Független tanácsadó honlapja.

 

 

protein

BélrákNagy-Britanniában a tüdőrák után a második legsúlyosabb ráktípus a bélrák, amely évente több mint tizenhatezer emberéletet követel.

Kutatók most egy olyan „kettő az egyben” típusú gyógyszert fejlesztettek ki, amely úgy pusztítja el a tumort, hogy közben kíméletes a többi szervhez.

 

Egereken végzett kísérletek során, az új szer segítségével percek alatt sikerült beazonosítani és kiirtani az addig gyógyíthatatlannak vélt tumorokat, miközben a környező, egészséges sejtekben semmiféle károsodás nem történt. A hagyományos rákkezelő eljárások során - amilyen például a kemoterápia - az orvosságok a teljes szervezetre hatnak, vagyis a rákos sejtek mellett az egészségeseket is elpusztítják, ami számos mellékhatáshoz, például hajhulláshoz vagy folyamatos hányingerhez vezethet. Az új eljárás révén mindez elkerülhető.

A kaliforniai kutatók úgy vélik, a most kifejlesztett módszer segítségével, más ráktípusokkal is - mint a mell-, prosztata-, tüdő- és bőrrák - sikeresen fel lehet majd venni a harcot. A szakemberek kutatásukat egy olyan összetevő felderítésével kezdték, amely az egészséges szövetek helyett csupán a tumort célozza meg. Egy olyan proteint - az úgynevezett IF7-et - sikerült így megtalálni, amely rábukkan azokra a vérerekre, melyek szükségesek a tumor növekedéséhez és terjeszkedéséhez. A kísérlet során ezt a proteint egy világító molekulához csatlakoztatták, majd bélrákos egerekbe fecskendezték. A protein percek alatt rátalált a tumorra és megvilágította azt.

Ezután az IF7-et egy hatékony rákgyógyszerhez kapcsolták, bejuttatták a beteg egerekbe, majd nyomon követték, ahogy a tumor felszívódott. Az eredmények döbbenetesek voltak, két hét alatt még alacsony dózis mellett is teljesen eltűntek a tumorok. A csodaszerről részletesebben a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban lehet olvasni.

 

Forrás: napidoktor.hu

 

További cikkeink:

Dupla cellulóz tabletta

Chitosan kapszula

 

 

 

Kód: O03 OETI: 6869/2010.

Omega 3 kapszulaOmega 3 kapszula halolaj, homoktövis olaj és E-vitamin tartalommal. A kapszula egy olyan kiváló minőségű étrend kiegészítő, melynek hatóanyagai kombinálják a halolaj, a homoktövis olaj és az E-vitamin jótékony hatásait. Gyorsan felszívódik, és jótékony hatással van a szervezet egészséges működésére.

A kapszula fő összetevője a halolaj, amely rendkívül fontos, szinte nélkülözhetetlen eleme étrendünknek. Az olyan tengeri halakban, amelyek a tenger mélyének hideg vízében élnek – mint például a tőkehal –, nagy mennyiségben találhatóak nélkülözhetetlen, esszenciális zsírsavak (EFA), az úgynevezett Omega 3 zsírsavak. Az Omega 3 két aktív összetevője az EPA (Eicosapentaenoic acid – Eikozapentoen-sav)

és a DHA (Docosa hexaenoic acid – Dokozahexoen-sav). EPA szükséges az idegrostok közötti információátvitelhez. A DHA-nak több pozitív hatása van, például csökkenti a triglicerid szintet a vérben. A DHA hiánya pedig, csökkenti a szerotonin szintet az agyban, mely bizonyos esetekben idegrendszeri megbetegedésekhez is vezethet.

Mivel az emberi szervezet nem képes ezek előállítására, ezért nagyon fontos, hogy étrendünk tartalmazza ezeket a többszörösen telítetlen zsírsavakat. Továbbá a halolaj A- és D-vitamint is tartalmaz, két olyan zsírban oldódó vitamint, amelyek rendkívül fontosak szervezetünk számára.

Az Omega-3 zsírsavak fogyasztásának széleskörű jótékony hatása van szervezetünk számára.

Különböző kutatások kimutatták az Omega-3 zsírsavak hatását az emberi szervezetre és az összefüggéseket a zsírsavak hiánya és a különböző érzelmi-, hormonális-, anyagcsere-, immun-, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések között.

Omega 3 zsírsavak

A kapszula jótékony hatásai a szív- és érrendszer számára:

A zsírsavak egyik jótékony hatása a szív és érrendszer megfelelő működésének biztosítása. Egy közelmúltban megjelent kutatási eredmény szerint, ha minden szívproblémával küzdő embernek rendszeresen adnának halolajat, akkor évente ezzel 10 000 ember életét lehetne megmenteni.

{flv}omega-3-kapszula{/flv}

Vérnyomáscsökkentés:

Egy kutatók által készített elemzés – melyben az Omega-3 zsírsav vérnyomás csökkentő hatását vizsgálták – kimutatta, hogy ha ezekkel a zsírsavakkal kiegészítik az étrendet, a vérnyomás csökkenhet, különösen azoknál, akiknek a magas vérnyomását nem kezelik.

Kutatások igazoljak az EPA és a DHA jótékony hatásait, amely szerint a vérnyomást megfelelő szinten tartják, valamint a szervezet megfelelő triglicerid és koleszterin szinten tartása is ezeknek köszönhető.

Megfelelő agyi és idegrendszeri működés fenntartása:

A zsírsavak javítják az agyfunkciókat és serkentik a szellemi képességeket. Javítják az élettani funkciókat, csökkenthetik a harag, a szorongás és a depresszió kialakulásának lehetőségét. Mérsékelhetik az idegrendszer elégtelen fejlődéséből kialakult betegségek tüneteit, valamint lelassíthatják az öregedéssel kialakuló megbetegedések kifejlődését, például a szenilitást.

A látás megőrzésére:

A zsírsavak látásra gyakorolt hatásával foglalkozó kutatók megerősítették, hogy a zsírsavak rendkívüli fontossággal bírnak a látás fejlődésében, valamint az időskori retina- és makula-degeneráció kialakulásának megelőzésében.

Gyulladáscsökkentő tulajdonság:

A zsírsavak akadályozhatják azon tényezők aktiválódását, amelyek gyulladásokat okoznak, valamint hatékonyan csökkenthetik a kialakult megbetegedésekkel járó fájdalmat.

Az egészséges bőr:

A Journal for Lipid Research szakmai folyóirat szerint az fontos szerepet játszanak a bőröregedési folyamatok lassításában, késleltetik a ráncok kialakulását. A tanulmányokban azt is kimutatták, hogy a zsírsavak – főként az

EPA – megóvják a bőrt az UV sugarak káros hatásától, továbbá ezek az összetevők erősítik a bőr védekező képességét, a zsíregyensúly fenntartását és védelmet nyújtanak a bőrgyulladások ellen.

A HALOLAJ A- ÉS D-VITAMINBAN GAZDAG, AMELYEK RENDKÍVÜL ÉRTÉKESEK SZERVEZETÜNK SZÁMÁRA.

Az A-vitamin szabályozza a növekedést és fejlődést. Biztosítja a megfelelő látást, a bőrsejtek, a nyálkahártya növekedését és regenerálódását. Az A-vitamin felelős továbbá a látó pigmentek szintéziséért, amelyek a színek érzékelésében és a szürkületi látásban játszanak fontos szerepet. Részt vesz a csontszövetek felépítésében és támogatja az immunrendszer megfelelő működését.

A D-vitaminnak számos különböző élettani hatása van, amelyek közül az egyik legfontosabb a csontok felépítésében játszott szerepe. Nemcsak a gyermekek, és felnőttek csontjainak kialakulásában van jelentősége, hanem a fogak állapotának, szilárdságának befolyásolásában is. Valamint jótékony hatása van az izomzat és az idegrendszer működésére.

HOMOKTÖVIS OLAJ

HomoktövisA homoktövis főként Europában és Ázsiában fordul elő. Egyike a legősibb növényeknek a Földön, több millió évre nyúlik vissza az eredete. A homoktövis rengeteg tápanyagot tartalmaz, melyek kombinációja jótékony hatást fejthet ki a gyógyulási, regenerálódási folyamatokban. Nagymertekben tartalmaz különböző antioxidánsokat, mint például C- és E-vitamint, valamint flavonoidokat és karotionidokat. A homoktövis olaj gazdag hasznos zsírsavakban, különösen alfa-linolensavban és palmitinsavban, amely más növényekben sokkal kisebb koncentrációban található meg.

• Erősíti az immunrendszert és támogatja a szív- és érrendszer működését

• Bioaktív anyagokat és proteint tartalmaz, amelyek a regenerálódásban nyújtanak segítséget

• Segíti a haj és a bőr egészséges állapotának fenntartását

• Támogatja az emésztőrendszer egészséges működését

• Gyulladáscsökkentő hatású

E-VITAMIN

Az E-vitamin az egyik legjobb természetes antioxidáns, egy olyan zsírban oldódó vitamin, amely segít semlegesíteni a szabadgyököket a szervezetben. Az E-vitamin különösen fontos szerepet játszik a sejthártya-védelemben, miközben segítséget nyújt az egészséges bőr, szív, keringés, izomzat és vörösvérsejtek fenntartásában. Részt vesz a sejtek tápanyagellátásában is.

Erősíti az érfalakat és megakadályozza a sejtbomlást. Az E-vitamin támogatja az immunrendszert és gyulladáscsökkentő hatású. Lassítja az öregedési folyamatokat. A kapszula kiváló kombinációja az esszenciális Omega 3 zsírsavaknak, a homoktövis

Olajnak, és az E-vitaminnak. Ez egy olyan étrendkiegészítő, amely nélkülözhetetlen tápanyagokat biztosít a szervezet egészséges működéséhez.

Az Omega-3 kapszula adagolása:

Naponta 2-3 kapszula.

 

 

pikkelysömör - psoriasisSvédországban kb. 300.000 ember szenved a psoriasis, magyarul pikkelysömör elnevezésű kórképben, melyet igen nehéz kezelni.

A betegség a bőr pikkelyes és gyakran viszkető foltjaként manifesztálódik. A krónikus és kiújulásra hajlamos betegség oka az, hogy a bőrsejtek korlátozás nélkül osztódnak, mivel a bőr mélyebb rétegeiben új vérerek alakulnak ki. A testfelület bármely részén megjelenhetnek az elváltozások és nemcsak a bőrön, de a körmökön, sőt, ritkán még a nyálkahártyákon is. Szerencsére nem fertőző, de jelenleg még gyógyíthatatlan betegségről van szó, a kezelések során csak tünetmentességet tudnak az orvosok elérni.

A betegségben fontos szerepe van a „psoriasin” fehérjének (S100A7), amely a psoriasissal érintett bőrben bőségesen van jelen, míg a normál, egészséges bőrben nagyon ritkán fordul elő. Ugyanerről az S100A7 proteinről feltételezik a tudósok azt, hogy az emlőrák kifejlődésének egyik faktora.

A svéd kutatói teamnek, amelyet Dr. Charlotta Enerbäck egyetemi docens vezetett, tenyésztett bőrsejtek segítségével sikerült szemléltetnie a psoriasin protein, az oxigén szabadgyökök és a vaszkuláris endotél (vérér belhám) növekedési faktorok (VEGF) közötti interakciót, amely szignifikánsan megnövekedett sejtosztódáshoz és új vérerek növekedéséhez (angiogenezis) vezet. Amikor a kutatók blokkolták a psoriasin fehérje képződését, a VEGF expressziója is csökkent.

Eredményeikről, melyek a pikkelysömör betegség hatékony kezelésének nyithatnak új utakat, a Springer kiadó egyik szaklapjában, az „Emlőrák Kutatás és Kezelés” c. folyóiratban számoltak be.

„Meg akarjuk vizsgálni a psoriasin fehérje terápiás célpont potenciálját. Úgy véljük, hogy a psoriasin (S100A7) gátlásával csökkenthetjük az érképződést és ez által a pikkelysömör betegség intenzitásának és kiterjedésének a proliferációját is.” – mondja a professzor asszony.

Korábbi egérkísérletek igazolták, hogy az angiogenezis gátlók nemcsak a neovaszkularizációt (új ér képződését), de a gyulladást és a többlet sejtosztódást is mérsékelték. A VEGF növekedési faktor gátlásának a megkísérlése nem szándékozott mellékhatásokat eredményezett, mivel a normál szövetben is létezik, ahol részt vesz a sebgyógyulás folyamatában.

„Mivel a psoriasin protein specifikusan csak a megbetegedett pikkelysömörös bőrben expresszálódik, azt várjuk, hogy az ennek meggátlását célzó ágensek kifejezetten szelektívek és hatékonyak lesznek a betegség ellen és a mellékhatások jelentkezésének a kockázata minimális lesz.” – magyarázza Dr. Enerbäck.

Jelenleg a D-vitaminnal és kortizonokkal történő palliatív (tüneteket enyhítő) kezeléseket, illetve a könnyű és alacsony dózisú kemoterápiát alkalmazzák a pikkelysömör terápiájában. A gyógyszerpiacon nemrég jelentek meg egyes „biológiai”, antitest-alapú gyógyszerek, azonban ezek rendkívül drágák és egyáltalán nem mentesek a mellékhatásoktól.

 

Forrás: diagnozis.hu

 

További cikkeink:

Chitosan kapszula

Antilipid tea

Cink kapszula

Cordyceps kapszula