Független tanácsadó honlapja.

 

 

gyomorrák

chitosan kapszula super kalcium cink kapszula cordyceps kapszula
Chitosan kapszula Super kalcium Cink kapszula Cordyceps kapszula

grillezett kolbászA grillezett virsli és kolbász ugyan ízletes velejárója egy kellemes pikniknek vagy focimeccsnek, a legújabb, közel 450 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint azonban a túl nagy mennyiségű feldolgozott élelmiszer fogyasztása évekkel megrövidítheti az életünket.

A Zürichi Egyetem a BMC Medicine márciusi számában közzétett kutatásából az derült ki, hogy a legtöbb feldolgozott élelmiszert fogyasztó személyekre a korai halálozás 44 százalékkal magasabb kockázata leselkedik. Más szóval, ha a népesség kevesebb feldolgozott élelmiszert enne, a korai halálozás összességében közel 3 százalékkal csökkenne.„Azt javasoljuk, hogy a feldolgozott húsok mennyiségét mindenki lehetőleg napi 30 gramm alá szorítsa” – hívja fel a figyelmet a kutatás vezetője, Sabine Rohrmann.

Bár a 450 ezer férfi és nő adatait elemző kutatás csak kapcsolatot mutatott ki a feldolgozott húsok és a korai halálozás kockázata között, ez még nem bizonyít ok-okozati összefüggést. A kutatók szerint azonban több tényező is magyarázza ezt a kapcsolatot. A hús például sok koleszterint és telített zsírt tartalmaz, amelyek hozzájárulhatnak a szívkoszorúér-betegség kialakulásához. Ezen kívül a feldolgozott húsokat nitrátokkal is kezelik tartósítás, színezés és ízfokozás céljából, ezek, pedig rákkeltő anyagok kialakulását eredményezhetik, ami hozzájárulhat a vastagbélrák és végbélrák, valamint a gyomorrák kialakulásához. Ráadásul a magas vasbevitel is a rák megnövekedett kockázatához vezethet.

Más szakértők is egyetértenek az eredményekkel. Dr. David Katz, a Yale Egyetem prevenciós központjának igazgatója elmondta, számos kutatás bizonyította már a húsfogyasztás és a krónikus betegségek magasabb előfordulásának összefüggését. Katz szerint a viszonylag több hús fogyasztása valószínűleg azt is jelenti, hogy a személy kevesebb növényi táplálékot fogyaszt, amelyek védelmet nyújtanának a krónikus megbetegedések ellen. „Számos bizonyíték utal arra, hogy érdemes sok növényi tápanyagot fogyasztanunk” – mondja a szakértő. „Azok viszont, akik sok növényi tápanyagot fogyasztanak, mértéktartó hozzáállással nyugodtan fogyaszthatnak húst is anélkül, hogy káros lenne az egészségükre.”

 

Forrás: vital.hu

 

 

SörNyakunkon a nyár, az elviselhetetlen hőség, amikor egyszerűen muszáj sört inni. És tessék, még egészséges is!

A sör egészséges és természetes alapanyagokból készül: komlóból, élesztőből, vízből és malátából. Mindezek révén, persze csak mértékkel fogyasztva, hozzájárul az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Emellett a mértékkel fogyasztott sörnek számos jótékony hatása is van a szervezetre.

Mivel 93 százalékban vízből áll, a szervezetünk számára nélkülözhetetlen vizet a sörfogyasztók ízletes formában juttathatják szervezetükbe. Ráadásul viszonylag alacsony alkoholtartalmú szomjoltó ital.

Bizony, a sör a kiegyensúlyozott táplálkozás része lehet, mivel fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Található benne B-vitamin, ezen belül niacin, riboflavin, B6-vitamin és folsav. Előnyös tulajdonsága még, hogy az ásványi anyagok egészséges arányban találhatók meg benne; sok káliumot, kevés nátriumot tartalmaz, ez, pedig fontos az egészséges vérnyomás fenntartásához.

A sör kevés kalciumot tartalmaz és sok magnéziumot, vagyis megelőzheti az epe- és vesekőképződést. A komlóban lévő anyagok megakadályozzák a csontokban a kalcium lebomlását. Ez jó indok lehet a napi sörfogyasztásra, de csak mértékkel: 0,33 liter 4,5 százalékos sör, azaz 12 g alkohol fogyasztása megengedett egy nap. A vesekő kockázatát a mértékletes sörfogyasztás bizonyítottan kb. 40 százalékkal csökkenti.

A sörben oxidációs folyamatokat gátló anyagok vannak, így szerepe lehet a rákkal szemben folytatott küzdelemben is. A bor ezen kedvező tulajdonságát gyakran emlegetik, viszont kevésbé ismert, hogy a sör is tartalmaz ilyen anyagokat. Egy pohár sör több mint kétszer annyi oxidációt gátló anyagot tartalmaz, mint az ugyanakkora alkoholtartalmú fehérbor és fele annyit, mint a vörösbor. Emellett a sörben található molekulák kisebbek, így a szervezet könnyebben és gyorsabban tudja őket hasznosítani, mint a szilárd anyagokból származó vagy a borban lévő nagyobb molekulaméretű szabadgyök-képződést megakadályozó anyagokat.

A komlóban lévő oxidációt gátló anyagok (flavonoidok) elsősorban a gyomor-bélrendszeri daganatok, a mellrák és a pajzsmirigyrák leküzdésében játszhatnak szerepet. Emellett szíverősítő és csontritkulást megelőző hatásuk is van.

A sörfogyasztás véd a Helicobacter pylorival baktériummal szemben, amely gyomorfekélyt okoz, és a gyomorrák kialakulásának kockázatát is növeli.

A sör oldható ballasztanyagokkal is ellátja a szervezetet, melyek az árpamaláta sejtjeinek sejtfalaiból származnak. Egy liter sör a napi ajánlott ballasztanyag-bevitel 20%-át tartalmazza, egyes sörfajták akár a 60%-át. A sör segíti az egészséges bélműködést, pozitív hatással van az emésztésre és a tápanyagok felszívódására, továbbá csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is.

Nemcsak az számít, mit iszunk, hanem az is, hogy mennyit!

A legújabb vizsgálatok szerint sem a kocsmai „nagy ivók”, sem azok nincsenek védve a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben, akik egyébként nem isznak sok alkoholt, de egy alkalommal felhajtanak 4-5 pohár sört.

Valóban hizlal a sör?

Európa számos országában nevezik a has fölé lerakódott zsírréteget „sörhasnak”. A mértékletes sörfogyasztás és az elhízás között azonban nincs ok-okozati összefüggés.

A sör az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt egyes diéták kiegészítője is lehet. Azoknak, akik magas vérnyomás vagy magas vérzsírszint miatt nátrium-, fehérje-, zsír- és koleszterinszegény táplálkozást kénytelenek folytatni, a nátriumban szegény, zsír- és koleszterinmenetes sör a diéta hasznos kiegészítője lehet.

A sörfogyasztás nem hizlal, feltéve, hogy mértékkel fogyasztjuk. A sör a kiegyensúlyozott étrend része lehet.

Ezenkívül a sörfogyasztás hatásaival kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy az alkoholos italok energiatartalmát a szervezet kisebb hatékonysággal hasznosítja.

A sör kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a legtöbb alkoholmentes ital.

 

Forrás: webbeteg

 

 

Kód: A05

Tiens teakeverék Az antilipid tea egy olyan speciális termék, amely létrehozásához a magas szintű technológiát összekombinálták az ősi császári receptekkel. Alapjául a zöld tea (6 fajta) szolgál, amelyre frakciós porzás segítségével ötlevelű kinosztemma port visznek fel. Ez a növény csak keleten fordul elő, és csodálatos tulajdonságokkal rendelkezik a benne lévő szaponinoknak köszönhetően. 
Az antilipid tea ezenkívül lótuszleveleket is tartalmaz, amely nagy hatással van a legnagyobb szervünkre, a bőrre. Az anyagcsere aktiválása következtében csökken a vér triglicerid-koncentrációja.

A Cassium Thorum mag (a szenna megfelelője) jó hatással van a bélmozgásra, stimulálja a széklet továbbjutását és epehajtó hatású. 
A tarkavirágú keserűfű csersavakat tartalmaz: katechinokat, aszkorbinsavat, amely erős gyulladásgátló hatású a belek és a szájüreg elváltozásainál.

{youtube}D0AJg5gL49g{/youtube}

Zöld tea
Sokoldalúsága hasznossá teszi azt a szervezet alapfolyamatainak harmonizációjában. Csökkenti, sőt, teljesen eltünteti a vérerek faláról a koleszterin lerakódásait. A teakeverék normalizálhatja az epe kiválasztását, ami rendbe rakja az emésztést, és elősegíti a hasznos koleszterin alakulását. A teakeverék segíthet a szervezetnek kiüríteni a daganatos sejtek bomlási anyagait, mérgeit, óvja a sejtmembránokat a károsodásoktól, stimulálja a limfociták termelését, amelyek védik a szervezetet a betolakodóktól. Ez a teakeverék normalizálja a víz-só cserét (ha nincs vízhiány!). A zöld tea gyomorrák megelőzésének hatékony eszköze, stressz oldó, lázcsillapító, magas húgysav (köszvény) esetén is tisztítóként alkalmazható, nőgyógyászati problémáknál ülőfürdőként ajánlatos használni. Alacsony vérnyomásra hidegen, magas vérnyomásra melegen fogyasztható.

Az antilipid tea elkészítése:

Bármilyen teát a következő módon kell elkészíteni (a kínai hagyomány szerint): a teakeveréket  fel kell önteni forralt vízzel (80 C0) nem fémből készült edényben, le kell fedni és állni hagyni. A puha frakció (levelek) 7 percig tart. A kemény frakció (gyökerek, bogyók) 14 perc. A  teakeveréket akár 40 percig is hagyhatjuk a vízben ázni. A kúrát egy tasakkal kell kezdeni, amelyet 1 liter vízzel öntünk fel. A tasakot ki kell venni.

Az antilipid tea adagolása:


Az antilipid teát reggel vagy délelőtt igyuk, legkésöbb18 óráig, mert erősen élénkít.

 

 

sófogyasztásCsökkentheti a gyomorrák kialakulásának a veszélyét a sós ételek, mint például a szalonna, a kenyér és reggeli gabonafélék fogyasztásának visszafogása a World Cancer Research Fund rákkutatási szervezet szerint.

A túlságosan sok sófogyasztás emeli a vérnyomást, ami szívbetegségek és agyi érkatasztrófák, kialakulásához vezethet. A World Cancer Research Fund (WCRF) szerint a napi ajánlott só bevitel hat gramm, ez egy kávéskanálnyi mennyiségnek felel meg. Ehelyett azonban az emberek 8,6 grammot fogyasztanak.

gyomorrákNagy-Britanniában évente mintegy 6000 gyomorrákos megbetegedést regisztrálnak. A WCRF becslése szerint az esetek 14 százaléka, mintegy 800 rákbetegség elkerülhető lenne, ha az emberek betartanák a napi hatgrammos határt.

Kate Mendoza, a WCRF illetékese hangsúlyozta, hogy a gyomorrákot nehéz kezelni, mivel a legtöbb esetben a tényleges kialakulásáig nem ismerhető fel a betegség. A kialakulás megelőzésében az első helyen az életmódváltásnak kell szerepelnie: a sófogyasztás csökkentése mellett több gyümölcsöt és zöldségfélét kellene enni.

A WCRF a közlekedési lámpához hasonló színű címkék, elhelyezésének bevezetését szorgalmazza: a piros a magas, a sárga a közepes, a zöld pedig az alacsony sótartalmat jelezné az élelmiszereken, ellentétben az élelmiszergyártók és szupermarketek által használt másfajta címkézési módszerrel - olvasható a BBC honlapján.

 

Forrás: MTI,napidoktor.hu

 

 
ElsőElőző12TovábbUtolsó