Független tanácsadó honlapja.

 

 

vírusok

cordyceps kapszula
Ózonizátor Cordyceps kapszula

calicivírusA calici a hasmenést leggyakrabban okozó vírusok, közé tartozik, a rotavírus, az enteralis adenovírusok, továbbá az astro- és coronavírusok mellett. Milyen tünetei vannak a calicivírus-fertőzésnek, és hogyan kezelhető?

A calicivírus jellemzői

A calici nagyon kicsi, gömb alakú RNS vírus, elnevezésüket kehelyre, kupára (latinul= calix) emlékeztető elektronmikroszkópos képük nyomán kapták.

Jellemző rájuk a nagy genetikai és antigén sokféleség, továbbá a környezeti hatásoknak relatíve ellenállók, és a szervezetbe kerülve, már kevés részecskeszámban (<20-100) is megbetegedést eredményezhetnek.

Rendkívüli fertőzőképességüknek köszönhetően, világszerte, a vírusos gyomor-bélhurutok 30-40 százakékát, és az ilyen jellegű járványok 75-89 százalékát okozzák.

 

Hogyan fertőz a calicivírus? - Közvetlen módon terjed

Az emberi megbetegedések fertőzésének forrása, mindig az ember. A beteg ember a vírust a hányadékával, és székletével üríti.

A fertőzés közvetlen módon, a beteggel történő érintkezés, szennyezett kéz, illetve közvetett módon, leginkább vírussal szennyezett tárgyak, ritkábban élelmiszer (zöldségek, saláták, eper, málna, kagylók, stb.) és víz útján terjed. Az élelmiszer/víz közvetítésével létrejött járvány, robbanásszerűen kezdődik.

A beteg hányadékából elpárolgó, vírussal szennyezett aerosol is továbbíthatja a fertőzést. A járványok nagy része zárt vagy félig zárt közösségekben (családokban, idősek otthonában, gyermek- és egészségügyi intézményekben, katonai alakulatoknál, iskolákban, éttermekben stb.) fordul elő.

A vírus már a klinikai tünetek kezdete előtt megjelenhet a székletben, és a klinikai gyógyulást követően, legalább 1-3 napig (esetenként még hosszabb ideig is) ürülhet, aminek a járványügyi jelentősége nagy. A calicivírussal szemben kialakuló immunitás rövid ideig tart, a betegségen már egyszer átesett személy ismét fertőződhet a vírus egy új változatával, így a vírus folyamatosan cirkulál a lakosság körében.

 

A calicivírus-fertőzés tünetei

A calicivírus-fertőzések klinikumára jellemző a rövid lappangási idő (24-36 óra), a betegség tünetei a hányás, a hasmenés, a hasi fájdalom és a testhőmérséklet emelkedése. Korcsoporttól függően a hányás, hasmenés megoszlása különböző: gyermekkorban a hányás (akár hasmenés nélkül is), időskorban viszont a hasmenés (akár hányás nélkül is) a vezető tünet.

További tünet lehet még a fejfájás és az izomfájdalom. Általában a megbetegedés rövid lefolyású, az érintettek 1-3 nap alatt gyógyulnak. A szövődmény ritka, viszont a gyors só- és folyadékvesztés miatt, különösen az idősek és a kisgyermekek, az immunológiailag károsodott egyének veszélyeztetettek és kórházi kezelésre szorulhatnak.

 

A calicivírus-fertőzést csak tünetileg lehet kezelni

A betegség kezelése tüneti, antibiotikum szedése fölösleges, sőt ebben az esetben ártalmas. Miután a hasmenés elsősorban nem a szervezet energiaigényét, hanem a folyadék- és sóháztartását veszélyezteti, ezért a diéta legfontosabb feladata, hogy folyamatosan pótolja a szervezet folyadék- és elektrolitveszteségét. Emellett a szervezet beszűkült emésztési és felszívódási képességét szem előtt tartva, a megfelelő étrend alkalmazásával könnyítse az emésztőrendszer munkáját.

 

A fertőzést a higiénés szabályok, betartásával lehet megelőzni

Oltóanyag nem áll rendelkezésre, ezért a fertőzés megelőzése érdekében, fontos a klasszikus higiénés rendszabályok betartása. A szórványosan vagy családi járvány részeként előforduló megbetegedések esetében javasolt, hogy a tünetek megszűntéig a beteg maradjon otthon.

Vonatkozik ez főleg azokra, akik munkavégzésük során többes fertőzést okozhatnak környezetükben (egészségügy, gondozási körök, vendéglátás, élelmiszerkereskedelem, stb.). WC-használat, hányás után, illetve ételkészítés, étkezés előtt mossunk mindig kezet.

 

Az étel elkészítését a család egészséges tagja végezze.

Mivel a vírus hosszú ideig (több napig) képes környezetünkben életbe maradni, ezért a lakásban, használati tárgyainkon - különösen a WC-ben, fürdőszobában - folyamatosan fertőtlenítést kell végezni a háztartásban használatos klórtartalmú szerekkel.

 

Prebiotikumok, probiotikumok, szinbiotikumok

A bélflóra fő funkciója a kórokozókkal szembeni védelem, valamint az immunrendszer állandó készenléti szinten tartása. Ha a bélflóránk egyensúlya felborul, és a káros baktériumok száma megnő, célszerű probiotikumokat, prebiotikumokat alkamaznunk az egyensúly helyreállítása érdekében.

Probiotikumok. Probiotikumnak nevezzük azokat a baktériumok, gombákat, melyek szájon keresztül bejutva, élve elérik a vastagbelet, majd ott megtapadva (colonisatio) a gazdaszervezet számára hasznos funkciót töltenek be. Másként megfogalmazva olyan élő microbialis táplálék-kiegészítők, melyek a bélflóra egyensúlyának pozitív irányú megváltoztatásával a szervezet állapotát javítják.

Prebiotikumok. A prebiotikumok olyan nem emészhető élelmiszer összetevők, melyekre nem hatnak a gyomor és bélrendszer felső szakaszának emésztőenzimei, éppen ezért változatlan formában képesek eljutni a vastagbélbe, s ott serkenteni a jótékony hatású baktériumok szaporodását.  Képviselőik oligoszacharidok (2-9 egyszerű cukormolekulából épülnek fel), melyek megtalálhatók a hagymafélékben, articsókában, zabpehelyben, búzában, anyatejben, érett sajtokban.

Szinbiotikumok. A szinbiotikumok a probiotikumok és a prebiotikumok együttesét jelentik, vagyis olyan készítményeket, melyek alkalmazása során a két tényező előnyös hatása összegződik.

 

Forrás: A teljes cikk a webbeteg.hu oldalon

 

Fruktozán szirup Inner wellness Fokhagymaolaj kapszula
Fruktozán szirup Inner wellness Fokhagymaolaj kapszula

 

 

influenza - C-vitaminA tél legijesztőbb betegsége az influenza: nem csupán azért, mert kellemetlen tünetekkel járó, hosszan tartó, rengeteg türelmet és időt igénylő betegség, amelyről sosem tudhatod, mikor csap le rád.

Még fontosabb veszélye a lehetséges szövődményeiben rejlik. Éppen ezért fontos egész évben, de a téli, járványos időszakokban különösen a megelőzés. Mivel vírusos, tehát gyakorlatilag gyógyíthatatlan betegségről van szó, a betegség megszerzése után csupán a tünetek enyhítésére és a pihenésre fektethetsz hangsúlyt. Így aztán a legtöbbet akkor teszed magadért, ha jó előre megpróbálsz minden lehetséges trükköt bevetni annak érdekében, hogy megvédd magad az influenzától. Ennek egyik legfontosabb módja az immunrendszer, a szervezet természetes védekező képességének erősítése, aminek legkedvesebb barátja, leghűségesebb segítője a C-vitamin.

 

Fehérvérsejtek

A C-vitamin hiánya csökkenti a szervezet ellenálló-képességét, mely így befogadóbb lesz a fertőzésekkel szemben. Ez az a vitamin, amelynek hatásait a legtöbb kutatás vizsgálta és vizsgálja. Egyre valószínűbb tehát, hogy a C-vitamin növeli a fehérvérsejtek számát, és fokozza hatékonyságukat. A fehérvérsejtek ugyanis az immunrendszer sejtjei: segítenek megkülönböztetni a szervezet saját anyagait az idegen anyagoktól, így lehetnek képesek a vírusok kiirtására. Megelőzésre, általános erősítésre az egészséges szervezetnek elég lehet a napi 2-300 milligramm is, a dohányosoknak, terhes nőknek, műtétből lábadozóknak, depressziósoknak vagy tartós stressz, gyógyszeres kezelés alatt állóknak azonban ennél jóval nagyobb mennyiségre van szükségük. Az 50 év felettiek és a sportolók szervezete szintén az átlagtól magasabb C-vitamin-igényű.

 

Antioxidánsok

A C-vitamin vízben oldódó antioxidánsként segít a szervezetnek a szabad gyökök, illetve a sejt- és szövetkárosító hatásaik elleni küzdelemben. Véd az oxidációs folyamatoktól is, nemcsak a rákos sejtek kialakulása elleni küzdelmet, de az immunrendszert is támogatva.

 

C-vitamin fertőzés után is, sőt!

Egyre több kísérlet és kutatás bizonyítja, hogy az influenza és a nátha – olykor nagyon hasonló – tüneteit csökkenti az emelt dózisú C-vitamin-bevitel. A fertőzések hatására kialakult hiányállapotok felszámolásával a C-vitamin segíti azon ellenanyagok, az úgynevezett interferonok képződését, amelyeket a szervezet a vírusok leküzdésére termel. Az influenzás betegeknél gyakran használt láz- és fájdalomcsillapítók is blokkolják a C-vitamin teljes felszívódását – ez újabb indok a nagyobb mennyiség alkalmazására. Egyes kísérletek megállapították, hogy a C-vitamin jelentősen lerövidíti a betegségek időtartamát is. Ilyenkor érdemes 500 és 1000 milligrammot fogyasztani naponta – ezzel kiegészítve a pihenéssel és magas folyadékbevitellel, valamint lázcsillapítással végzett kúrát.

 

A C-vitamin valóban csodaszer: egyedül segít megelőzni vagy gyógyítani az influenzát és a náthát is.

 

Forrás: otvenentul.hu

 

Propolisz tabletta Super kalcium Spirulina kapszula Cordyceps kapszula
Propolisz tabletta Super kalcium Spirulina kapszula Cordyceps kapszula

 

 

fokozott izzadásAz izzadás a testhőmérséklet szabályozásának természetes eszköze, elsősorban a túlmelegedéstől óvja meg a testet. A fokozott verejtékezés (hyperhidrosis) azonban lehet egyes betegségek tünete is, vagy társulhat bizonyos állapotokhoz is, például gyakran előfordul kövérség esetén.

A megnövekedett izzadás (hyperhidrosis) érintheti az egész testfelszínt, de jelentkezhet egy-egy meghatározott területen is. A verejtékezés és a bőrön lévő zsírsavképző baktériumok, gombák bomlástermékei jellegzetes szagot hoznak létre.

A fokozott izzadás okai

A fokozott verejtékezés lehet egyes betegségek tünete is, de társulhat bizonyos állapotokhoz is, így gyakran előfordul fokozott verejtékezés kövérség esetén, mert az állandó többletterhet jelent a szervezet számára.

Gyakori jelenség a pubertáskori, főleg hónaljban jelentkező verejtékezés, amit az apokrin mirigyek fejlődése, fokozott működése okoz. Fokozott verejtékezés előfordulhat még nagyobb mérvű alkoholfogyasztás, erős cigarettázás, rendszeres aszpirin fogyasztás esetén is. A pszichés problémák, a szorongás gyakran jár izzadékonysággal.

Az egész testet érintő izzadás leggyakoribb oka a láz, amit többnyire fertőzés vált ki, s a szervezet védekezésként reagál vele: a lázzal egyidőben megindul a verejtékezés.

A csak éjszaka jelentkező erős izzadás oka lehet valamilyen krónikus fertőzés. Leggyakrabban a tüdőtuberkolózis esetén fordul elő. Fokozott éjszakai izzadás lehet tünete egyes hematológiai betegségeknek: a non-Hodgkin és a Hodgkin-limfómáknak.

Az endokrin (hormonális) rendszer működésénak zavara is járhat fokozott izzadással. Gyakori tünet a hyperhydrosis a pajzsmirigy túlműködése (hyperthyreosis) esetén.

Cukorbetegeknél az izzadás az alacsony vércukorértékre figyelmeztethet.

A nők esetében a hormonális változások hatására fokozott verejtékezés következhet be a menstruáció, illetve a klimax idején.

Az izzadás következményei: a gombásodás

A fokozott izzadás nemcsak szociális kapcsolatainkban kellemetlen (kézfogás), hanem egyes bőrbetegségek kialakulásának is kedvez. Különösen gyakori a láb gombás fertőzése, a vírusos szemölcsök kialakulása a talpon és a tenyéren, illetve a kézekcéma.

A láb gombásodása napjainkban egyre elterjedtebb. Mindezt önmagunk generáljuk helytelen életvitelünkkel. A műszálas zoknik, harisnyák, műanyag edzőcipők gátolják az izzadt bőr szellőzését.  Az izzadt-nedves, meleg, sötét közeg, pedig jó táptalaja a gombák megtelepedésének.

A gombás fertőzést elsőként a bőr viszketése jelzi, amit bőrpír kialakulása követ. Későbbi stádiumban hámlás vagy apró hólyagok megjelenése jellemző. Kezeletlenül nagy területeken is kialakulhatnak összefolyó, gombás foltok, illetve a bőrről a gombásodás igen gyakran átterjed a körmökre is. Magyarországon a lakosság mintegy 10 százaléka szenved a körömgombásodás tüneteitől. Körömgombásodás esetén a körömlemez megvastagodik, a köröm töredezetté válik, a körömlemez alól sárgás szarumassza kaparható ki.

Szemölcsök, ekcéma

A vírusos szemölcs (közönséges szemölcs/verruca vulgaris/) a bőr vírusos eredetű fertőző betegsége. Kórokozói a HPV családba tartozó vírusok. A betegség kialakulására többek között a fokozott izzadás is hajlamosít.

Szemölcsök leggyakrabban a talpon fordulnak elő. A talpi szemölcsök kör alakúak, felületük durva. A talpra nehezedő nyomás miatt mélyen beágyazódnak a talp felületébe, s gyakran nagyon fájdalmasak.

A talpi felszínen kívül szemölcsök főként a kézháton, ritkábban az arcon, térden, illetve más testtájon fordulhatnak elő. Általában 1-5 mm átmérőjű, előemelkedő, elszarusodott felszínű, tömött tapintatú, többnyire fájdalmatlan elváltozások. A körömlemez alá is terjedő szemölcsök (körömrágás hajlamosít rá!) viszont fájdalmasak és kezelésük is nehezebb.

Az ekcéma jele apró, viszkető hólyagok kialakulása, később ezek beszáradása és a bőr fájdalmas berepedezése. A verejtékezés fokozza az allergiát kiváltó fémionok bejutását a bőrön keresztül a szervezetbe, így akár az egész testfelületre kiterjedő allergiás reakciók is kilakulhatnak.

 

Forrás: A teljes cikk a webbeteg.hu oldalon

 

 

Kód: D31

Gyümölcs és zöldség tisztító készülék A gyümölcsök és zöldségek, hús tisztítására szolgáló ózonizátor készülék – a Tiens cég által előállított, harmadik generációjú készülék, amelyben ötvözve vannak a vezető mikrobiológiai, elektronikai és mechanikai ismeretek. A készülék rendkívülisége abban rejlik, hogy képes az ózon tulajdonságait az ember szolgálatába állítani. Az ózongenerátor emeli az élet minőségét és nélkülözhetetlen úgy lakások, mint irodák és üzletek számára is. 

Az aktív oxigén-az egészséges élelem „ védelmezője.”

Az aktív oxigén (ózon) molekuláris alakja O3. Az ózon és az oxigén egymás allotróp módosulatai. Az egyik legerősebb oxidálószer. Közönséges oxigénmolekulára (O2) és egyatomos, rendkívül reagens, úgynevezett nascensz oxigénre bomlik.

Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően akár 600-szor - 3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombával, szagot okozó elemekkel, vagy oldott oxidálható ásványi anyagokkal, akkor egyszerűen megsemmisíti azt, vagy csapadék formájában oxidálja azt, és ezáltal kiszűrhetővé teszi. Az ózon megbontja a baktériumok sejthártyáját, a foszfolipidek és lipoproteinek oxidálása által. Megakadályozza a gombák sejtnövekedését, a vírusok sejtekhez kapcsolódásának akadályozásával pedig a vírusok szaporodása ellen hat. Az ózon hatásos a tályog, kólibaktérium, a szalmonella megbetegedést okozó baktérium, a kolera-baktérium elleni kezelésre. Mindezen baktériumok ellen az ózon rendkívül gyors és hatásos ellenanyagnak bizonyult.Az oxidálási folyamat az ózonnal olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, nem úgy, mint ahogy az a hagyományos vegyszerekkel előfordulhat.

{youtube}mm5rUQa6g2M|350|300{/youtube}

{flv}ozonizator|350|300{/flv}

{flv}gyumolcs-es-zoldseg-tisztito|350|300{/flv}

Készülék használati útmutató.

1. A gyümölcsök és zöldségek héján megtelepedett növényvédő szerek eltávolítása, felületük fertőtlenítése, és frissességük megőrzése.

Miután a gépet tápegységre csatlakoztatta, tegye a gyümölcsöket és zöldségeket (5 kg a gép maximum kapacitása) a tartóedénybe. A habkövet helyezze az edény aljába, majd töltse fel azt vízzel. 3-10 perc alatt a tisztító gép oxidálja a héj felületén megtapadt növényvédő szereket. Ez a módszer szükségtelenné teszi a gyümölcsök és zöldségek magas hőfokon történő kezelését, és közvetlenül tisztít.  Ily módon megszabadulhatnak a káros baktériumoktól, kellemetlen szagoktól, szennyeződésektől. Így megőrzi a gyümölcsökben és zöldségekben fontos tápanyagokat és vitaminokat.

ózonizátor

2. Fertőtlenítés és a hús frissen tartása.

Miután a készüléket a tápegységre csatlakoztatta, tegye a húst (5 kg a gép maximum kapacitása) a tartóedénybe. A habkövet helyezze a konténer aljába, majd töltse fel azt vízzel. 10-20 perc alatt hatékonyan lecsökkenti a húsban található baktériumok számát, és megnöveli a hús frissességét.

3. Megtisztítja a baktériumoktól az edényeket, a tej tárolására szolgáló edényeket, a törölközőket, a ruhaneműt.

Miután elhelyezte az edényt és az egyéb használati tárgyakat egy nagyobb edényben, tegye a vízbe a készülék szórófejét és hagyja működni 10-20 percig. Fertőtlenítés után a ruhanemű puha és kellemes tapintású lesz. A cumisüveg és a fogkefe 10 perces kezelése megelőzi a fertőzések és a különböző betegségek kialakulását.

4. Víz tisztítása.

Megtisztítja a vizet, ásványvízzé alakítja át azt. Az ily módon kezelt vizet (maximum 20 l, 10 percen át) megtisztítja a klórmaradványoktól, sterilizálja azt, szétbomlasztja a vasat, a mangánt, a nem szerves anyagokat, növeli az oxigéntartalmát. A víz alkalmas fogyasztásra a kezelés után 20 perccel ( mivel az O3-nak O2-re kell változnia.)

5. Belső légtisztítás.

A helység legyen zárt, ne tartózkodjon bent senki sem. A gépet működtesse 30 percig. A helyiségbe ismét belépni csupán 15 perccel a készülék működésének befejezése után lehetséges.