Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

A cukorbetegség tünetei

cukorbetegség tüneteiA 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünetei?

A következőkben a cukorbetegség tünetei kerülnek felsorolásra.

 

Túlsúly

Már 5-7 felesleges kiló is veszélyt jelenthet. Jó hír, hogy az amerikai Diabétesz Megelőzési Program szakemberei szerint már 5-7 százalékos fogyással is jelentősen csökkenthető a kockázat. Mivel a 2-es típusú cukorbetegség a gyerekeket is érintheti, a túlsúlyos gyermeket érdemes kivizsgáltatni. A vizsgálat során rendszerint a vércukorszintet mérik. Ha ez túl magasnak bizonyul, felmerül az 1-es vagy a 2-es típusú diabétesz gyanúja. Az életkor és a tünetek alapján állapítja meg az orvos, hogy melyik esettel állunk szemben, néha azonban endokrinológusra is szükség lehet a pontos diagnózis felállításához.

 

Gyakori vizelési inger

„Ha szervezet nem termel elegendő inzulint (azt a hormont, amely lehetővé teszi, hogy a sejtek glükózt vegyenek fel a vérből, így töltve fel azokat energiával), a cukor bekerül a véráramba, és a vizelettel távozik. Ez mindkét típusú cukorbetegség jele lehet” – magyarázta Janet Silverstein, a Floridai Egyetem gyermek-endokrinológusa. A sok vizelés miatt az érintett szomjasabb lesz, és a szokásosnál jóval többet iszik.

 

Homályos látás

A magas vércukorszint következtében kicsapódik a glükóz a szemben, így elhomályosodik a látás. Ez is jellemző tünete mindkét típusú cukorbetegségnek.

 

Ok nélküli fogyás

Ez főleg az 1-es típusú diabétesz jele, de olykor a 2-es típusnál is előfordul. Amikor a szervezet nem termel inzulint, a sejtek nem tudnak feltöltődni energiával, illetve elraktározni azt – mondta el Dr. Silverstein. Emellett a zsír is elkezd lebomlani, tovább folytatva a fogyást.

 

Sötét gyűrű a nyak körül

A 2-es típusú cukorbetegség gyakori velejárója, hogy a test túl sok inzulint kezd elválasztani, aminek a fokozottabb pigmenttermelés lehet a következménye – nyilatkozta Alyne Ricker, a bostoni Josin Diabétesz Központ munkatársa.

 

Visszatérő gombás fertőzések

Ez is lehet mindkét típusú cukorbetegség tünete, mivel a glükóz felhalmozódása kedvez a gombák megtelepedésének. Jele lehet a viszkető hüvely és a sűrű gennyképződés. A kisgyerekek esetében gyakran pelenkakiütések, a kisfiúkná, pedig húgycsőgyulladás képében jelentkeznek a tünetek.

 

45 évnél idősebb életkor

Mivel a 2-es típusú cukorbaj kockázata az életkor előrehaladtával növekszik, az Amerikai Diabétesz Szövetség azt javasolja, hogy 45 év felett évente vizsgáltassuk ki magunkat.

 

Forrás: vital.hu

 

carb blocker kalcium töktermék porral cink kapszula chitosan kapszula
Carb Blocker Kalcium töktermék porral Cink kapszula Chitosan kapszula