Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

A fogkefe is jelezheti a cukorbetegséget

fogkefe - cukorbetegségTúlsúlyosoknak fokozottan oda kell figyelniük

A fogkefén látható vérnyom ínybetegség figyelmeztető jele lehet. Túlsúly esetén, pedig olyan súlyos egészségügyi problémákról is árulkodhat, mint a diabétesz, a szívbetegség vagy a magas vérnyomás.

Nem szabad várni, minél hamarabb orvoshoz kell fordulni - javasolja az amerikai Case Western Reserve Egyetem fogorvostudományi karának két szakértője, Charlene B. Krejci és Nabil F. Bissada. Az ínybetegségek és az elhízás témájával kapcsolatos korábbi tudományos munkák újraelemzése után összefüggést találtak, amelyről a General Dentistry című szakfolyóiratban számoltak be. "Az egészségügyi dolgozóknak tisztában kell lenniük az elhízás jelenségének összetettségével, illetve a parodontózis hatásával az általános egészségi állapotra" - fogalmazott Bissada professzor.

A parodontózis, közismertebb nevén ínygyulladás (vagy enyhébb formában gingivitis) hivatalos adatok szerint az Amerikai Egyesült Államok 30 év fölötti népességének csaknem felét érinti. A betegség lényege, hogy a szervezet gyulladásos válasszal reagál a foglepedék baktériumaira. Kezelés hiányában leépül az állkapocscsont, illetve lazulnak a fogak. Súlyos esetekben fogvesztés is előfordulhat. A baktériumok fekélyt okoznak a foggyökér körül, s a véráramba kerülve máshol is megtelepedhetnek.

Az elhízás súlyosbítja a problémát - figyelmeztetnek a kutatók. A hasi zsír körülbelül 50 bioaktív anyagot tartalmaz, ami ugyancsak gyulladást válthat ki a testben, és csökkenti az étvágyszabályozó képességet, valamint az inzulin glükóz szabályozó hatását. Mindkét tényező hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához. A zsírszövetek serkentik a C-reaktív fehérjék (CRP) termelését, ami gyulladásos folyamatok és szív-érrendszeri problémák kialakulásában érintett.

Bissada professzor első ízben, 1977-ben mutatott rá az elhízás és az ínybetegségek közötti összefüggésre, mégpedig állatkísérletek nyomán. Néhány tanulmány azóta embereknél is megerősítette a korrelációt. "Egyelőre nem tisztázott, hogy az elhízás vagy az ínybetegség jelentkezik előbb" - mondta Krejci professzor, aki a tudományos munka mellett magánpraxist is folytat fogorvosként. "A szakirodalomból kiderült: a két jelenség összefügg egymással" - tette hozzá.

 

Forrás: hazipatika.com

 

fogkrém propolisz tabletta
Fogkrém Propolisz tabletta