Független tanácsadó honlapja.

 

 

aminosav

Kínai datolya kivonat Ganoderma lucidum Maca tabletta Spirulina kapszula
Kínai datolya kivonat Ganoderma lucidum Maca tabletta Spirulina kapszula

A Sydney-i Centenáriumi intézet munkatársai új módszerrel kísérleteznek, mely segítséget nyújthat a prosztatarák kezelésében: a daganatsejtektől megvonnak egy tápanyagot, mely alapvető a tumor növekedésében.

Ausztráliában évente több, mint 3 ezren vesztik életüket prosztatarák miatt, ezzel a férfiak között a daganatos halálozás második helyén áll. A jelenlegi kezelési módszer a prosztata sebészi eltávolításából, kiegészítő sugárterápiából áll, illetve a daganatsejteket elvágják a férfi nemi hormonoktól műtéti, vagy kémiai kasztráció segítségével. Azonban ezek következtében súlyos mellékhatások, például inkontinencia, vagy impotencia állhat elő.

Dr. Jeff Holst és munkatársai megállapították, hogy a prosztataráknak szüksége van egy alapvető tápanyagra, a leucin nevű aminosavra. A Cancer Research novemberi számában megjelent tanulmány szerint a daganatsejtek ennek biztosítására több, az anyagot a sejt belsejébe juttató szállító molekulával rendelkeznek, a több leucin pedig növekedési előnyt biztosít.

Állatkísérletes módszerek segítségével a kutatók bebizonyították, hogy a pumpa gátlására alkalmazott speciális kezelés 50 százalékkal lassítja a növekedést, és az előnyös hatás mind korai, mind előrehaladottabb fázisban tapasztalható. Amennyiben a további vizsgálatok is sikerrel zárulnak, néhány év múlva megkezdődhet a módszer klinikai tesztelése is.

A vizsgálat továbbá arra a jelenségre is megtalálta a választ, hogy milyen kapcsolat van a prosztatarák és a magas leucintartalmú étrend között. Ismert, hogy a sok vörös hús fogyasztása megnöveli a prosztatarák kockázatát, azonban idáig nem volt ismert, mi ennek az oka.

 

Forrás: napidoktor.hu

 

További cikkeink:

Sleeping natural tabletta

Kang-Li kapszula

Ican kapszula

Cink kapszula

Vér energia Körforgás Stimuláló Berendezés

 

 

káposztaA káposzta az egyik legrégibb és legelterjedtebb természetes gyógyszerünk.

Ezt a tulajdonságát annak köszönheti, hogy nagy mennyiségben tartalmaz ként. Mint tudjuk, ez az elem a testünk minden sejtjében megtalálható. De lássuk mi minden van még a káposztában!

A fehér káposzta tartalmaz káliumot, ként, jódot, kalciumot, foszfort, vasat, klórt, nátriumot, nagy mennyiségű A vitamint, B vitamin komplexet, C vitamint és U vitamint.  Ezeket, az elemeket egyébként a káposztafélék családjának a többi tagja is tartalmazza. Bebizonyosodott, hogy rákellenes tulajdonságuk van, amely lassítja, a karcinogén tehát a rákkeltő anyagok felszívódását a szervezetben, illetve gátolja a sejtek mutálását, s a mutált sejtek növekedését, amelyek egyébként a rákos daganatokat képezik. A fehér káposzta gyógyító hatásához még hozzájárul két elem, a klór és a jód.

Ez a kombináció teszi lehetővé azt, hogy a káposzta az emésztőrendszerünk legtökéletesebb gyógyszere.

A C vitamin tartalomból eredően a gyulladásos fogínyt kitűnően gyógyítja, rendkívül jól tisztítja a beleket, különösen a vastagbelekre van jó hatással akkor, amikor azok nem ürülnek rendesen. Arról tudjuk meg, hogy valami nincs rendben a vastagbélben, ha a káposztalé elfogyasztása után szokatlanul nagy mennyiségű gázok keletkeznek. Ez annak a jele, hogy a vastagbél nem ürül rendesen, illetve idegen baktériumok vannak jelen.

Véd a bőrkiütések ellen. A káposzta fogyasztásával segítséget adunk a májnak a kobalt, nikkel és a réz mérgek semlegesítésére. A cukorbetegek számára mindenképpen ajánlatos a káposzta fogyasztása, mert az elfogyasztás után hamarosan érezhető a vércukor csökkenése vagy emelkedése a vérben. A legutóbbi kutatások bebizonyították, hogy a káposztában található kén - aminosav csökkentőleg hat a magas koleszterin szintre.

A fehér káposzta rákellenes hatását vizsgálva a legjobb eredményt az emésztőszerveken jelentkező rákos - kelés, - fekély gyógyításában értek el. Így a gyomor-rák, nyombél-rák gyógyításában egyharmadára csökkent a gyógyítási idő, mint a hagyományos módszerrel gyógyítottaké. Ez annak köszönhető, hogy a három elem, a kén, a klór és a jód olyan mennyiségben és olyan kombinációban fordul elő benne, amely optimálisan hat a gyomor és a belek nyálkahártyájára és nyálkamennyiségére.

A népi gyógyászatban a hörghurutos megbetegedésekre is jótékony hatással van a kálium, amit tartalmaz a káposzta. A káposzta hatására lényegesen emelkedik a bélben a barátságos, az emésztést elősegítő baktériumok száma Glutamin, illetve a nélkülözetlen aminosav tartalma teszi lehetővé, hogy a káposzta a májbetegség gyógyításához is A zaklatott idegeink csillapítására a stresszes helyzetek elkerülésére, a túlzott aggodalom enyhítésére, a depressziós hangulatok feloldására, az alvási zavarok megszüntetésére is fogyaszthatunk káposztát.

 

Forrás: ismeretlen

 

 

Kód: A03 OETI: 6103/2009

Kalcium gyermekeknekKifejezetten gyermekek számára készült kalcium por. A gyermekeknél minden sejtosztódási folyamat háromszor gyorsabb, mint a felnőtteknél, következésképpen a tápanyagok felhasználása is sokkal gyorsabb. Emiatt a kisember gyorsan és hevesen betegszik meg, de helyes kezelés mellett ugyanolyan gyorsan regenerálódik is.

A gyermek szervezetének felépítésénél nagyon fontos a táplálék kiegyensúlyozása. A szervezet növekszik, szükséges a jó minőségű kalcium építőanyag. Ez az építőanyag a mi gyermek kalciumunk. Ugyanazt a szerves kalciumot tartalmazza, amelyet a friss marhacsontok enzymolithikus feldolgozásával állítanak elő.

Szerves kalcium porDe készítmény igazi csemegéje a taurin. A többi aminosavval ellentétben a taurin nem szerepel a fehérjék összetételében. Ehelyett a sejtfalak működését vezérli, a magnéziumot és káliumot a sejten belül tartja, a nátriumfelesleget pedig kívül. Úgy működik, mint a vízhajtó. A vízhajtókkal szemben azonban a taurin megkönnyítheti a vesék működését, ez némely vese-rendellenességnél kifejezetten ajánlatos lehet.

A kalcium por adagolása:

Adagolás 1-3 éves korig: 1-2 kávéskanál por. A port feloldani melegvízben (kb. 40 C) és meginni, vagy belekeverni az ételbe, legjobb a túróba.

3 éves kor felett 2-4 kávéskanállal . A vesemeridián maximális aktivitásakor szedni, 17-19 óra között. Gyerekeknek nehéz túladagolni a, ahogy a legtöbb táplálék-kiegészítőt, mert az összes metabolikus folyamatuk igen aktív. Ősszel és tavasszal ajánlott egy - egy dobozzal kúraszerűen fogyasztani.

 

 

Kód: S12 OETI: 5833/2009

maca tablettaNagyhatású kivonatú maca tabletta olyan természetes termék, amely a keresztvirágúak családjába tartozó maca -ból készültek. A maca potencia növelő növény különleges körülmények között nő, többségében a tengerszint feletti 4000 méteren, a perui Andok-hegységben. A helyi lakosok már kb. 2000 éve alkalmazzák.

Alkalmazása:

A növényi alapú, veszélytelen és ökológiailag tiszta termék, megszünteti a fáradtságot. A történelmi feljegyzések szerint, a régi inkák nagy mennyiségben fogyasztották a csata előtt, hogy növeljék erejüket, kitartásukat. A modern kutatások szerint sok aminosavat, cinket, taurint és más természetes összetevőket tartalmaz. Tonizáló hatását tekintve a ginzengre hasonlít.

maca gyökér

potencianövelő tablettaA maca növény évezredeken keresztül a dél-amerikai indián törzsek fő tápanyagforrása volt, a helyi lakosok az Andok varázserejű ajándékának tekintették. A fiatalok abban az időben, a maca potencianövelő hatása miatt fogyasztották, ezt a növényt. 1492-ben Kolumbusz, mint a spanyol király által finanszírozott tengeri expedíció vezetője, felfedezte Dél-Amerikát. Az Új Földről Kolumbusz a spanyol királynak ajándékba vitte, amelyet azóta Spanyolországban királyi jelzővel illetnek.

 

 

Adagolása:

Adagolás: napi 3 -6  maca tabletta.

 

 
ElsőElőző12TovábbUtolsó