpirinszedéstől, amíg nem áll rendelkezésre újabb bizonyíték.

Az aszpirinnek vérhígító hatása van, így csökkenti a vérrög kialakulásának esélyét a testben, mérsékelve a szívroham és a stroke kockázatát. Sőt, egyes szakirodalmi hivatkozások szerint bizonyos rákfajták veszélyét is visszaszorítja. Ezzel együtt a készítmény gátolja a véralvadást, amivel problémákat okozhat a szervezetben. Világos, hogy magas szívroham- és stroke-kockázattal élő pácienseknek hasznos a rendszeres szedés, az egyébként egészséges embereknél viszont más a helyzet.

 

A Warwick Orvosi Iskola szakértői összegezték az eddigi eredményeket az NHS kérésére, s rámutattak, hogy a mindenki számára javasolt aszpirinszedés „növeli a vérzés esélyét”. Ami a rákos megbetegedéseket illeti, nem találtak elegendő bizonyítékot a következtetés levonásához, de ezzel kapcsolatban öt éven belül pontos eredmények várhatóak. „A veszélyek pont egyensúlyban vannak az előnyökkel, így semmi sem indokolja, hogy egészséges egyének számára ajánljuk az aszpirinszedést. Szép lenne, ha az 50 éven felülieknél már napi egy szem bevételével jelentősen csökkenteni lehetne a rákkockázatot, de ezt egyelőre nem tudjuk bizonyítani, ezért óvatosabbnak kell lennünk: ne promotáljuk túlzottan az aszpirinszedést!” – magyarázta a kutatást vezető Aileen Clarke professzor a BBC-nek.

 

Forrás: vital.hu

 

 

aszpirinEgy európai összefogásban készült tanulmány szerint a napi rendszerességgel aszpirint fogyasztó időseknél kétszer nagyobb az időskori látásromlás leggyakoribb formája, a makuladegeneráció (MDA) rizikója, mint a gyógyszert ritkábban szedőknél.

A tanulmány, egyelőre nem bizonyította be minden kétséget kizáróan, hogy összefüggés áll fenn a rendszeres aszpirinszedés és az időskori makuladegeneráció (MDA) között, de nagyon valószínű, hogy a gyógyszer tehető felelőssé a látási rendellenesség kialakulásáért, mondta William Christen, a bostoni Brigham Kórház munkatársa.

Paulus de Jong, a Holland Neurológiai Intézet és Akadémiai Orvosi Központ kutatója vezette a tanulmányt, mely során közel 4 700, 65 évnél idősebb személy egészségügyi állapotáról és életmódjáról gyűjtöttek össze átfogó információkat a kutatók.

A vizsgált személyek közül 839-en szívbetegségük kezelésére szedtek napi rendszerességgel aszpirint, az időskori makuladegeneráció előrehaladott formáját nagyjából 4%-uknál mutatták ki, durván kétszer nagyobb arány azokhoz képest, akik csak ritkábban vettek be aszpirint.

Az MDA ún. száraz típusában az éleslátás helyének „kikopása” tapasztalható, aminek hátterében a sejtek elhalása, illetve egyes részeinek pusztulása áll. A beteg lassú, folyamatos látásromlást észlel, melynek fő jellemzője, hogy a központi látás és az olvasóképesség romlik. A betegség másik, ún. nedves típusában az éleslátás helyén az ideghártya síkja alatti érhártyából kóros érnövekedés indul meg, és áttörve a két réteg közti finom hártyát, az erek betörnek az ideghártyába. A folyamat elején még csak egyszerűen elfedik ezt a területet, később azonban az erekből folyadék kiáramlás, vérzés indul meg, majd ez a terület elhegesedik, a központi látás teljes elvesztését okozva.

Dr. De Jong a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy sokáig vizsgálták a kardiovaszkuláris betegségek a makuladegeneráció közötti összefüggés lehetőségét, de a szív egészségi állapotától függetlenül mindig a rendszeres aszpirinfogyasztó idős emberek bizonyultak veszélyeztetettebbeknek az időskori MDA szempontjából.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

Ican kapszula

 

 
ElsőElőző12TovábbUtolsó