Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Cukor az üdítőkben is méreg, 180 ezren halnak meg miatta évente.

cukros üdítőkVilágszerte évente több mint 180 ezer ember halála hozható összefüggésbe a cukrozott üdítőitalok fogyasztása miatt. Elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának elősegítése miatt.

A kutatók szerint a tizenöt legnépesebb ország közül Mexikóban volt a legmagasabb a cukros szomjoltókkal összefüggésbe hozható halálozások aránya: éves szinten 318 eset egymillió felnőttre. Japánban volt a legalacsonyabb a ráta: éves szinten tíz az egymillióhoz.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a cukros üdítők fogyasztása növeli az olyan krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, mint a diabétesz, a szívbetegség és a rák. A mostani tanulmány, pedig hasznos becsléssel szolgál a probléma nagyságát illetően - olvasható a LiveScience ismeretterjesztő hírportálon.

cukrozott üdítőitalok"Az eredményeinknek arra kellene sarkallnia a törvényhozókat világszerte, hogy olyan hatékony intézkedésekkel csökkentsék a cukros üdítők fogyasztásának mértéket, mint az adókivetés, a tömegmédia-kampányok és az italokhoz való hozzáférés korlátozása" - nyilatkozta, Gitanjali M. Singh, a tanulmány egyik szerzője, a Harvard Egyetem közegészségügyi tanszékének kutatója.

A szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a tanulmány mindössze összefüggést talált a cukros üdítők fogyasztása és a halálozások között, nem, pedig ok-okozati kapcsolatot. A cukorral édesített szomjoltók gyakran csak részét képezik a rossz étrendnek, amely egyébként is hozzájárul az egyén gyenge egészségi állapotához.

Az új tanulmány 114 országra vonatkozó adatokat dolgozott fel. A kutatók az étrendekre irányuló felméréseket elemezve vizsgálták a cukros üdítők fogyasztásának mértékét és az egyes betegségek, okozta halálozások számát. A kutatók korábbi tanulmányokból származó információkat használtak, hogy megbecsüljék a cukros üdítők fogyasztásának testsúlynövekedésre gyakorolt hatását, illetve, hogy a testsúlygyarapodás milyen hatással van a szív-és érrendszeri betegségek, a diabétesz és rák okozta halálozás kockázatára.

Összességében nézve, a cukros üdítők fogyasztása 133 ezer diabétesz okozta, 44 ezer szív-és érrendszeri betegségből eredő és hatezer rákos halálesettel volt összefüggésbe hozható. Kilenc világrégióból Latin-Amerikában és a Karib-térségben volt a legtöbb - 38 ezer - diabétesz okozta haláleset 2010-ben, míg Kelet / Közép-Eurázsiában volt a legmagasabb - 11 ezer - a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozások száma.

Az Amerikai Szív Társaság ajánlása szerint a felnőtteknek - kétezer kalóriás napi tápanyagbevitel esetén - maximum 450 kalóriányi cukros üdítőt kellene fogyasztania hetente. A tanulmányt az Amerikai Szív Társaság New Orleans-i találkozóján ismertették.

 

Forrás: MTI, origo.hu