Független tanácsadó honlapja.

 

 

járvány

chipsAz évek előrehaladtával az emberek többsége fokozatosan hízik, és három hatalmas vizsgálat tanúsága szerint ebben a legfőbb bűnös a burgonyaszirom – a világszerte angol nevén is gyakran emlegetett chips – rendszeres fogyasztása.

Amerikai szakértők vizsgálatának összesített eredményeit a világ első számú orvosi folyóirata, a New England of Medicine közölte.

Az elhízás ma világjárvány, mely az utolsó három évtizedben gyakran gyermekkorban kezdődik, felnőttkorban, pedig mind több gondot okoz, mert a magas vérnyomásnak, cukorbajnak, infarktusnak fontos kockázati tényezője.

Nagy tanulmányok igazolták, hogy a súlytöbblet alapja a többletkalória: többet eszünk, mint amennyit szervezetünk működése közben elégetünk. A Harvard Egyetem kutatója, Dariush Mozaffarian és munkatársai arra voltak kíváncsiak, van-e különbség abban, hogy a többletkalóriát milyen formában fogyasztjuk el, és mi a jelentősége az elhízás kifejlődésében az életmódunknak.

Ilyen kutatás megbízható eredményeihez nem elég néhány ember rövid ideig tartó megfigyelése. Az Egyesült Államokban három hatalmas vizsgálat adatait lehetett értékelni, és a kutatócsoport még összegezte is ezeket a részeredményeket. Az egészségügyben dolgozó nők vizsgálata egyik részében 121 701, a másikban 116 686 ápolónő és orvosnő vett részt.

A férfiakra vonatkozó anyag orvosok, és gyógyszerészek rendszeres vizsgálatát jelentette, melyben a résztvevők száma 51 529 volt. Csak olyanok kerültek a vizsgálatba, akik nem voltak kövérek és kimutatható betegségben sem szenvedtek. Testsúlyukat két évtizeden át minden négy évben megmérték, és életmódi szokásaikat, táplálkozásukat is feljegyezték.

A húsz év alatt négyévenként a súlynövekedés átlag két kiló volt. Ebből a rendszeres testmozgás csaknem egy kilót levett. A súlynövekedés legfőbb okának a burgonyaszirom bizonyult: az átlagos napi fogyasztás legalább 15 szirom volt, ez l60 kalóriának felel meg. Csupán ezen négy év alatt önmagában csaknem egy kiló súlytöbblethez vezetett, míg az édességek, desszertek csak negyed kiló hízásért voltak felelősek.

A cukros üdítők négy év alatt átlag fél kilónyi hízást okoztak. Sok zöldség és gyümölcs több kalória megevése ellenére sem hizlal, mert ezekben sok a rost és magas a víztartalmuk.

 

Forrás: MTI, otvenentul.hu

 

További cikkeink:

Alakformáló masszázsövek

CHI gép

Carb Blocker kapszula

Capsilite kapszula

TIENS teakeverék

Banting növényi tabletta és por

Omega 3 kapszula

 

 

elhízás járványMár évtizedek óta komoly probléma az USA-ban az elhízás, napjainkra, pedig hatalmas mértéket öltött. Ennek ellenére, vagy éppen ezért élen állnak e modernkori népbetegség kutatásában és tudatosításában is. Hihetetlen számok bizonyítják, hogy nem túlzás járványról beszélni az elhízás problémája kapcsán.

Az amerikai lakosság 60-70%-a túlsúlyos vagy elhízott. A nyolcvanas évektől radikális növekedés figyelhető meg az elhízottak arányában, ezzel párhuzamosan, pedig a túlsúllyal összefüggő elhalálozási arány is nagymértékben emelkedett. Régen a szegénység és az elhízás között szoros összefüggést lehetett megállapítani, az alsóbb osztályok tagjai még mindig veszélyeztetettebbek, de ma már a jómód sem „véd meg” a járványszerűen terjedő problémától.

 

népbetegség-elhízásAmerikában azonban hamar felismerték, hogy társadalmi problémáról van szó, és éppen ezért kell és lehet is társadalmi szinten fellépni ellene. Már a hetvenes évektől hosszú távú vizsgálatokat indítottak az elhízás felmérése érdekében, ezekben a longitudinális kutatásokban gyerekkortól kezdődően folyamatosan zajlott (zajlik) az adatgyűjtés, azzal a céllal, hogy megismerjék a betegség keletkezésének mechanizmusát, és a betegségben szerepet játszó rizikó faktorokat.

 

Néhány alapvető tény egyértelműen kimutatható a vizsgálatokból. Egyrészt, hogy az elhízás gyerekkorban kezdődik, a túlsúly már a gyerekeknél is nagymértéket öltött, ami azért különösen veszélyes, mert az elhízott gyerekek 70%-a felnőttkorára sem fogy le. Az elhízás nemcsak az életminőséget rontja, hanem halálos, és következményei társadalmi mértéket öltenek, éppen ezért nem lehet a problémát egyéni szintre delegálni.

 

Amerikában számos csoport, szervezet, program foglalkozik a megoldás, megoldások keresésével helyi és állami szinten egyaránt. Európában még kevésbé tudatosul az elhízás népbetegség jellege, súlyos negatív társadalmi következményei. Pedig a statisztikák szerint az öreg kontinens népessége is hasonló cipőben jár.

 

Forrás: hajraegeszseg.hu

 

chitosan kapszula carb blocker chi gép inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Chi gép Inner Wellness

 

 

gyermekbénulásRitka, gyermekbénuláshoz hasonló betegség terjed Kaliforniában: 2012 óta mintegy húsz gyermeknél okozott súlyos gyengeséget, esetleg egy vagy több végtag bénulását. Az Amerikai Neurológusok Akadémiájának ülésén elhangzott, hogy egyes páciensek mind a négy végtagja megbénult, és állapotukon az intenzív kezelés sem javított.

Az Egyesült Államokban nem fertőz már a járványos gyermekbénulást (poliomyelitis) okozó poliovírus, ám hasonló kórokozók megtámadhatják az idegrendszert, és bénulást idézhetnek elő - tudósított a BBC hírportálja.

Az orvosok szerint nem várható, hogy a polioszerű vírus járványt okozna, és valószínűleg a fertőzöttek száma is alacsony marad.

poliovírusA járványos gyermekbénulás veszélyes és rettegett gyermekbetegség. Vírusa a központi idegrendszert támadja meg, és kétszáz fertőzöttből egynél bénulással jár. A vakcinációs programoknak köszönhetően a kórokozó ma már csak a világ három országában fertőz: Afganisztánban, Nigériában és Pakisztánban.

A kaliforniai Közegészségügyi Minisztérium polioszerű eseteket vizsgáló kutatócsoportjának vezetője elmondta: az új fertőzéseket bizonyítottan nem a poliovírus okozta, és a beteg gyermekek nem jártak a tengerentúlon.

Az elmúlt 18 hónapban történt körülbelül húsz eset közül ötöt tanulmányoztak részletesen, és kettejüknél kimutatták, hogy az enterovírus-68 számlájára írhatók a súlyos tünetek. Mind az öt gyermek idejében megkapta a polio elleni vakcinát.

Megállapították, hogy a fertőzések egy 160 kilométeres sugarú körön belül történtek, de nem lehet kimutatni, hogy egy központból indultak volna ki, vagy egy-egy zárt körben terjedtek volna el. A kutatók azt is hozzátették azonban, hogy - a polióhoz hasonlóan - elképzelhető, sokan tünetmentesen hordozzák a vírust.

Az enterovírusok a poliovírus rokonai, és általában légúti panaszokat okoznak, noha polioszerű megbetegedésekkel is összefüggésbe hozták már őket.

 

Forrás: MTI, idesuss.hu

 

 

Magyarországra is jutott az eddig tíz halálos áldozattal járó németországi hasmenés járványt okozó, E. coli baktériummal fertőzött spanyol uborka szállítmányból, állítja az élelmiszerbiztonságért felelős cseh hatóság.

 

Csehország is importált egy tétel spanyol uborkát, amelyről azt feltételezik, hogy a németországi járványt okozta.

A CTK cseh hírügynökség a prágai mezőgazdasági és élelmiszeripari hatóságra hivatkozva azt írta, egyelőre nem tisztázott, hogy a feltételezések szerint az E. coli baktériummal fertőzött biouborkák piacra is kerültek-e vagy csak megérkeztek az országba. Michal Spacil, a hatóság szóvivője szerint az Európai Unió gyors figyelmeztetési rendszerének köszönhetően értesültek a szállítmányról.

"A németek azt mondták, hogy jutott belőle Magyarországra, Ausztriába és Luxemburgba is" - közölte a szóvivő, hozzátéve, az élelmiszer-ellenőrök vasárnap kezdenek ellenőrzésbe a cseh importálócégnél, amelynek egy német vállalkozás szállította az uborkákat.

Ellenőrök az uborkák közt

A spanyol uborkabotránnyal kapcsolatos első hazai vizsgálati eredmények a jövő hét első felében - esetleg hétfőn délutánra vagy keddre - várhatók - közölte Jordán László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnökhelyettese, országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő vasárnap délelőtt.

Arról, hogy a problémás tételből Magyarországra is érkezhetett áru, hazánk vasárnap reggel az unió élelmiszer-biztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül kapott értesítést. Jordán László rendkívüli vizsgálatot rendelt el - a miniszteri utasításnak megfelelően - a növény- és talajvédelmi igazgatóságoknak, mivel az MGSZH kiemelten kezeli a spanyol eredetű zöldségek vizsgálatát. Ennek megfelelően az ellenőrök már pénteken délután megkezdték a vizsgálatokat, és egész hétvégén, szombaton és vasárnap is folytatták. A szakértők eddig mintegy 80 mintát gyűjtöttek össze a spanyol eredetű zöldségfélékből, hogy tüzetesen megvizsgálják mikrobiológiai szempontok alapján.

Az MGSZH megkapta annak a két cégnek a nevét is, amelyek a szennyezett uborkát behozhatták az országba, de ezt az elnökhelyettes nem kívánta nyilvánosságra hozni. Az élelmiszer-biztonsági szakemberek már ott vannak a szóban forgó vállalkozásoknál, hogy lefolytassák a vizsgálatokat, és felderítsék, hogy az árut hová szállították, közölte Jordán László.

Nálunk még nem jelent meg a hasmenéses járvány

Az Országos Epidemiológiai Központban mostanáig öt, betegetől vett mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek mind negatívak lettek, jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján. A héten körlevélben értesítették az ország összes kórházát: kötelesek azonnal, telefonon tájékoztatni az OEK-et, ha olyan megbetegedést észlelnek, amely a németországi hasmenésjárvánnyal összefüggésbe hozható. Ennek eredményeképpen érkezett be mostanáig öt minta érkezett a központba. A betegek jól vannak, szövődmények kialakulására semmilyen jel nem utal.

A helyettes tiszti főorvos azt is elmondta: az európai uniós gyorsriasztási rendszeren keresztül megtudták, hogy Magyarország is kaphatott abból a spanyolországi uborkából, amely a gyanú szerint a betegség kórokozóját hordozza. Az élelmiszer-biztonsági hatóságok még vizsgálják, hogy mikor és milyen mennyiségben érkezhetett a szállítmány.

Németországban háromféle terméket vizsgálnak, ebből kettő spanyolországi uborka, egy pedig holland vagy dán eredetű uborka. Szabó Enikő hangsúlyozta: nem elegendő csupán a vízcsap alá tartani a zöldségeket, hanem csak alapos megmosás után, hámozva ajánlott fogyasztani.

Mivel nem megfelelő higiénés körülmények között emberről emberre is terjedhet a betegség, ezért a rendszeres és alapos kézmosás különösen fontos. Azoknak, akik a közelmúltban Németországban jártak, és tapasztalják a tüneteket, továbbra is azt ajánlja: ne kezdjenek antibiotikum-kúrába, mert az akár súlyosbíthatja is a tüneteket. Hasfogó szedése sem javasolt, mivel ezáltal a méreganyag nem tud távozni a szervezetből.

Katasztrofális helyzet

Németország szombaton jelentette be, hogy tízre emelkedett a coli bélbaktérium egyik válfajával, az EHEC baktériummal fertőzött uborkák okozta halálesetek száma. A Robert Koch járványügyi intézet arról számolt be, hogy szerte az országban jóval több mint 1000 fertőzéses megbetegedést, illetve gyanús esetet regisztráltak. A betegek közül csaknem 300 állapota válságos: 276 ember betegedett meg a baktérium okozta hemolitikus urémiás szindrómában, amely heveny veseelégtelenséget, rohamokat, agyvérzést és kómát is okozhat. Ez a legnagyobb betegszám Európában, de már Svédországból, Dániából, Nagy-Britanniából, Hollandiából, Ausztriából és Svájcból is érkeztek hírek fertőzésekről. Egészségügyi szakértők úgy vélekednek, hogy a járvány még messze nem érte el tetőpontját.

Vasárnapi értesülések szerint egyes észak-németországi tartományok, mindenekelőtt Hamburg és Schleswig-Holstein kórházaiban szinte katasztrofális helyzet alakult ki. A betegek nagy száma miatt az intézmények teherbírásuk határához jutottak, az önálló tartománynak számító Hamburgnak például Alsó-Szászország segít. Az orvosok közben a legsúlyosabb szövődmények megszüntetése érdekében új gyógyszerekkel próbálkoznak, a hírek szerint nemzetközi együttműködéssel. A fertőzés súlyosságát növeli, hogy az EHEC-baktérium mérgező hatását az antibiotikum csak erősítheti. Hamburgi orvosok arról is beszámoltak, hogy az elsősorban gyermekek és nők esetében alkalmazott dialízis kezelés nem járt eredménnyel.

Három gyanús megbetegedés Franciaországban

Franciaországban három olyan ételmérgezéses esetet észleltek, amelyek összefüggésbe hozhatók a németországi hasmenéses járvánnyal, közölte a francia egészségügyi minisztérium.

Mindhárom kórházban ápolt személy a közelmúltban tért haza Németországból. A németországi járvány kísérőjelenségéről van szó. Jelenleg nincs járvány Franciaországban - mondta vasárnap Francoise Weber, a francia egészségügyi minisztérium egészségvédelmi intézetének (INVS) vezetője a France 2 közszolgálati televízió híradójában.

A minisztérium jelezte, hogy a bretagne-i piacokról kivonták a Spanyolországból importált uborkát, amely a feltételezések szerint a németországi járványt okozta. Az illetékesek ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a franciaországi gyanús esetek semmilyen kapcsolatba nem hozhatók a breton forgalomból kivont spanyol salátauborkával.

Még mindig nem egyértelmű a járvány forrása

A német hatóságok változatlanul sötétben tapogatódznak a veszélyes baktérium hordozóját illetően. Még mindig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy a  mintegy két hét óta tartó és minden korábbinál gyorsabban terjedő fertőzést Spanyolországból importált uborka okozta. Az egészségügyi hatóságok az elmúlt napokban erre gyanakodtak, korábban pedig az volt a feltevés, hogy a járványt helytelenül trágyázott észak-németországi paradicsom, uborka és saláta váltotta ki. Mindennek nyomán egyáltalán nem zárják ki, hogy a fertőzés forrása más mezőgazdasági termék lehet.

Erre utalt vasárnapi interjújában a mezőgazdasági miniszter. A Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva Ilse Aigner még fokozottabb elővigyázatosságot sürgetett. Felszólította a lakosságot, hogy kerülje a nyers uborka, a nyers paradicsom és a saláta fogyasztását. Hangsúlyozta: amíg német és spanyol szakértők nem tisztázzák egyértelműen, hogy mi lehet a járvány kórokozójának forrása, a zöldségek fogyasztásával kapcsolatban rendkívüli óvatosságra van szükség.

Az interjúban a mezőgazdasági miniszter cáfolni igyekezett, hogy a kórokozóval kapcsolatos vita  diplomáciai viszályt okozott Spanyolország és Németország között. Azt állította, hogy a két ország illetékesei együttműködnek a tényleges okok feltárásában.

A spanyolok szombaton jelentették be, hogy korlátozásokat vezettek be két zöldségterjesztőnél, mert a gyanú szerint ők exportálták a fertőzött kígyóuborkákat.

Információk szerint Németország arra törekszik, hogy a járványt mindenképp tűzzék napirendre az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek hétfőn Debrecenben tartandó informális találkozóján.

 

Forrás: MTI, Független Hírügynökség

 

További cikkeink:

Gyümölcs és zöldség, levegő tisztító készülék

 

 
ElsőElőző123TovábbUtolsó