Független tanácsadó honlapja.

 

 

alma

gyümölcsökBár szinte minden gyümölcsöt megvehetünk évszaktól függetlenül, mégis érdemes az idénynek megfelelőt választani: finomabb és az összetevői is értékesebbek.

A legújabb kutatások is bebizonyították, hogy a szezonális gyümölcsöket legjobb valódi érési idejükben fogyasztani, mert sokkal nagyobb koncentrációban tartalmazzák az értékes anyagokat, és illatuk, ízük is zamatosabb, mint mondjuk a télen kapható eperé. Ha teheted, termelőktől, piacokon vásárold a gyümölcsöt, így ugyanis nagy valószínűséggel csak kevés idő telik el a szüretelés és a fogyasztás között. A hosszú ideig tárolt gyümölcsben – különösen, ha hűtőben kerül sor a pihenőre - jelentősen csökken a vitaminok mennyisége, de állaga, íze és illata is veszíthet frissességéből. Ismerd meg azt a 3 gyümölcsöt, amit az ősz tartogat számunkra, és amiből érdemes minél többet fogyasztani még frissen!

 

almaAlma

Több tanulmány is megerősítette, hogy az alma rendszeres fogyasztásával jelentősen csökkenthető bizonyos daganatos megbetegedések kialakulása, kivédhetők a szív- és érrendszeri problémák, megelőzhető az asztma és a cukorbetegség. Sok értékes összetevője közül kiemelkednek a bio flavonoidok és az antioxidánsok, amik nemcsak az egészséget támogatják, de a sejtek megújulását is elősegítik, és fiatalon tartanak. Magas rosttartalma miatt kedvezően hat az emésztésre, fogyasztása különösen ajánlott azoknak, akik bélrendszeri problémákkal küzdenek.

 

körteKörte

Rendkívül kedvezően hatnak a légzőszervekre, ezért szinte "alapgyümölcs" az asztmások, allergiások, tüdőbetegek számára. Az almához hasonlóan gazdag rostokban, ásványi anyagokban, vitaminokban, flavonoidokban, és erőteljes lúgosító hatással rendelkeznek, így ellensúlyozzák a leginkább állati eredetű élelmiszerekkel bevitt savak hatását. Ez utóbbiak nemcsak betegségeket idézhetnek elő, hanem ronthatják a bőr állapotát, gyorsíthatják az öregedést és elősegíthetik az elhízást.

szőlőSzőlő

Igen magas antioxidáns tartalmának köszönhetően megfékezi a sejtek öregedését és károsodását, útjába áll a daganatos és szív- és érrendszert érintő megbetegedéseknek, valamint gyulladáscsökkentő hatású. A magokat is érdemes elfogyasztani, mivel a semmivel sem pótolható szőlőmagolaj balzsam a bőrnek, jót tesz az idegeknek és a keringési rendszernek. Fiatalító hatását mi sem bizonyítja jobban, hogy egyre több kozmetikum alapanyagaként szolgál, illetve a wellness hotelekben már itthon is elérhetők a szőlőkúrák, a vörösboros szépészeti kezelések.

 

Forrás:elixir.hu, elixironline.hu

 

További cikkeink:

Inner Beauty kapszula

Omega 3 kapszula

 

 

fogyást könnyítő ételekAz alábbi ételek, táplálékok fogyasztásával könnyen visszanyerhetjük megszokott testsúlyunkat.

Hétvégeken és ünnepekkor az étkezésben is megengedünk magunknak egy-két csábító finomságot vagy késő esti falatozást. Akármennyire is jólesnek ezek az ételek, mégiscsak sok zsírt és cukrot tartalmaznak, és anélkül, hogy észrevennénk, a plusz kilók már meg is jelentek rajtunk.

Görög joghurt

Ami a görög joghurtot a fogyás ínycsiklandó eszközévé teszi, az a fehérjetartalma. Kétszer annyi van benne, mint más joghurtban. Mivel a fehérje hosszabb idő alatt hagyja el a gyomrot, így hosszabb ideig ad teltség érzetet. Ráadásul a szervezet több kalóriát éget a fehérje felszívódásával, mint a szénhidráttal. Zsírmentes, alacsony zsírtartalmú és alacsony cukortartalmú fajtájával meg lehet őrizni a karcsú alakot.

 

Quinoa

A quinoa (kiejtése: kinoa) táplálkozási mindenes, ami a fogyási tervhez megfelel. Ez a teljes értékű gabona 8 g éhségűző fehérjét és 5 g rostot tartalmaz egy bögrényi adagban, azon kívül olyan könnyű megfőzni, mint a rizst. Olyan tápanyagokkal is tele van, mint a vas, a cink, a szelén és az E-vitamin.

 

Fahéj

Tanulmányok azt mutatják, hogy a fahéj állandósíthatja a vércukorszintet. Ez csökkentheti az étvágyat, különösen a 2-es típusú cukorbetegeknél. Egy keveset kávéba, teába vagy joghurtba keverve édesít, de kalória hozzáadása nélkül.

 

Zöld tea

Számos tanulmány szerint a zöld tea elősegítheti a fogyást azzal, hogy serkenti a szervezetet a hasi zsír égetésére. A zöld tea katechint tartalmaz, egy fitokémiai vegyületfajtát, ami gyorsan hat az anyagcserére. A legelőnyösebb, ha naponta többször iszunk zöld teát.

 

Grépfrút

Bár a grépfrútnak nincs mágikus zsírégető tulajdonsága, segíthet a fogyókúrázóknak úgy, hogy teltebb érzetet ad kevesebb kalória mellett. Ezt bőséges, oldható rosttartalmának köszönhetjük, aminek az emésztése hosszabb ideig tart. Étkezés előtt fél grépfrút vagy egy pohár grépfrútlé segíthet eltelni, tehát kevesebb kalóriát eszünk meg az étkezés folyamán.

 

Görögdinnye

Azok az élelmek, amelyeknek magas a víztartalmuk, több helyet foglalnak el a bélben. Ez jelzés a szervezetnek, hogy már jóllakott, és kevesebb helyet hagy más ételeknek. Sok nyers zöldség és gyümölcs telis-tele van vízzel és tápanyagokkal, de kevés kalóriát tartalmaznak. A görögdinnye erre nagyszerű példa. Az antioxidáns likopoin gazdag forrása, valamint hozzátesz még a napi A- és C-vitaminunkhoz is.

 

Körte és alma

A körtének és az almának szintén magas a víztartalma. Együk héjával együtt az extra rostokért, ami hosszabb ideig tartja a teltség érzetet.

 

Bogyós gyümölcsök

A bogyósak is magas víz- és rosttartalmúak, ami tovább ad teltség érzetet. De más előnyük is van - nagyon édesek. Ez azt jelenti, hogy a bogyós gyümölcsök az édesszájúak megelégedésére szolgálnak, mivel a kalória töredékét jelenti, mint amennyit a sütemények vagy brownie befalásával megesznek. Az áfonya kiemelkedő, mert könnyű hozzájutni és tele van antioxidánsokkal.

 

Nyers zöldségek

A nyers zöldségek kiváló rágcsálnivalók. Kielégítik a ropogtatás iránti vágyat, tele vannak vízzel, ami segít a jóllakottság érzésében, és alacsony a kalóriatartalmuk. Fél bögre kockákra vágott zellerben csak 8 kalória van.

 

Kávé

Túl jól hangzik, hogy igaz legyen - az egyik kedvenc italunk éppenséggel segíthet az anyagcserét nagyobb sebességre kapcsolni, és hozzájárul a fogyáshoz.

 

Diófélék

A diófélék rágcsálása kitűnő mód arra, hogy megfékezzük az éhséget két étkezés között. Magas a fehérje-, rost- és szívbarát zsírtartalmuk. A tanulmányok szerint a diófélék hozzá tudnak járulni a fogyáshoz és javítják a koleszterinszintet, ha mértékkel esszük.

 

Sovány hús

Amint látjuk, a fehérje hosszabb ideig tartja a teltségérzetet, és az emésztés során több kalóriát éget. De szándékunk szerint óvatosan válasszunk fehérjét. A sötét színű hús hajlamos több zsírt tartalmazni, ami megsemmisíti az előnyöket. A bőr nélküli csirke nagyszerű választás, de néhány szelet marhahús is megfelelő minőséget biztosít. A fehér-, a feketepecsenye és a legjobb bélszín a legsoványabb húsok, adagonként kevesebb, mint 4 g telített zsírt tartalmaznak. Csak ragaszkodjunk a 10-12 dekás adagokhoz.

 

Hal

Az egyik legjobb fehérjeforrás a hal. Tanulmányok azt mutatják, hogy kielégítőbb, mint a csirke- vagy a marhahús, valószínűleg a fehérje fajtája miatt, amit tartalmaz. A legtöbb halban alacsony a zsírtartalom, és a kivételek általában egészséges zsír formájában - omega-3 zsírsav - találhatók. Az omega-3, ami a lazacban, a heringben és más zsíros halban található, megvéd a szívbetegségek és más krónikus betegségektől.

 

Bab

A bab a táplálkozásban hármas erőt közvetít: zöldség, fehérje és nagyszerű rostforrás. Ez azt jelenti, hogy segít teljes értékű étellel nagyon kevés kalóriánál maradni. Elkészíteni is egyszerű, ha más rágcsálnivaló éppen nincsen. Nyissunk ki egy babkonzervet, és keverjük levesbe vagy salátába, vagy összetörve mártogatónak használjuk. Egy bögrényi adag 12 g rostot, csak 4 g zsírt és 15 g fehérjét tartalmaz.

 

Forrás: Ízek és érzések, hazipatika.com

 

chitosan kapszula carb blocker chi gép inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Chi gép Inner Wellness

 

 

AlmaEgyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel.

Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.

Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon.

Nagyon jól tárolható, szállítható.

Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig

Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav.

Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.

Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle.

AlmákMagas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb.

Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.

Gyümölcsöt csak magában egyél.

Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.

Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is.

Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel.

Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.

Természetesen, ha már más ételekkel jóllaktál, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.

Jó, ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.

A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.

Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:

Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, coli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem, még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.

Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.

Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.

Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat.

Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.

Jó, ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.

Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.

Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.

Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani.

Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.

Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el.

Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz.

Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.

Csak egészséges, nedvdús, érett almákat szabad fogyasztani!

Törekedjünk az azonos fajtákra, mert mindegyiknek más-más a savassági foka, nem keverhetők egymással.

Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés.

Az almát mindig teljes egészében kell fogyasztani, héjával, magházával, magjával együtt.

Így teljes értékű táplálék.

 

Forrás: ismeretlen

 

 

AlmaAz almaevés akár négyszer jobban károsíthatja a fogakat, mint a szénsavas üdítőitalok. A bor és a világos sör szintén növelheti a fogbetegségek kockázatát, de a ritkábban asztalra kerülő savanyított hagyma és a grapefruit nem.

„Nem csak az, lényeges, mit eszünk, hanem az is, hogyan” - mondta David Bartlett professzor, a Londoni Royal College Fogászati Intézete fogpótlástani osztályának vezetője. „Az orvosoknak részben igazuk van azzal kapcsolatban, hogy az alma jót tesz, de aki komótosan rágcsálja, annál a gyümölcs magas savtartalma kikezdheti a fogzománcot. A táplálkozás miatt létrejövő erózióért gyakran az üdítőket, különösen a kólát okolják, de ezeknél nem mutatkozott magasabb kockázati szint. Az eredmények kihangsúlyozzák, hogy az étrendi útmutatásoknak inkább az erőteljes savakat kellene célba venniük, és nem a széles körben fogyasztott alkoholmentes italokat.”

A kutatás során a kutatók több mint ezer, 18-30 év közötti férfi és nő esetében vizsgálták meg az étrend és a fogkopás kapcsolatát. Megvizsgálták a 2 mm-es felső zománcréteg károsodásait, illetve a dentint is, mely a fog fő támasztószerkezetét adja a zománc alatt. Azoknál, akik ettek almát, 3,7 -szer nagyobb volt az esélye a dentin roncsolódásának, míg az üdítőt kedvelők táboránál nem jelentkezett további kockázat. A gyümölcslé négyszeresre emelte a valószínűségét annak, hogy a zománc az íny közelében szuvasodni kezd. A szintén savas sör, pedig háromszorosra.

Néhány almafajta akár négy teáskanálnyi cukrot is tartalmazhat darabonként, ami szintén hozzájárul a szájüreg elsavasodásához. Dr Glenys Jones, a brit Orvosi Kutatótanács emberi táplálkozáskutatási részlegének szakembere elmondta: „A gyümölcs savas kémhatású, ráadásul tudvalevőleg cukrot tartalmaz, de senkit sem szeretnék lebeszélni a gyümölcsökről és a gyümölcslevekről.”

Az egyik javaslat szerint az almát tejjel vagy sajttal együtt érdemes megenni, mert mindkettő a savat, közömbösítő kalciumot tartalmaz. Ha az almát azonnal néhány korty vízzel öblítik le, szintén megelőzhető a káros hatás. Dr. Jones hozzátette: „Aki szívószállal issza a gyümölcslevet és a turmixot, az már tett valamit fogainak védelméért. Esetleg előtte fogat is lehet mosni, mert védőréteget képez a fog köré.”

 

Forrás: napidoktor.hu

 

További cikkeink:

Magas tápértékű kalcium por

Magas tápértékű kalcium gyermekeknek

Kalcium töktermék porral oligoszachariddal és vitaminokkal

Lecitin tartalmú kalcium

Gai-Bao tabletta

Kalcium rágótabletta

 

 

 

 
ElsőElőző123TovábbUtolsó