Független tanácsadó honlapja.

 

 

térd

térdfájdalomAz idősebb túlsúlyos emberek már testsúlyuk tíz százalékának diétázással és testmozgással történő leadásával is enyhíthetik az osteoarthritis okozta térdfájdalmat.

A diétából és testmozgásból álló programban részt vevő 55 éven felüli túlsúlyos és elhízott emberek kisebb fájdalomról, jobb térdműködésről, jobb mobilitásról, és jobb életminőségről számoltak be testsúlyuk tíz százalékának leadását követően – derült ki a Journal of the American Medical Association szeptember 25-i számában megjelent tanulmányból. A 18 hónapos kutatást vezető Stephen Messier, a Wake Forest Egyetem munkatársa elmondta, hogy már korábbi kísérletek is azt mutatták, hogy a testsúly 5 százalékának leadása is csökkenti a térdfájdalmat, és javítja a térdfunkciót az idősebb betegekben. „Arra gondoltunk, hogy bár az 5 százalék is nagyszerű, mi lenne, ha még többel próbálkoznánk?” – számolt be Messier. „Vajon egy intenzívebb fogyás még nagyobb mértékben javítaná a klinikai kimeneteleket?”

 

Kísérletükben 454 túlsúlyos és elhízott ember vett részt, akik mind diagnosztizált térd csontízületi gyulladás okozta fájdalomtól szenvedtek. Véletlenszerűen három csoportba osztották őket: csak diétás, csak edző, és diétázó és edző csoportokba. A résztvevőknek hetente háromszor kellett edzeniük, ami kétszer 15 perc sétából és egy 20 perces erőedzésből állt. „Az egész mindössze egyetlen óráig tartott a bemelegítéssel és a levezetéssel együtt. Semmi különleges, amit más ne tudna elvégezni. Eredményeinket nagyon gyakorlatias módon kaptuk meg” – tette hozzá Messier. Az étrendi korlátozások valamivel intenzívebbek voltak, mert a kutatók napi 1100-1200 kalóriára korlátozták a résztvevők kalóriabevitelét. Messier ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a kísérlet dózisválaszt is kimutatott, vagyis minél több kilót adott le valaki, annál jobban érezte magát.

 

Forrás: vital.hu

 

chitosan kapszula carb blocker chi gép inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Chi gép Inner Wellness

 

 

térdfájásA túl sok és túl kevés mozgás egyaránt a térdízület kopásának fokozódásához vezet a középkorú felnőttek körében - derült ki az Észak-Amerikai Radiológus Szövetség (RSNA) éves ülésén bemutatott kutatási anyagból.

A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) becslése szerint az Egyesült Államok 85 év feletti lakosságának körében minden második embernél a térd csont-ízületi kopása alakul ki. 2030-ra szám szerint 67 millió diagnosztizált beteget jelenthet a 18 év feletti korosztályból. A Kalifornia Egyetem (UCSF) kutatói korábban felfedezték, hogy az ízületi degeneráció összefügg a testmozgással, az a kutatás azonban csak egy adott időpontot vizsgált. Az új kutatás során az UCSF kutatói a térdporc változásait követték nyomon középkorú felnőtteknél, négy éven keresztül. Mágneses rezonancia alapú T2 relaxációs időt használtak a korai degeneratív változások nyomon követésére. "Az MRI képekből generált T2 relaxációs idők lehetővé teszik a porc biokémiai és molekuláris összetételének elemzését” – mondta el Wilson Lin orvostanhallgató, az UCSF kutató munkatársa. "A sérült porcban fokozott a folyadékmozgás, ami a T2 relaxációs idő megnyúlásához vezet.”

Az UCSF-en végzett Csontízületi Gyulladás Kutatás keretében 205 beteg adatait elemezték a 45-60 éves korosztályból. Kérdőívek segítségével mérték fel a résztvevők fizikai aktivitását. Megmérték a T2 értékeket a jobb lábon a térdkalács, a combcsont és a sípcsont fejecsénél a kutatás kezdetén, valamint kettő illetve négy év múlva. Az eredmények értelmében a megterhelő mozgásformák, mint például a futás összekapcsolható a porc nagyobb mértékű kopásával és a csontízületi gyulladás magasabb kockázatával. "Mikor összehasonlítottuk a különböző csoportok értékeit, felfedeztük, hogy a legaktívabbak T2 ideje növekedő progressziót mutatott” – jegyezte meg Thomas M. Link, radiológus professzor. "Az igen keveset mozgók körében ugyanezt a jelenséget figyelhettük meg. Ez arra enged következtetni, hogy a testedzésnek van egy optimális mértéke az ízületek egészsége szempontjából."

Számos új kapu nyílt meg ezzel a jövőbeni kutatások előtt. A résztvevők egy része akcelerométert viselt. Ez a készülék érzékeli és rögzíti a fizikai aktivitást. "A kutatás során a kérdőívezés szubjektív módszerét használtuk.” – tette hozzá Lin. “Az accelerometer objektívabb képet ad a tényleges mozgásmennyiségről.” A térdporcban bekövetkezett változások mellett a kutatók rámutattak arra is, hogy a T2 relaxációs idő korai jelzője lehet a porcdegenerációnak. "A standard MRI már csak a visszafordíthatatlan elváltozásokat mutatja ki. Az új T2 mérési módszerben az a jó, hogy biokémiai szintről biztosít információkat, így esetleg a még gyógyítható szakaszban ismerhető fel a betegség - folytatta a kutató, aki megjegyezte azt is, hogy akinél magasabb a betegség kockázata (például a családjában már előfordult teljes térdprotézis-beültetés, elhízott, esetleg volt már térdsérülése vagy -műtétje), azok megóvhatják egészségüket a normál testsúly megtartásával, továbbá a kockázatos és megerőltető tevékenységek kiiktatásával.

 

Forrás: vital.hu

 

kalcium por gyerekeknek cink kapszula chitosan kapszula
Kalcium por gyerekeknek Cink kapszula Chitosan kapszula