Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

A vastag- és végbélrák első jelei.

Bélrák

A vastag- és végbéldaganat Magyarországon a harmadik leggyakoribb ráktípus. Pedig kis odafigyeléssel, jó eséllyel megelőzhető.

 

Bár a daganatos betegségek közül a legeredményesebben szűrhető típusról van szó, a statisztikai adatok meglehetősen szomorú képet festenek a felderítésről és a túlélési arányokról. Évente egymillió vastagbél- és végbélrákos esetet regisztrálnak világszerte, a betegeknek valamivel kevesebb, mint fele éli túl a betegséget.

Magyarországon hasonló arányokról beszélhetünk: az évi 7-8000 új betegből közel 5000-en nem gyógyulnak meg.

Mint a daganatos esetek legtöbbje, elsősorban az ötven feletti korosztály körében fordul elő nagy számban, legalábbis 70 százalékot meghaladóan.

A vastagbél- és végbélrákos eseteket általában együtt tárgyalják, mivel a kockázati tényezők és a kezelési módok is hasonlóak, sőt a tünetek is együtt említhetők. Figyelemre méltó, hogy a gazdaságilag fejlettebb országokban a béldaganatok nagyobb arányban fordulnak elő, mint a harmadik világbeli területeken. Ebből arra következtethetünk, hogy a táplálkozási szokások nagyban befolyásolják a rák kialakulásának esélyét.

Kockázati tényezők.

A végbél- és vastagbélrák kialakulásával kapcsolatban három fő kockázati tényező említhető. A már említett táplálkozási szokásokkal összefüggő rizikótényező a nagy kalóriatartalmú ételek, illetve a kevés növényi eredetű táplálék fogyasztását jelenti. Emellett fontos megemlíteni az életmód bizonyítottan hajlamosító hatását, ide sorolható a mozgásszegény életvitel, a túlsúly, a dohányzás és az alkoholfogyasztás. A harmadik kockázati tényező a genetikai hajlam. A vastag- és végbélrákos betegek mintegy negyedében, a családban már fordult elő hasonló daganatos eset. A családi halmozódás további ismérve, hogy jellemzően már az ötvenéves életkor előtt is kialakul a betegség.

Ezen, daganattípus esetében fontos szólni az úgynevezett polipról, amely rákmegelőző állapotként említhető, és az esetek kétharmadában jellemző a betegségre. Ez az állapot akár évekig is fennmaradhat, mielőtt az elváltozás daganattá fejlődne. Ha ebben a stádiumban sikerül kiszűrni a rendellenességet, a gyógyítás esélye 100 százalék.

Tünetek.

A tünetek – a daganat jellegéből fakadóan – elsősorban székelési rendellenességben jelentkeznek. Ez több dolgot is jelenthet.

A széklet állaga tartósan megváltozik, vagy váltakozva jelentkezik hasmenés és székrekedés.

Jelentkezhet rendszeres haspuffadás vagy megmagyarázhatatlan hasi fájdalom.

Elsősorban a felszálló szakaszt érintő daganatokra jellemző a véres széklet megjelenése. A székletben megjelenő nyákos váladék is a rák kísérőjelensége lehet.

Tartós fáradtságérzet, mással nem magyarázható testsúlycsökkenés is hírt adhat a daganatról.

A tünetek felsorolása mellett fontos kiemelni, hogy a végbéldaganat fájdalommal nem jár, csupán az előrehaladott stádiumban.

Megelőzés.

A megelőzés lehetősége elsősorban a táplálkozási szokások megváltoztatásában rejlik. A gyümölcs- és zöldségfogyasztás különös hangsúlyt kap a béldaganatok kockázatának csökkentésében – itt elsősorban a zöldségfogyasztás fontosságát hangsúlyozzák a szakemberek. A növényi eredetű rostok ugyanis felgyorsítják a bélsár áthaladását a bélen, így csökkentve a rákkeltő összetevők esélyét a nem kívánt hatás kifejtésére. Ugyancsak fontos a növényi eredetű zsiradékok használata. Kutatások bizonyítják, hogy a zsírhasználat és a béldaganatok kialakulásának esélye között szoros összefüggés van.

Mivel a családi halmozódás erre a ráktípusra is jellemző, a felmenők között előforduló béldaganatok a rendszeres szűrést is indokolttá teszik.

 

Forrás:ötvenentul

 

További cikkeink:

Dupla cellulóz tabletta

Chitosan kapszula