Független tanácsadó honlapja.

 

 

vegetáriánus étrend

húsfogyasztásKözel harmadával alacsonyabb a szívbetegségek kialakulásának kockázata a kizárólag növényi alapanyagokat tartalmazó vegetáriánus étrend híveinél, a húst rendszeresen fogyasztókkal összehasonlítva.

A statisztikák szerint továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek szedik a legtöbb áldozatot a fejlett országokban: világszerte nagyjából 17 millió ember hal meg évente e megbetegedések következtében. Az adatok Magyarország tekintetében is riasztóak, hiszen Európában arányában nálunk halnak meg legtöbben (évente közel 65 ezren) keringési betegségek miatt. A legfőbb kockázatot a helytelen életmód és táplálkozás jelenti, ezen belül is kiemelt kockázatot jelent az elhízás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség.

Az Oxfordi Egyetem szakemberei nemrég újabb bizonyítékkal szolgáltak arra vonatkozóan, hogy mennyire fontos szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában az étrend. Az eddigi legnagyobb, közel 45 ezer ember bevonásával végzett kutatás az étrend szerepét vizsgálta a keringési betegségek kialakulásában. A vizsgálat külön érdekessége, hogy az angol és skót nemzetiségű résztvevők 34 százaléka vegetáriánus volt, így minden eddiginél nagyobb minta állt a kutatók rendelkezésére az összefüggések vizsgálatához.

hús evésAz American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a vegetáriánus étrend jelentősen csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Az 1990-es évektől egészen 2009-ig tartó megfigyelési időszakban a résztvevők majdnem 3 százalékánál (1235 esetben) alakult ki szív- és érrendszeri betegség, amelyek közül minden nyolcadik halállal végződött. Az egyéb tényezők (például dohányzás, alkoholfogyasztás, testmozgás, stb.) kiszűrése után a kutatók megállapították, hogy a kizárólag növényi eredetű táplálékot fogyasztók körében húsevő társaikhoz képest 32 százalékkal bizonyult alacsonyabbnak a keringési betegségek kialakulásának kockázata.

 

Alacsonyabb vérnyomás és koleszterinszint

A kutatásból az is kiderült, hogy a vegetáriánus résztvevők esetében alacsonyabb vérnyomást és koleszterinszintet mértek, mint a nem vegetáriánusoknál. Ez lehet a magyarázat a vegetáriánusoknál ritkábban előforduló keringési betegségekre, hiszen a magas koleszterinszint és vérnyomás kiemelt kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása szempontjából - mondta el a kutatás vezetője.

Bár a vegetáriánus résztvevők testtömeg-indexe is jellemzően alacsonyabb volt, és cukorbetegséggel is ritkábban küzdöttek, ezek a szakemberek szerint nem befolyásolták érdemben az eredményt: a testtömeg-index hatásainak figyelmen kívül hagyásával is 28 százalékkal alacsonyabb volt vegetáriánusoknál a kockázat. Úgy tűnik tehát, hogy a helyes étrend az eddig feltételezettnél jóval komolyabb szerepet játszik a keringési betegségek megelőzésében, így szívünkért is sokat tehetünk minél több zöldség és gyümölcs fogyasztásával.

 

Forrás: origo.hu

 

 

Vegetáriánus táplálkozásA víz szűke miatt egyre súlyosbodó élelmiszerellátási problémák miatt az emberiségnek radikális változtatásokkal, egyebek között a majdnem teljes vegetarianizmusra való áttéréssel kell számolnia a jövőben, hogy a 2050-re várhatóan 9 milliárdosra duzzadó globális népesség egészének legyen mit az asztalra tennie.

A világ vezető vízkutatói által ez idáig közzétett egyik legkomolyabb figyelmeztetés szerint a katasztrofális élelmiszerhiány elkerülése érdekében a bolygó lakosságának majdnem teljesen át kellene állnia a vegetáriánus étrendre a következő negyven évben. Az emberek jelenleg állati eredetű termékekből nyerik fehérjeszükségletük nagyjából 20 százalékát, ám ezt az arányt körülbelül 5 százalékra kellene csökkenteni, hogy elegendő táplálék jusson a 2050-ig várhatóan 9 milliárdosra duzzadó globális népesség egészének - idézte a Stockholmi Nemzetközi Vízintézet (SIWI) szakembereinek jelentését a The Guardian című brit napilap.

A élelmiszer-termelést fenyegető vízszűkösségről szóló figyelmeztetés azután látott napvilágot, hogy az Oxfam humanitárius civilszervezet és az ENSZ megkezdte a felkészülést egy öt éven belül lehetséges második globális élelmiszerválságra. Bizonyos gabonafélék ára június óta majdnem 50 százalékkal emelkedett a nemzetközi piacokon, az Oroszországot és az Egyesült Államokat sújtó aszályok, valamint az ázsiai monszunok miatt. Az afrikai Szahara déli részén húzódó Száhel-övezetben már most több mint 18 millió ember küzd komoly élelmiszerhiánnyal.

Az Oxfam előrejelzései szerint az áremelkedés pusztító hatással lesz az olyan, nagyrészt élelmiszerimportra támaszkodó fejlődő térségekre, mint Latin-Amerika bizonyos részei, Észak-Afrika és a Közel-Kelet. 2008-ban az élelmiszerhiány 28 országban eredményezett társadalmi nyugtalanságot. A vegetarianizmusra való áttérés egyike azon lehetőségeknek, amelyekkel növelhető az élelmiszer-termelésre fordítandó vízmennyiség az egyre inkább kiszámíthatatlan éghajlati viszonyoktól sújtott világban - húzták alá a kutatók. Az állati fehérjében gazdag étrend ugyanis 5-10-szer több vízfelhasználással jár együtt, mint a vegetarianizmus. Jelenleg a világ szántóföldjeinek egyharmadát fordítják takarmánytermesztésre. A hiánykezelés további lehetőségei, közé tartozik az ételszemét felszámolása, valamint az élelmiszertöbblettel és -deficittel bíró országok közötti kereskedelem erősítése. - Kilencszázmillió ember éhezik és kétmilliárdan alultápláltak, annak ellenére, hogy az egy főre jutó élelmiszer-termelés folyamatosan növekszik - mutattak rá a szakemberek.

A jelentés megjelenését a szokásos évi stockholmi víz-világkonferenciához időzítették, amelyen politikusok, ENSZ-szervezetek, nem kormányzati szervek és 120 országból érkezett kutatók vitatják meg a globális vízellátás problémáit. - Az ENSZ előrejelzése szerint a század közepére 70 százalékkal kell növelni az élelmiszer-termelést. Ez további nyomást helyez a már most erősen igénybe vett vízkészleteinkre, amelyeknek jelentős részét a következő 30 évben várhatóan 60 százalékkal növekvő globális energiaigény kielégítésére, illetve a jelenleg még elektromos áram nélkül élő 1,3 milliárd ember ellátására kell fordítani - hangsúlyozták a kutatók.

 

Forrás: MTI,vital.hu

 

További cikkeink:

Spirulina kapszula

 

 

rákmegelőző zöldségekA különböző zöldségek és gyümölcsök a bennük lévő antioxidánsoknak és különböző vitaminoknak köszönhetően hozzájárulnak ahhoz, hogy a daganatos betegségek kialakulásának esélye csökkenjen. Természetesen egyik sem jelent teljes védelmet, különösen, ha figyelembe vesszük a ma kapható zöldségek és gyümölcsök – vegyi szennyeződéseknek, génkezeléseknek és termesztési eljárásoknak betudható – megcsappant vitamin- és ásványianyag-tartalmát.

Az azonban bizonyított tény, hogy a megfelelő táplálkozási szokások kialakításával – melybe beletartozik az erre legalkalmasabb zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása – nagy százalékban csökkenthetők a szervezet rákos elfajulásai.

 

Brokkoli

A brokkoli a vadkáposzta egyik termesztett változata, melyet már a rómaiak is ismertek, és előszeretettel fogyasztottak.

  • Nagy mennyiségben tartalmaz:
  • C-vitamint,
  • A-vitamint,
  • thiamint,
  • riboflavint,
  • miacint,
  • kalciumot,
  • béta-karoint,
  • vasat.

A rózsája és a szára is fogyasztható, és elsődleges szerepe van a rákmegelőzésben.

 

rák ellenes zöldségekKáposzta

100 gramm káposztában ugyanannyi C-vitamin van, mint a hasonló mennyiségű citromban vagy narancsban.

Nagy mennyiségben tartalmaz:

  • K-vitamint,
  • E-vitamint,
  • klorofilt,
  • kalciumot,
  • káliumot,
  • folsavat,
  • béta-karotint,
  • thiamint,
  • rostokat.

Ennek köszönhetően a káposzta egészségre gyakorolt jótékony hatásai igen széles területet fednek le. Erősíti a szívet, serkenti az emésztést, enyhíti a torokfájást, gyulladásgátló hatású, erősíti az immunrendszert, serkenti az emésztést, de a népi gyógyítás ekcéma ellen is használja.

 

Karfiol

A karfiol szintén a vadkáposzta egyik termesztett változata, akárcsak a brokkoli. A karfiol különösen Európában közkedvelt zöldség, melynek minőségéről rózsája árulkodik: ha teljesen fehér, és a rózsák szorosan összenőttek, finom és egészséges karfiollal van dolgunk.

Nagy mennyiségben tartalmaz:

  • C-vitamint,
  • ásványi sókat.

C-vitamin-tartalmát mélyhűtött állapotban is megőrzi, a vegetáriánus étrendben rántva, húspótlóként is remekül alkalmazható.

 

Paradicsom

A paradicsom a burgonyafélék családjába tartozik. Gazdag antioxidáns hatású likopinban, melynek igen fontos szerepe van a rákos betegségek megelőzésében.

Nagy mennyiségben tartalmaz:

  • C-vitamint,
  • karotint,
  • B1- és B2-vitamint,
  • káliumot,
  • fruktózt és glükózt.

Felhasználási területe nagyon széles, hiszen jó hatással van a reumára, az ízületi fájdalmakra, de segíthet a gyulladásos megbetegedések enyhítésében is. Támogatja az emésztést, és csökkenti a gyomorsavtúltengést. Magas víztartalmának köszönhetően segít megakadályozni a vér túlzott besűrűsödését is.

 

Forrás: otvenentul.hu