Független tanácsadó honlapja.

 

 

verejtékezés

KlimaxMi a közös az alacsony ösztrogénszintben, az alacsony kalciumszintben, a garat- és szájszárazságban? Első pillantásra úgy tűnik, nem sok.

Egy tanulmány szerint azonban a szájszárazságban szenvedő, változókorban lévő nőkben magasabb az alacsony kalciumszint és a csontritkulás kockázata.

A Menopause folyóiratban megjelent tanulmány szerzői vizsgálataik során először azt zárták ki, hogy az alanyokban nincs jele a szájszárazságot okozó egyéb tényezőknek, például a következőknek:

 

 

• Gyógyszerszedés (antihisztaminok, vízhajtók vagy vizelettartási zavar elleni gyógyszerek).

•  A Sjögren-szindrómához hasonló betegségek.

•  A nyálmirigyek műtét, orvosi kezelés vagy sugárzás következtében kialakuló károsodása.

•  Túlzott verejtékezés.

•  Dohányzás.

•  Fej- vagy nyaksérülés, illetve műtét.

•  Túlzásba vitt testmozgás, láz, égési sérülés vagy hasmenés okozta kiszáradás.

Ezt követően a nyálat vizsgálták. Azokban a nőkben, akik a szájszárazság fent felsorolt okainak egyikével sem rendelkeztek, magasabb volt a nyálban magasabb volt a kalcium, a kortizol hormon és a mellékpajzsmirigy-hormon szintje. E két hormon szintje a menopauza alatt emelkedik meg alacsony ösztrogénszint esetén. Azokban a nőkben, akik nem szenvedtek szájszárazságban, normális volt a két hormon és a kalcium szintje a nyálban.

A szájszárazság tüneteit mutató nőkben emellett a csontritkulás valószínűsége is magasabbnak mutatkozott. Ha tehát valaki a változókorban van, és a szájszárazság tüneteit észleli, érdemes konzultálnia orvosával egy esetleges csontsűrűség-vizsgálatról.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

Magas tápértékű kalcium por

Magas tápértékű kalcium gyermekeknek

Kalcium töktermék porral oligoszachariddal és vitaminokkal

Lecitin tartalmú kalcium

Gai-Bao tabletta

Kalcium rágótabletta

Kang-Li kapszula

 

 

fokozott izzadásAz izzadás a testhőmérséklet szabályozásának természetes eszköze, elsősorban a túlmelegedéstől óvja meg a testet. A fokozott verejtékezés (hyperhidrosis) azonban lehet egyes betegségek tünete is, vagy társulhat bizonyos állapotokhoz is, például gyakran előfordul kövérség esetén.

A megnövekedett izzadás (hyperhidrosis) érintheti az egész testfelszínt, de jelentkezhet egy-egy meghatározott területen is. A verejtékezés és a bőrön lévő zsírsavképző baktériumok, gombák bomlástermékei jellegzetes szagot hoznak létre.

A fokozott izzadás okai

A fokozott verejtékezés lehet egyes betegségek tünete is, de társulhat bizonyos állapotokhoz is, így gyakran előfordul fokozott verejtékezés kövérség esetén, mert az állandó többletterhet jelent a szervezet számára.

Gyakori jelenség a pubertáskori, főleg hónaljban jelentkező verejtékezés, amit az apokrin mirigyek fejlődése, fokozott működése okoz. Fokozott verejtékezés előfordulhat még nagyobb mérvű alkoholfogyasztás, erős cigarettázás, rendszeres aszpirin fogyasztás esetén is. A pszichés problémák, a szorongás gyakran jár izzadékonysággal.

Az egész testet érintő izzadás leggyakoribb oka a láz, amit többnyire fertőzés vált ki, s a szervezet védekezésként reagál vele: a lázzal egyidőben megindul a verejtékezés.

A csak éjszaka jelentkező erős izzadás oka lehet valamilyen krónikus fertőzés. Leggyakrabban a tüdőtuberkolózis esetén fordul elő. Fokozott éjszakai izzadás lehet tünete egyes hematológiai betegségeknek: a non-Hodgkin és a Hodgkin-limfómáknak.

Az endokrin (hormonális) rendszer működésénak zavara is járhat fokozott izzadással. Gyakori tünet a hyperhydrosis a pajzsmirigy túlműködése (hyperthyreosis) esetén.

Cukorbetegeknél az izzadás az alacsony vércukorértékre figyelmeztethet.

A nők esetében a hormonális változások hatására fokozott verejtékezés következhet be a menstruáció, illetve a klimax idején.

Az izzadás következményei: a gombásodás

A fokozott izzadás nemcsak szociális kapcsolatainkban kellemetlen (kézfogás), hanem egyes bőrbetegségek kialakulásának is kedvez. Különösen gyakori a láb gombás fertőzése, a vírusos szemölcsök kialakulása a talpon és a tenyéren, illetve a kézekcéma.

A láb gombásodása napjainkban egyre elterjedtebb. Mindezt önmagunk generáljuk helytelen életvitelünkkel. A műszálas zoknik, harisnyák, műanyag edzőcipők gátolják az izzadt bőr szellőzését.  Az izzadt-nedves, meleg, sötét közeg, pedig jó táptalaja a gombák megtelepedésének.

A gombás fertőzést elsőként a bőr viszketése jelzi, amit bőrpír kialakulása követ. Későbbi stádiumban hámlás vagy apró hólyagok megjelenése jellemző. Kezeletlenül nagy területeken is kialakulhatnak összefolyó, gombás foltok, illetve a bőrről a gombásodás igen gyakran átterjed a körmökre is. Magyarországon a lakosság mintegy 10 százaléka szenved a körömgombásodás tüneteitől. Körömgombásodás esetén a körömlemez megvastagodik, a köröm töredezetté válik, a körömlemez alól sárgás szarumassza kaparható ki.

Szemölcsök, ekcéma

A vírusos szemölcs (közönséges szemölcs/verruca vulgaris/) a bőr vírusos eredetű fertőző betegsége. Kórokozói a HPV családba tartozó vírusok. A betegség kialakulására többek között a fokozott izzadás is hajlamosít.

Szemölcsök leggyakrabban a talpon fordulnak elő. A talpi szemölcsök kör alakúak, felületük durva. A talpra nehezedő nyomás miatt mélyen beágyazódnak a talp felületébe, s gyakran nagyon fájdalmasak.

A talpi felszínen kívül szemölcsök főként a kézháton, ritkábban az arcon, térden, illetve más testtájon fordulhatnak elő. Általában 1-5 mm átmérőjű, előemelkedő, elszarusodott felszínű, tömött tapintatú, többnyire fájdalmatlan elváltozások. A körömlemez alá is terjedő szemölcsök (körömrágás hajlamosít rá!) viszont fájdalmasak és kezelésük is nehezebb.

Az ekcéma jele apró, viszkető hólyagok kialakulása, később ezek beszáradása és a bőr fájdalmas berepedezése. A verejtékezés fokozza az allergiát kiváltó fémionok bejutását a bőrön keresztül a szervezetbe, így akár az egész testfelületre kiterjedő allergiás reakciók is kilakulhatnak.

 

Forrás: A teljes cikk a webbeteg.hu oldalon

 

 

szívinfarktusInfarktus esetén természetesen a legfontosabb dolog, hogy a beteg a lehető legrövidebb időn belül kórházba kerüljön, de amerikai szakemberek szerint sokat segíthet a mentő megérkezéséig egy aszpirintabletta elrágása is.

A heveny szívinfarktusnak általában jól felismerhető, típusos tünetei vannak, de az ilyen rohamokat gyakran megelőző enyhébb előjeleknek sokszor nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a páciensek. Az infarktusra utaló panaszok ráadásul a felmérések szerint gyakran eltérnek a nőknél és a férfiaknál, ezért nem árt tisztában lenni a nemekre jellemző, olykor kevésbé infarktusszerű tünetekkel - hívja fel a figyelmet - különösen a nők figyelmét - az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatása.

Mások a tünetek a két nemnél

Míg férfiaknál általában a klasszikus tünetek (szorító jellegű mellkasi fájdalom és annak kisugárzása a nyakba és a karba, illetve légszomj) jellemzőek, addig nőknél inkább nagymértékű fáradékonyság, hideg verejtékezés és emésztési panaszok jelentkeznek. A nők majdnem felénél egyáltalán nem jelentkezik mellkasi fájdalom, viszont közel kétharmaduk tapasztal szokatlan fáradtságérzetet, és az infarktuson átesett nők csaknem felénél jelentkeztek a rohamot megelőzően alvászavarok, légszomj és gyomortájéki panaszok.

Segíthet egy aszpirintabletta

A sokszor nagyon eltérő tünetek ellenére szívroham esetén mindig ugyanúgy kell eljárni: azonnal értesíteni kell a mentőket. Amerikai szakemberek emellett azt ajánlják: amennyiben valakinél felmerül az infarktus gyanúja, a mentők értesítése után - ha lehetőség van rá - a beteg rágjon szét és nyeljen le egy aszpirintablettát.

Szakmai körökben régóta megoszlanak a vélemények arról, hogy az aszpirin, amely gátolja a vérrögképződést, és ezért tartósan, kis dózisban szedve segíti a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését, segíthet-e egy infarktusos betegen is. Az American Journal of Cardiology című szakfolyóiratban korábban közzétett kutatásból az, derült ki, hogy segíthet: egy 325 milligrammos aszpirintabletta fél percig történő alapos szétrágása, majd lenyelése öt percen belül felére csökkentette az infarktus során az erek elzáródásában szerepet játszó vérlemezkék aktivitását.

Ha a tablettát egészben nyelték le, ugyanez a hatás csak 12 perc elteltével alakult ki. Ha tehát infarktus gyanúja merül fel, és a körülmények is engedik, a mentő megérkezéséig a beteg rágjon legalább fél percig aszpirintablettát - javasolják amerikai szakemberek.

 

Forrás: A teljes cikk az origo.hu oldalon

 

További cikkeink:

TÜSI- harmonizáló készülék ( vérnyomás regeneráló )

Kalcium por gyermekeknek

Cholican kapszula

 

 

verejtékezésA verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet.

Természetes vagy kóros izzadás

A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.

A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stresszhatás miatt fokozódik a tevékenysége. És bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok éppen a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

 

Mitől válik kellemetlen szagúvá a verejték?

A verejték alapvetően színtelen, szagtalan, csak néhány esetben válik kellemetlen szagúvá:

  • Ha baktériumok szaporodnak el benne.
  • Ha olyan táplálékot vagy italt fogyasztunk, amelyik a verejtékmirigyeken keresztül választódik ki, ilyen például a fokhagyma és az erősebb alkoholok.
  • Ha olyan gyógyszert vagy vitamint szedünk, ami ezt eredményezi, mint a B- és a C-vitamin.
  • A ruhából kioldott festékek és a szervezetbe bevitt anyagok hatására a verejték szaga és a színe is megváltozhat.

 

A fokozott verejtékezés okai

Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza. A hiperhidrózisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken.

Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat.

 

Kezelési lehetőségek

Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodószerek használatára.

Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, de természetes stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.

 

Forrás: oxygenmedical.hu, webbeteg.hu