Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Terhesség alatt nem szabad elhízni

terhesség elhízásAzoknak az anyáknak, akik várandósságuk idején sokat híztak, a gyerekük is nagyobb eséllyel lesz elhízott 12 éves korára, egy Arkansasban végzett felmérés szerint.

A Plos Medicine című lapban közzétett kutatás azt hangsúlyozza, hogy a következő generáció elhízásának megszorítása szempontjából a terhesség időszaka döntő fontosságú lehet. Szakemberek már korábban is vizsgálták az elhízások családi okait, és megfigyelték, hogy azok a gyerekek, akiknek az anyja túlsúlyos, vagy terhessége alatt sokat hízott, hajlamosabbak a hízásra, ám ennek hátterében akár a közös gének, vagy a közös környezeti tényezők is állhatnak.

A mostani vizsgálat vezetője Janet Currie David Ludwiggal, a Boston Gyermekkórház munkatársával együtt alaposabban utánajárt ennek a kérdésnek. Két- és háromgyerekes anyákat kísértek figyelemmel, és gyerekeik születési súlyát összevetették későbbi, 12 éves koruk körüli súlyukkal, majd ezután a testvéreket is összehasonlították, hiszen ők többnyire hasonló génekkel rendelkeznek, hasonló környezeti, gazdasági, demográfiai hatások érik őket.

 

Az eredmények megerősítették azt a korábbi álláspontot, miszerint az anyák terhesség alatti súlytöbblete a gyermek születési súlyára is hatással van, de ez a hatás később sem szűnik meg. Vagyis azok, akik többet híznak várandósságuk alatt, általában nagyobb súlyú gyereket hoznak világra, akik későbbi is nagyobb valószínűséggel küzdenek majd súlyfelesleggel. Számszerűsítve mindezt úgy lehet összefoglalni, hogy akik terhesen 18 kg-nál többet híznak, azoknak a gyereke 8 százalékkal, nagyobb eséllyel lesz túlsúlyos.

 

Currie hangsúlyozta, hogy a gyerekkori elhízás visszaszorítása érdekében nagy figyelmet kéne fordítani a terhesség alatti elhízás megelőzésére. A várandósság amúgy is a legjobb időszak arra, hogy az anyákat rávegyék az életmódváltásra, hiszen ilyenkor a legtöbb kismama kellően motivált mind a saját, mind a gyermeke egészségének javítása szempontjából.

 

Forrás: babaszoba.hu

 

chitosan kapszula carb blocker inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Inner Wellness