Független tanácsadó honlapja.

 

 

fájdalomcsillapítás

fájdalomcsillapításBár a fájdalom csillapítása az esetek többségében ma már egyszerű művelet, az emberek korábban is törekedtek rá, hogy enyhítsenek szenvedéseiken.

Az ősi időkben a fájdalmat leginkább az emberi butaságért járó büntetésnek, valamint a haragos istenek bosszújának tekintették, ezért a megoldást és enyhülést különböző rituális-spirituális ceremóniákban látták. A kor orvosai a sámánok, varázslók voltak, ők birtokolták a megfelelő „szakértelmet”, és az emberek is bennük bíztak meg leginkább. Különösen azokban az esetekben, amikor a betegség és fájdalom forrása nem volt szemmel látható, hiszen ezt egyáltalán nem értették, így csak a transzcendentális világ adhatott a bajra megfelelő magyarázatot. Bizonyos kultúrákban speciális eszközöket használtak az ártó szellemek elűzésére, mivel úgy tartották, hogy a csörgők, és a gongok éles hangja kiűzi a rossz szellemet a szenvedő testéből. Más helyeken a koponyalékelés volt a bevett gyakorlat fájdalom esetén, számos olyan leletet találtak, amelyeken jól látszanak a koponyán ütött apró lyukak. Még Hippokratész is írt a trepanációnak nevezett eljárásról, de az orvostudomány megteremtője a fűzfakéreg fájdalomcsillapító hatásáról is elismerően nyilatkozott. A régiek a kuruzsláson túl azért sok mindenre rátapintottak, hiszen a fűzfakéreg például tartalmazza azt az anyagot, amely manapság az aszpirin egyik fő adalékanyaga.

coca colaA Coca-Cola mint orvosság?

„Az egyiptomiak angolnákat fogtak a Nílusból, hogy azzal gyógyítsák a betegek sérüléseit” – nyilatkozta az ABC Newsnak dr. Carol A. Warfield, a Harvard Medical School aneszteziológusa. Ha már az érzéstelenítésnél és altatásnál tartunk: a középkorban igen bizarr módszerekkel érték el, hogy a páciensek műthető állapotba kerüljenek. A középkorban különösen Olaszországban volt elterjedt gyakorlat, hogy az operációra várók fejére fadobozt húztak, amelyet addig ütöttek, kalapáltak, amíg a delikvens el nem ájult. Más esetekben addig szorították el a beteg artériáját, míg az el nem vesztette az eszméletét. A nők számára egészen Viktória királynő koráig természetes volt a szüléssel járó, olykor elviselhetetlen fájdalom, ám a királynő egyike volt az elsőknek, akinél érzéstelenítést használtak, valóságos divatot teremtve ezzel az átlagemberek körében is. Míg a középkort a kombinált fájdalomcsillapítás fémjelezte – a gyógynövények és ásványok ötvözetét, olykor arannyal –, addig a 18–19. században az elektromosság és a mágneses erők alkalmazása terjedt el a gyógyászatban. A speciális szíjak és övek mellett gyakran használtak balzsamokat és kenőcsöket a hiszékeny betegek fájdalmának enyhítésére, amelyekről azt tartották, hogy elektromos és mágneses tulajdonságaik vannak. Ennél azonban sokkal nagyobb áttörésnek számított, amikor a 19. század elején először vontak ki tiszta morfiumot az ópiumból, de már ezelőtt is széles körben terjedt a változó mennyiségű ópiumot tartalmazó, kereskedelemben kapható szerek, mint fájdalomcsillapítók használata, hiszen ha rövid ideig is, de enyhítették a szenvedést. „A Coca-Colát eredetileg általános orvosságként árusították, mivel kokaint tartalmazott. Ne feledjük, abban az időben nem szabályoztak mindent” – mesélte dr. Warfield, aki megosztotta a kor egy másik, ugyancsak népszerű praktikáját, a mustárborogatást, amely az ellentétes stimuláció elvén működött, vagyis a meleg mustár úgy felhevítette a bőrt, hogy ez a fájdalom kiütötte a másik – természetesen csak heveny – fájdalmat.

fájdalom csillapításaFájdalom nélkül szenvedés az élet?

Bár egészen mostanáig a fájdalom csillapításának különböző módozatairól volt szó, nem árt tisztában lenni azzal, hogy a fájdalomérzet igen fontos dolog. Ennek hiányában ugyanis folytonos veszélynek lennénk kitéve, hiszen nem védekeznénk a sérülések ellen, nem vennénk észre a kifejlődő betegségeket. A fájdalom anatómiája igen érdekes. A fájdalomérzet az agykéregben keletkezik: a sérülések hatására a sejtekből olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a receptorokhoz kapcsolódva kiváltják az ingert, s ez a gerincvelőn keresztül jut el az agyba. Kétféle idegrost van, melyek különböző sebességgel vezetik az ingerületet a központi idegrendszer felé: a gyors, azonnali és éles fájdalmat közvetít, míg a lassú tompább, ugyanakkor tartósabb fájdalmat kelt. A tüdőt és az agyat kivéve szervezetünkben mindenütt vannak fájdalomérző „készülékek”, emiatt fordulhat elő, hogy a belső szervek sérülései – pl. bélbetegségek, epekő stb. – is fájdalmat okoznak.

 

 

Forrás: otvenentul.hu

 

További cikkeink:

TÜSI- harmonizáló készülék ( vérnyomás regeneráló )

Lábmasszírozó szőnyeg

Chitosan kapszula

 

 

 

 

kannabiszBrit kutatók egy más területen már alkalmazott kannabisz-alapú szer új felhasználási lehetőségeit vizsgálják: a remények szerint csökkentheti az előrehaladott rákkal küzdő betegek fájdalmát.

A Sativex nevű spray fő hatóanyagai a kannabiszból kivont Delta-9-Tetrahydro-cannabinol (THC) és a Cannabidiol (CBD). A szert világszerte sok országban használják a szklerózis multiplex tüneteinek enyhítésére, és egyedül Kanadában engedélyezték végstádiumú rákban szenvedő betegeknél fájdalomcsillapításra. A gyártó ezt az Egyesült Királyságra is szeretné kiterjeszteni.

Az ehhez szükséges klinikai vizsgálatok sorában az Észak- Manchesteri Általános Kórház munkatársai elsőként végeznek vizsgálatot széleskörű beteganyagon. A kutatók célja annak kiderítése, hogy a kannabisz-spray képes-e enyhülést adni az olyan, előrealadott rák miatt krónikus fájdalommal küzdő betegek számára, akiknél a rendelkezésre álló fájdalomcsillapítók, például a morfinok erre nem képesek.

A vizsgálatban részt vevő szakemberek egyike, Sam Jole, a Pennine Acute Trust munkatársa szerint a vizsgálat áttörőnek számít, mivel a jelenlegi rákkutatások többnyire a daganatos betegségek kezelésére irányulnak, és kevés foglalkozik a palliatív ellátással, azaz a betegek szenvedésének enyhítésével.

A SPRAY III nevű vizsgálatot észak-, és dél-amerikai, valamint ázsiai kórházak bevonásával végzik majd.

 

Forrás: vital.hu

 

 

fejfájás - ételekA visszatérő fejfájással küzdőknek érdemes megvizsgálni étkezési szokásaikat, mert lehet, hogy túl sokat fogyasztanak a fejfájás kialakulásában bizonyítottan szerepet játszó élelmiszerekből.

A rendszeresen visszatérő, migrénes fejfájás kialakulásában komoly szerepet játszhatnak bizonyos élelmiszerek is - írja a Livescience.com ismeretterjesztő portál. A mogyoró-és babfélék, a bor, az avokádó, sőt egyes sajtok is tartalmaznak olyan vegyületeket, amelyek kapcsolatba hozhatók a fejfájás kialakulásával.

Az élelmiszerekben lévő természetes alkotóelemek közül az aminok, ezen belül is főként a tiramin tehető felelőssé a migrénes rohamok kialakulásáért. A tiramin olyan nitrogéntartalmú szerves vegyület, amely természetes formában megtalálható egyes élelmiszerekben, és a szervezetben felhalmozódva az erre fogékonyaknál immunválaszként kínzó fejfájást okozhat. Főként a hosszan érlelt vagy savanyított termékekben, például az érett sajtokban (brie, cheddar, stb.), a szalámikban, savanyúságokban található nagy mennyiségű tiramin, de előfordul a mogyoró- és babfélékben, az avokadóban és a banánban is.

Bár az eredmények szerint a tiramin egyértelműen összefüggésbe hozható a fejfájással, mégis rendkívül nehéz egyénre szabottan bizonyítani, hogy a migrénes rohamok hátterében élelmiszerek állnak. Elképzelhető, hogy ugyanaz az étel egy pihentető alvás után semmilyen panaszt nem okoz, egy kialvatlan napon viszont kínzó fejgörcsöt eredményez.

Ráadásul az étel elfogyasztásától számítva akár 48 óra is eltelhet a fejfájás kialakulásáig, így különösen nehéz bizonyítani, hogy a problémát egy napokkal azelőtt fogyasztott étel okozza.

A migrénes betegeknek az aminok mellett a feldolgozott hústermékekben rendszeresen felhasznált nitrátokra, és az ízfokozóként széles körben alkalmazott nátrium-glutamátra is érdemes odafigyelni: ezek a vegyületek is szerepet játszhatnak a fejfájás kialakulásában.

 

Forrás: origo.hu

 

 

akupunktúra hátfájásAz akupunktúra valóban enyhíti a krónikus fej- és hátfájást, valamint az ízületi fájdalmakat - állapította meg metaelemzésében egy nemzetközi kutatócsoport.

Az Archives of Internal Medicine című orvosi folyóiratban közzétett tanulmányhoz 29 korábbi vizsgálat eredményeit elemezték, amelyekbe összesen 18 ezer embert vontak be.

Az összehasonlításból az, derült ki, hogy a megfelelő pontokon alkalmazott akupunktúra sokkal jobban enyhítette a fájdalmat, mint a szokásos fájdalomkezelések, és némiképp jobban, mint a "hamis" akupunktúra, amikor nem az előírt pontokon helyezik el az akupunktúrás tűket.

Az eredmények "az eddigi legerősebb bizonyítékot szolgáltatják arra, hogy az akupunktúra ésszerű választási lehetőség" - írták a tanulmány szerzői, akik a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpont, valamint több brit és német egyetem kutatói. A mostani tanulmány nem bizonyíték, de újabb adalékot nyújt arra, hogy az akupunktúra alkalmazása számos állapotnál előnyös lehet.

A tanulmányban a fájdalmat nullától 100-ig tartó skálán becsülték meg. A páciensek fájdalmának átlagos értéke szubjektív megítélésük szerint 60 volt, ez átlagosan 30-ra csökkent az akupunktúra hatására, 43-ra a szokásos fájdalomkezeléseknél és 35-re a hamis akupunktúránál.

Mivel az akupunktúra viszonylag biztonságos, a működési mechanizmusának tisztázatlansága miatti bizonytalanság nem kellene, hogy visszatartsa az orvosokat attól, hogy a fájdalomtól szenvedő pácienseiknek lehetőségként ajánlják - vélekedett a tanulmánnyal egy folyóiratszámban közzétett kommentárjában Andrew Avins, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem szakembere.

 

Forrás:MTI, origo.hu

 

További cikkeink:

TÜSI- harmonizáló készülék

Lábmasszírozó szőnyeg

 

 
ElsőElőző12TovábbUtolsó