Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

A diétás üdítők és a kokain a fogszuvasodás egyik oka

üdítők - fogszuvasodásA fogakat a diétás üdítők mindennapos fogyasztása hosszú távon úgy károsíthatja a fogakat, mint a crack kokain vagy a metamfetamin: a végeredmény nagymértékű mértékű fogszuvasodás lehet. Hasonló módon károsítja a fogakat a napi szintű cukormentes üdítőfogyasztás, mint bizonyos kábítószerek (a metamfetamin vagy a crack kokain) használata - derült ki a General Dentistry szakfolyóiratban nemrég közzétett esettanulmányból.

Az amerikai Temple Egyetem fogászati karának szakemberei a mikrokutatáshoz három, azonos társadalmi hátterű alanyt választottak ki, akik közül az egyik régóta metamfetamin-függő, a másik rendszeres crack-fogyasztó, míg a harmadik 3-5 évig napi szinten legalább 2 liter diétás üdítőt ivott meg. (Míg a kokaint por formában leginkább orrba szippantják, a kavics formájú cracket pipában szívják, ezért a tüdőt, felsőbb légutakat extrém módon károsítja, és nem mellékesen a füst a fogakat is károsítja.)

 

A vizsgálat rámutatott, hogy mindhárom résztvevőnél súlyosan károsodott a fogzománc, amely a szájüregben kialakuló savas közegre vezethető vissza. Mind a crack és a metamfetamin, mind, pedig a diétás üdítők erősen savas anyagok - utóbbiak például komoly mennyiségben tartalmaznak foszfor- és citromsavat. A rendszeres savas közeg a szájban a fogzománc elhasználódását eredményezi, így könnyen megtelepedhetnek a szájban a baktériumok, és felgyorsul a fogszuvasodás.

fogszuvasodáa

Az üdítőgyártók hárítanak

diétás üdítő italokAz Amerikai Üdítőitalgyártók Szövetsége az esettanulmányra reagálva közleményt adott ki, amelyben vitatta, hogy kizárólag a diétás üdítő fogyasztása eredményezte volna a tanulmányban szereplő nő fogainak károsodását. „A rendelkezésre álló tudományos eredmények nem támasztják alá az üdítők kizárólagos szerepét a fogszuvasodás és fogerózió kialakulásában, ezért felelőtlenség az esettanulmányban szereplő nő problémáját kizárólag a diétás üdítőkre visszavezetni” - írják.

 

A tanulmány szerzői azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy a rendszeres üdítőfogyasztás (akár cukros, akár cukormentes) által okozott fogproblémákat a legtöbben alábecsülik: a szakemberek több száz olyan esettel találkoztak praxisuk során, ahol az üdítők hasonló jellegű pusztítást végeztek a szájban. A tanulmánnyal arra szeretették volna felhívni a figyelmet, hogy a megfelelő szájápolás hiánya és a túlzásba vitt üdítőfogyasztás együttes hatása fogszuvasodás tekintetében a kemény drogok hatásaival is vetekedhet.

 

Forrás: origo.hu

 

fogkrém
Fogkrém