Független tanácsadó honlapja.

 

 

melanoma

Chitosan kapszula Super kalcium Cordyceps kapszula Ican kapszula
Chitosan kapszula Super kalcium Cordyceps kapszula Ican kapszula

hasnyálmirigyrákMintegy 35 000 ember haláláért felelős évente hazánkban a rák. A számadatok szerint a diagnosztizált betegek mintegy fele veszti életét, pedig rendszeres szűrővizsgálatokkal az áttétek kialakulása a legtöbb esetben megelőzhető lenne.

Számos olyan eset van azonban, amikor már az orvostudomány sem képes segíteni.

 

Hasnyálmirigyrák

 

A hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganatos megbetegedés. Korai stádiumban alig vannak tünetei, ezért nagyon nehezen észlelhető, már csak előrehaladott stádiumban ismerhető fel.

Leggyakrabban nagyfokú étvágyvesztésről, hányingerről és hasmenésről, lesoványodásról panaszkodnak a betegek.

A tünetek különbözhetnek attól függően, hogy a tumor a hasnyálmirigy melyik részében alakul ki. A megbetegedések többsége a hasnyálmirigy feji részéből indul ki, így a daganat növekedése során elzárja a hasnyálmirigy kivezető nyílását és a mellette lévő epevezetéket, és sárgaságot, emésztési zavarokat okoz.

Erre a ráktípusra jellemző a kifejezetten gyors terjedési hajlam. A nyirokrendszeren keresztül nagyon hamar átterjedhet a szomszédos szervekre, és áttétek alakulhatnak ki elsősorban a májban, a tüdőben, de a csontokban is. A betegség nagyon alattomos és gyors lefolyású, egyéves túlélési esélye mindössze öt százalék. Általában 5-6 hónapon belül halálos lefolyású.

 

Végbélrák és vastagbélrák

 

vastagbélrákA betegség kialakulása az utóbbi három évtizedben a sokszorosára nőtt, és a második leggyakoribb daganatos megbetegedés lett mind a férfiak, mind a nők körében. A diagnosztizált esetek majdnem nyolcvan százaléka az ötvenedik életévüket betöltötteknél jelentkezik. A halálesetek többsége megelőzhető lenne, mert a szűréshez minden eszköz az orvosok rendelkezésére áll. Hazánkban évi 7500 új beteget regisztrálnak, ebből 5000 fő esik áldozatául a betegségnek, a számok azért is meglepőek, mert a legjobban diagnosztizálható ráktípusról van szó.

A betegség nem máról holnapra alakul ki, hanem évek, akár évtizedek alatt, ezalatt előfordulhat, hogy semmilyen tünetet nem észlel a beteg. Az áttétek kialakulása után azonban nincs túl sok esély a túlélésre.

Az első panaszok között szerepelhetnek az egymással váltakozva fellépő hasmenés és székrekedés, véres széklet vagy nyákos váladék a székletben, de ide tartozhatnak az emésztés olyan tartós panaszai is, amelyek nem vezethetők vissza a táplálkozás radikális megváltoztatására.

Amennyiben a fenti tünetek két hétnél tovább is fennállnak, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert fájdalmakat csak az előrehaladott vastagbélrák okoz.

Ha a daganat már átterjedt a hasüreg nyálkahártyájára vagy más szervekre, a túlélési idő körülbelül hét hónap. Ilyenkor műtéti beavatkozást már csak a beteg közérzetének jobbítására alkalmaznak, például megszüntetik a daganat által okozott bélelzáródást.

 

Melanoma

 

melanomaIgaz, a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok csak mintegy három százalékát teszi ki ez a betegség, mégis ez a legveszélyesebb, mert agresszívan terjedő áttéteket okoz, melyek elsősorban a tüdőben, a májban, de akár az agyban is megjelenhetnek.

A melanoma a bőrben található melanociták daganata. Ezek a sejtek felelősek a melanin termeléséért.

Ez egy feketés, barnás festékanyag, mely néhány helyen nagyobb mennyiségben található meg a bőrön.

A melanociták ezen gócpontjai, mind a látható, mind az ultraibolya tartományba eső fénytől minden alkalommal jelentős károsodást szenvednek, mely aztán idővel a daganat kiváltó oka is lehet.

A melanoma inkább a negyven év felettieket veszélyezteti, férfiaknál a törzsön, nőknél a megfigyelések szerint inkább a végtagokon alakul ki.

A felszínes, azaz sugárirányban terjedő melanoma felismerése könnyen megtanulható, akár a laikusok számára is.

Ez rendkívül fontos a korai diagnózis szempontjából, mert a megbetegedések jelentős hányada egy korábban már meglévő anyajegyből alakul ki. Az áttéteket inkább a függőleges növekedési irányú daganat okozza.

Erre a daganat típusra is igaz, hogy túlélési esélyei csak a kezdeti stádiumban reálisak, áttét esetén akár már hat hónap alatt is végezhet áldozatával.

Azonnal forduljunk orvoshoz, ha egy anyajegy nőni kezd, megváltozik a színe, a felszíne, esetleg gödrös lesz, vagy megvastagodik, felmaródik, illetve vérezni kezd.

 

Forrás: otvenentul.hu, webbeteg.hu

 

 

rák tüneteiA rák olyan betegség, amely szinte bármilyen tünetet produkálhat elhelyezkedésétől, nagyságától, és a szervekre gyakorolt hatásától függően. Van olyan rákfajta, ahol már a legkisebb tumor is tüneteket okoz, de az is előfordulhat, hogy a betegség tünetmentes egészen addig, míg nagyra nem nő a daganat (pl. hasnyálmirigy rák).

 

Mit nevezünk tünetnek?

A tünetek arra utalnak, hogy valami nincs rendben a szervezetedben. Ezeket akár más is észlelheti: egy szeretett személy, az orvos, az ápolónő vagy más egészségügyi szakember. Egy tünet nem mindig elég arra, hogy kitaláljuk, mi az okozója, néhány esetben, pedig a tünetek nem adnak elég információt, így további vizsgálatok (pl. röntgen, vérvizsgálat, vagy biopszia) lehetnek szükségesek.

 

Fontos a korai felismerés

A kezelés akkor a legsikeresebb, ha a rákot időben észlelik. Ha korai állapotban fedezik fel, még kicsi, és kevésbé valószínű, hogy átterjed más testrészre is. Ez azt jelenti, hogy nagyobb esélyed van a gyógyulásra.

A rák korai észlelésének fontosságára jó példa a melanoma - azaz bőrrák -, amely egyre több fiatalt érint. Ezeket könnyű eltávolítani, mikor még nem nőttek mélyen a bőrbe. Az öt éves túlélési arány ebben a szakaszban közel 100%, ám ha átterjed más testrészekre is, ez az arány 20%-ra csökken!

Néha az emberek figyelmen kívül hagyják a tüneteket. Talán nem gondolják, hogy az észlelt tünetek valami rosszat jelentenek, vagy csak meg vannak ijedve attól, amit jelenthetnek, és félnek orvosi segítséget kérni. Néhány tünetet - például a fáradtságot - nagy valószínűséggel nem a rák okoz. Talán nem tűnik fontosnak, különösen, ha a találunk nyilvánvaló kiváltó okot, vagy a probléma csak rövid ideig tart. Vannak, akik azt remélik, hogy a tünetek maguktól el fognak tűnni (pl. a csomók a mellben, amit gondolhatunk cisztának is, ami idővel elmúlik). De nem szabad a tüneteket figyelmen kívül hagyni, különösen, ha hosszú ideig tartanak és rosszabbodnak is.

 

Valószínűleg az észlelt tüneteket nem a rák okozza, de fontos, hogy megmutasd őket egy orvosnak. Ha nem a rák a tünetek oka, az orvos megmondja, hogy mi, illetve, hogy hogyan kezeld. Néhány esetben a rák tünetek nélkül is, már egészen korai stádiumban észlelhető, bizonyos szűrővizsgálatok segítségével.

 

Melyek a rák általános jelei és tünetei?

 

Ismerned kell a rák néhány tünetét. De ne felejtsd el, hogy ha észleled valamelyik tünetet, az még nem azt jelenti, hogy rákos vagy - számos más dolog is okozhatja ugyanezeket a tüneteket. Ha ezek a tünetek hosszú ideig tartanak és rosszabbodnak, fordulj orvoshoz!

 

Megmagyarázhatatlan fogyás

A legtöbb rákos elkezd fogyni a betegség egy bizonyos stádiumában. Ha ismeretlen okból kezdesz fogyni, és a megmagyarázhatatlan fogyás öt kg vagy annál több, az lehet a rák első jele. Ez leggyakoribb a hasnyálmirigy-, a gyomor-, a nyelőcső- vagy a tüdőrák esetén.

 

Láz

A láz nagyon gyakori a rákosoknál, de leginkább akkor jelentkezik, amikor a rák átterjed a kialakulási helyétől. Majdnem minden daganatos betegnek volt láza, különösen, ha a rák vagy annak kezelése megviseli az immunrendszert. Ez megnehezíti a szervezet dolgát a betegségek leküzdésében. Ritkábban a láz lehet jele a korai ráknak, például a lymphomának és a leukémiának.

 

Fáradtság

Nagyfokú fáradtság, ami nem lesz jobb pihenés után sem, fontos tünet lehet, ami a rák növekedésére utalhat. Korai stádiumban is előfordulhat, főleg, ha leukémiáról van szó. Néhány vastagbél-vagy gyomorrák okozhat vérzést, ami másik oka a rák fáradtságot okozó hatásának.

 

Fájdalom

A fájdalom lehet néhány daganat korai tünete, mint a csont- vagy a hereráké. A fejfájás, ami nem múlik el, és nem lesz jobb kezelés hatására sem, jele lehet az agytumornak. A hátfájás lehet tünete a vastagbél-, a végbél- vagy a petefészekráknak is.

Bőrelváltozások

A bőrrákon kívül más rák is képes látható bőrelváltozást okozni. Ezek az elváltozások a következők:

  • Sötétebb bőrszín (hiperpigmentáció)
  • Sárgás bőr és szem (sárgaság)
  • Kivörösödött bőr
  • Viszketés
  • Túlzott szőrnövekedés

 

Forrás: kamaszpanasz.hu

 

 

szoláriumA szoláriumok közel 800 halálos kimenetelű bőrrákos megbetegedést okoznak évente Európában, és a készülék használóinál 20 százalékkal magasabb a melanoma kialakulásának a kockázata a British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint.

A 18 európai országban évente diagnosztizált 64 ezer melanoma - megbetegedés (a bőrrák legsúlyosabb fajtája) között 3438, azaz 5,4 százalék a szoláriumok használatával kapcsolatos - derül ki a lyoni Nemzetközi Megelőzési Kutató Intézet (IPRI) és a milánói Európai Onkológiai Intézet (EIO) által elvégzett metaelemzésből.

melanomaA témával foglalkozó 27 tanulmányt feldolgozva a két intézet kutatói úgy vélik, hogy körülbelül 20 százalékkal megnőtt a melanoma kockázata azoknál, akik legalább egyszer használták a mesterséges ibolyántúli sugarakat kibocsátó barnító készülékeket. A melanoma kialakulásának kockázata megduplázódott azoknál, akik 35 éves kor alatt használták a szoláriumot - mutatnak rá a kutatók, akik szerint elkerülhető a bőrrák, ha valaki tartózkodik ilyen berendezések használatától.

A melanoma kialakulásának kockázata megduplázódott azoknál, akik 35 éves kor alatt használták a szoláriumot

A kutatók szerint a szoláriumok káros mellékhatásainak megelőzéséhez határozottabb intézkedésekre van szükség. Emlékeztettek, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy korlátozzák a kiskorúak szolárium használatát, és tiltsák be az ellenőrzés nélkül működő szoláriumokat.

"Ha rövidtávon nem csökken lényegesen a kamaszok és a fiatal felnőttek szolárium használata, határozottabb intézkedésekre van szükség, olyanokra, amelyeket például Brazíliában hoztak meg, amikor 2009-ben betiltották a nyilvános szoláriumok működését".

A WHO szerint a melanoma a világszerte leggyakrabban előforduló daganatos betegség, előfordulása az elmúlt 40 évben a világ fehér bőrű lakosainak 3 százalékáról 7 százalékra nőtt, elsősorban a napozási szokások miatt. Ha korai stádiumban fedezik fel a betegséget, jól gyógyítható, az áttétes stádiumban viszont már igen nehéz a kezelése.

 

Forrás:MTI,origo.hu

 

További cikkeink:

Ican kapszula

 

 

melanómaLétezik néhány különösen agresszív daganattípus, melytől okkal félhetünk. Érdemes mindent megtenni a megelőzés érdekében. A rák hazánkban évente, mintegy 35 000 ember haláláért felelős, a számadatok szerint a diagnosztizált betegek mintegy fele veszti életét, pedig rendszeres szűrővizsgálatokkal az áttétek kialakulása a legtöbb esetben megelőzhető lenne. Számos olyan eset van azonban, amikor már az orvostudomány sem képes segíteni.

 

Hasnyálmirigyrák

hasnyálmirigyrákA hasnyálmirigyrák az egyik legalattomosabb daganatos megbetegedés. Korai stádiumban alig vannak tünetei, ezért nagyon nehezen észlelhető, már csak előrehaladott stádiumban ismerhető fel. Leggyakrabban nagyfokú étvágyvesztésről, hányingerről és hasmenésről, lesoványodásról panaszkodnak a betegek.

 

A tünetek különbözhetnek attól függően, hogy a tumor a hasnyálmirigy melyik részében alakul ki. A megbetegedések többsége a hasnyálmirigy feji részéből indul ki, így a daganat növekedése során elzárja a hasnyálmirigy kivezető nyílását és a mellette lévő epevezetéket, és sárgaságot, emésztési zavarokat okoz.

 

A hasnyálmirigy középső és farki részéből kiinduló megbetegedések ilyen elzáródást nem okoznak, viszont a has felső részében jelentkező görcsös fájdalmat igen, mely akár a hátba is sugározhat. Ennek oka, hogy a rák beszövi a körülötte található fontosabb idegdúcokat.

 

Erre a ráktípusra jellemző a kifejezetten gyors terjedési hajlam. A nyirokrendszeren keresztül nagyon hamar átterjedhet a szomszédos szervekre, és áttétek alakulhatnak ki elsősorban a májban, a tüdőben, de a csontokban is. A betegség nagyon alattomos és gyors lefolyású, egyéves túlélési esélye mindössze öt százalék. Általában 5-6 hónapon belül halálos lefolyású.

 

Gyógykezelése

Gyógyítására csak akkor van lehetőség, ha a legkorábbi stádiumban diagnosztizálják, amikor még nem került sor a rákos sejtek elterjedésére. Feltárására azonban olyankor szokott sor kerülni, amikor gyógyulással kecsegtető műtét már nem végezhető. A viszonylag hosszabb túlélés érdekében javallott a hasnyálmirigy rákkal beszűrt területeinek eltávolítása, amely gyakran együtt jár a vékonybél kezdeti szakaszának és a patkóbélnek az eltávolításával. Olykor a sebészeti kezelés eredményének javítása érdekében besugárzást is alkalmaznak. A nem operálható betegek kezelésének alapja is a sugárterápia. A korán jelentkező erős gyomortáji fájdalom megszüntetésére szájon át bevehető fájdalomcsillapítókat és általános hatású szisztémás narkotikumokat alkalmaznak. Emellett lehetőség van még az áttétek érzéstelenítővel való átitatására.

 

Végstádiumban a gerincvelő burkába helyezett katéterrel a fájdalomcsillapító gyógyszerek folyamatosan adagolhatók.

 

Az itt felsorolt kezelések nagy megterhelést jelentenek az amúgy is leromlott állapotú betegnek, ezért a család és az orvos szoros együttműködésére van ahhoz szükség, hogy a beteg állapota ne romoljon tovább.

 

Végbélrák és vastagbélrák

végbélrák - vastagbélrákA betegség kialakulása az utóbbi három évtizedben a sokszorosára nőtt, és a második leggyakoribb daganatos megbetegedés lett mind a férfiak, mind a nők körében. A diagnosztizált esetek majdnem nyolcvan százaléka az ötvenedik életévüket betöltötteknél jelentkezik. A halálesetek többsége megelőzhető lenne, mert a szűréshez minden eszköz az orvosok rendelkezésére áll. Hazánkban évi 7500 új beteget regisztrálnak, ebből 5000 fő esik áldozatául a betegségnek, a számok azért is meglepőek, mert a legjobban diagnosztizálható ráktípusról van szó.

 

A betegség nem máról holnapra alakul ki, hanem évek, akár évtizedek alatt, ezalatt előfordulhat, hogy semmilyen tünetet nem észlel a beteg. Az áttétek kialakulása után azonban nincs túl sok esély a túlélésre. Az első panaszok között szerepelhetnek az egymással váltakozva fellépő hasmenés és székrekedés, véres széklet vagy nyákos váladék a székletben, de ide tartozhatnak az emésztés olyan tartós panaszai is, amelyek nem vezethetők vissza a táplálkozás radikális megváltoztatására. Amennyiben a fenti tünetek két hétnél tovább is fennállnak, azonnal orvoshoz kell fordulni, mert fájdalmakat csak az előrehaladott vastagbélrák okoz. Ha a daganat már átterjedt a hasüreg nyálkahártyájára vagy más szervekre, a túlélési idő körülbelül hét hónap. Ilyenkor műtéti beavatkozást már csak a beteg közérzetének jobbítására alkalmaznak, például megszüntetik a daganat által okozott bélelzáródást.

 

Gyógykezelése

A vastagbélrák és a végbélrák kezdeti stádiumában a daganat még akár teljes mértékben eltávolítható, ezzel akár tízéves túlélést is garantálni tudnak az orvosok. A sugár- és kemoterápiát vagy ennek kiegészítésére, vagy előrehaladott állapotban a betegség pusztításának lassítására alkalmazzák. Az úgynevezett érújdonképződés gátlása szintén jó megoldás az áttétes beteg élettartamának meghosszabbítására. Az ilyen szerek megakadályozzák a daganatos sejtek tápanyagellátását biztosító erek újbóli kifejlődését.

 

Melanoma

Igaz, a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok csak mintegy három százalékát teszi ki ez a betegség, mégis ez a legveszélyesebb, mert agresszívan terjedő áttéteket okoz, melyek elsősorban a tüdőben, a májban, de akár az agyban is megjelenhetnek. A melanoma a bőrben található melanociták daganata. Ezek a sejtek felelősek a melanin termeléséért. Ez egy feketés, barnás festékanyag, mely néhány helyen nagyobb mennyiségben található meg a bőrön. A melanociták ezen gócpontjai, mind a látható, mind az ultraibolya tartományba eső fénytől minden alkalommal jelentős károsodást szenvednek, mely aztán idővel a daganat kiváltó oka is lehet.

 

A melanoma inkább a negyven év felettieket veszélyezteti, férfiaknál a törzsön, nőknél a megfigyelések szerint inkább a végtagokon alakul ki.

A felszínes, azaz sugárirányban terjedő melanoma felismerése könnyen megtanulható, akár a laikusok számára is. Ez rendkívül fontos a korai diagnózis szempontjából, mert a megbetegedések jelentős hányada egy korábban már meglévő anyajegyből alakul ki. Az áttéteket inkább a függőleges növekedési irányú daganat okozza. Erre a daganat típusra is igaz, hogy túlélési esélyei csak a kezdeti stádiumban reálisak, áttét esetén akár már hat hónap alatt is végezhet áldozatával.

 

Intő jelek az anyajegyeken

Azonnal forduljunk orvoshoz, ha egy anyajegy nőni kezd, megváltozik a színe, a felszíne, esetleg gödrös lesz, vagy megvastagodik, felmaródik, illetve vérezni kezd.

 

Forrás: otvenentul.hu

 

 

 
ElsőElőző12TovábbUtolsó