Független tanácsadó honlapja.

 

 

szénhidrát

száj atkins gén fogyásA szakértők a népszerű diéta után „Atkins-génnek” keresztelték az AMY1-et. Ez minél inkább jelen van valakinek a szervezetében, annál valószínűbb, hogy karcsú marad. Az AMY1 nevű gén fokozott szénhidrát-lebontó erőt kölcsönöz a nyálnak, amivel befolyásolja a testsúlyt. Hatására ugyanis olyan enzim termelődik a szájban, amely segít hasznosítani a keményítőt.

Egy friss kutatás szerint lehet, hogy a nyál a karcsúság titka. A tudósok ugyanis olyan összetevőt találtak az emésztőnedvben, amely nagyban befolyásolja a testsúlyt. Az AMY1 gén olyan enzim kiválasztására ösztönzi a szervezetet, aminek köszönhetően már a szájban megkezdődik a keményítő emésztése – többek között a burgonyában és a rizsben is jelentős mennyiségű található belőle. Az eredmények szerint minél több párral rendelkezik valaki ebből a génből, annál nagyobb esélye van a vonalainak megőrzésére. Bár a korábbi feltételezések szerint a gének párosával vannak jelen a testben, előfordulhat, hogy az egyénnél csupán egy darab mutatható ki. Másoknak kettő, három vagy akár még több Atkins-génjük van, s ez a szám akár húsz is lehet. Azoknak, akiknek kevesebb jutott, valószínűleg nehezebben emésztik meg a szénhidrátokat, emiatt nagyobb valószínűséggel szednek fel súlytöbbletet – olvasható a Nature Genetics című szakfolyóiratban.

 

A jelenség oka egyelőre nem tisztázott, ám az egyik feltételezés szerint az emésztetlen keményítő olyan bélbaktériumok szaporodását segíti elő, melyek az anyagcsere lassításán keresztül az elhízásért felelnek. A kutatást végző King’s College London és az Imperial College London munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy a jövőbeni táplálkozási tanácsok ennek megfelelően akár egyénre szabottak is lehetnek. „Izgalmas eredményekről beszélünk. A következő lépés, hogy még többet tudjunk meg ennek az emésztőenzimnek a működéséről, illetve az elhízás kezelésében játszott esetleges szerepéről” – fogalmazott Tim Spector vezető társszerző.

 

Forrás: vital.hu

 

chitosan kapszula carb blocker chi gép inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Chi gép Inner Wellness

 

 

túlzott szénhidrát fogyasztásAki sok cukrot és fehérlisztet, tartalmazó élelmiszert fogyaszt, először a testsúlyán fogja észrevenni. De a tartósan magas vércukorszint még veszélyesebb: a sejtek érzéketlenné válnak az inzulinnal szemben, ezt hívják inzulinrezisztenciának.

Ilyenkor mind a vércukor-, mind az inzulinszint meglehetősen magas, miközben a sejtek már nem képesek több cukrot felvenni. Az inzulinrezisztencia a cukorbetegséget megelőző lépcsőfok. Ennél a betegségnél kevés vagy semennyi inzulin nem termelődik, ami tartósan magas vércukorszinthez vezet, és különböző egyéb betegségek tüneteit vonja maga után. Erősen megnövekszik a kockázata a magas vérnyomásnak és más szív- és érrendszeri betegségeknek.

 

Milyen szerepet játszik a fizikai aktivitás a szénhidrátok feldolgozásában?

 

Amint már említettük, az egyszerű szénhidrátok magas aránya a táplálékban túlsúlyhoz, de anyagcsere- és szív-érrendszeri betegségekhez is vezethet. A terápia során az étrendbeli változtatások mellett a fizikai aktivitást is ösztönzik. Ennek oka a vércukorszint csökkenésében rejlik. A sport ugyanis – különösen az állóképességi sport – elősegíti a szénhidrátok feldolgozását a szervezetben. A szénhidrátok a leggazdaságosabb energiaforrásoknak számítanak a szellemi és testi aktivitás során, mivel rövid időn belül sok energiát szállítanak. Ha tehát sportolunk, ezzel csökkenthetjük a vércukorszintünket, mert az izommunkához szénhidrátokra van szükség. Minél gyakrabban mozgunk, annál jobban működik a szénhidrát-anyagcserénk.

 

Hogy néz ki a helyes táplálkozás a gyakorlatban?

 

Tippek az optimális szénhidrátbevitelhez:

  • Kerüljük a fehérlisztet, tartalmazó élelmiszereket, mint a fehérlisztből készült zsemle, pizza vagy péksütemény.
  • Alternatívák: teljes kiőrlésű pékáruk.
  • Kerüljük a cukortartalmú termékeket, mint a csokoládé, bonbonok, üdítők.
  • Alternatívák: keserűcsokoládé (legalább 70%-os kakaótartalom), természetes gyümölcslevek.
  • Édesítsük a kávénkat, teánkat gyümölcscukorral.
  • Fogyasszunk elegendő zöldséget és gyümölcsöt.
  • Részesítsük előnyben a magas rosttartalmú élelmiszereket.
  • Főleg este együnk magasabb fehérjetartalmú ételeket.

 

Forrás: impulsermagazin.com

 

chitosan kapszula carb blocker chi gép inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Chi gép Inner Wellness

 

 

álmosságEgy szűk körű kutatás kimutatta, hogy az elfogyasztott élelmiszerek befolyásolhatják álmosságunk és éberségünk szintjét.

A Pennsylvania Állami Egyetem orvosi karának kutatói 31 egészséges, nem elhízott, 18 és 65 év közötti, normálisan alvó személy álmosság / éberség szintjét vizsgálták, majd elemezték étrendjüket.

 

Kiderült, hogy a nagyobb mennyiségű zsírfogyasztás a napközbeni álmosság magasabb szintjével, a nagyobb mennyiségű szénhidrát bevitel, pedig az éberség magasabb szintjével áll összefüggésben.

 

A fehérjefogyasztás és az álmosság / éberség szintje között azonban nem találtak összefüggést. Az eredmények nem függtek a résztvevők életkorától, testtömeg-indexétől, teljes alvásmennyiségétől és teljes kalóriabevitelétől - derült ki az Associated Professional Sleep Societies júniusi Baltimore-i konferenciáján közzétételre kerülő kutatásból.

 

A kutatást vezető Dr. Alexandros Vgontzas elmondta, hogy a rendkívüli napközbeni álmosság és a kimerültség egyre inkább elterjed a mai világban. A mostani eredmények azt mutatják, hogy a zsírban gazdag étrend akut módon csökkenti az éberséget, ami jelentősen befolyásolhatja az emberek működőképességét, és negatívan hat a biztonságra. A zsírdús étrend ráadásul bizonyos daganatos betegségek és a szívbetegség kockázatát is megnöveli.

 

Forrás: hazipatika.com

 

paplan és matracvédő antilipid tea chitosan kapszula chi gép
Paplan és matracvédő Antilipid tea Chitosan kapszula Chi gép

 

 

barackGyakran mondjuk a fiatal, egészséges arcbőrre, hogy hamvas, mint egy barack. Mindez nem véletlen, hiszen az őszibarack kitűnő csodaszer a száraz és fáradt bőrre.

A szépségápoláson túl azonban az egészséges életmódnak is szerves részét képezi ez a kis szőrös gömb. Alacsony kalória-, fehérje-, szénhidrát-, és zsírtartalmának köszönhetően nem terheli le szervezetünket, így kitűnően alkalmazható a fogyókúrák során is. Az őszibarack 85-90 százaléka víz, ettől lesz olyan lédús és szomjoltó gyümölcs.

„Az őszibarack magas ásványi anyag-, és vitamintartalma kitűnő hatással van szervezetünkre. Ez a gyümölcs olyan, mint egy természetes antioxidáns, hiszen a hormonháztartást is karbantartja. Nem kell félni attól, hogy túl sokat eszünk belőle, mert nem lehet túladagolni”– mondta Dr. Borbényi Erika, orvos és életmód tanácsadó.

Az őszibarack A és C-vitamin-, kálium- és szeléntartalma igen magas. A benne található kalcium és magnézium aránya is kiemelkedő, ezért kitűnő hatással van a csontok regenerálódására, az ásványi anyagok, pedig segítik az izmok képződését. Az őszibarack csökkenti a vérnyomást, és kedvező hatással van többek között a szívre és az érrendszerre is.

Tápértékének köszönhetően kitűnő gyümölcs a diétázók számára is, valamint bőr-, és hajszépítő hatással bír. Az őszibarack jól alkalmazható például székrekedés esetén: célszerű 2-3 órával az étkezés után fogyasztani, hogy a gyomor akkor már csak a könnyen emészthető barack hatására összpontosíthasson.

Főként a számítógép-használók számára ajánlott, hiszen képes megtisztítani a szervezetet a kisugárzásos szennyeződésektől is.

Az őszibarack csupasz testvére a nektarin, amely belsejében nem, csak külsejében különbözik. Jelenleg 500 őszibarack- és 300 nektarinfajtát ismerünk, de mivel a fákat 20-25 évente újra kell ültetni így újabb, és újabb fajták jöhetnek létre.

A piacon azokat a darabokat keressük, amelyek szép gömbölyűek, sárgás-rózsaszínesek és sérülésmentesek. Igyekezzünk a gyümölcsöket úgy szállítani, hogy ne törjenek össze, mert utána könnyebben megromlanak. A vásárlás után a gyümölcsmosás nélkül még 2-3 napig eláll a hűtőben.

Fogyasztás előtt azonban hagyjuk egy kicsit melegedni a barackokat, mert igazi zamata szobahőmérsékleten jön csak ki. Az őszibarackot elsősorban magában fogyasszuk, de íme néhány praktikus és egészséges recept is:

Őszibarack krémleves

Hozzávalók: 30 dkg őszibarack, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál méz, 1 dl tejszín, fahéj, citromlé, szegfűszeg

Elkészítés: A barackokat jó alaposan mosd meg, majd szeleteld fel. A szeleteket kevés fahéjjal, szegfűszeggel, citromlével és a mézzel keverd össze, majd 6-7 deciliter vízzel főzd meg és hűtsd le.

Az egészet öntsd át turmixgépbe, add hozzá a tojás sárgáját és a tejszínt, majd turmixold habosra. Díszítéshez egy-két szelet barackot helyezz a leves tetejére.

Őszibarack krém

Hozzávalók: 1 db nagy őszibarack, 1,5 dl habtejszín, 2 dl tej, 2 teáskanál méz

Elkészítés: Mosd meg nagyon alaposan az őszibarackot, majd hámozd meg. Vágd fel apró darabokra és tedd a turmixgépbe.

Öntsd hozzá a habtejszínt, a tejet, majd a mézet. Turmixold alaposan össze, amíg meg nem keményedik kicsit, végül tedd át kelyhekbe és helyezd el a hűtőben addig, amíg le nem hűl.

Tálalás előtt őszibarack szeletekkel díszítsd!

 

Forrás: napidoktor.hu, egyno.hu

 

 

 
ElsőElőző123TovábbUtolsó