Független tanácsadó honlapja.

 

 

hormonok

JódhiányA jódozott konyhasó-fogyasztás elterjedésével az utóbbi években Magyarországon jelentősen csökkent a jódhiányban szenvedők száma. Azonban ritkán így is előfordulhat a hiányállapot, mely sokszor a pajzsmirigy megnagyobbodásával jár.

A pillangó formájú pajzsmirigy a gégefedő előtt helyezkedik el, és pajzsmirigy hormonokat (T3, T4) termel.  A pajzsmirigynek a hormontermeléshez jódra van szüksége. Jód hiányában megnagyobbodhat, struma alakulhat ki. A pajzsmirigy megnagyobbodhat anélkül, hogy a hormontermelésre bármilyen hatással lenne, de az is előfordulhat, hogy több vagy kevesebb hormont termel a kelleténél.

A betegség kezdetén a pajzsmirigy-megnagyobbodás még csak ultrahanggal mutatható ki. A betegség következő fázisában már kitapintható a megnagyobbodott pajzsmirigy, de szabad szemmel nem lehet látni semmilyen elváltozást, súlyos esetben viszont a megnagyobbodott pajzsmirigy már szemmel látható.

A jódhiány tünetei

A nagyon ritkán előforduló extrém jódhiány pajzsmirigy-alulműködéshez vezet, ami többnyire lappangó betegség, így kezdetben semmilyen panaszt nem okoz. A súlyos pajzsmirigy-alulműködés a következő tünetekkel jár:

  • Fáradtság, fáradékonyság
  • Kedvetlenség
  • Gyerekeknél növekedési- és fejlődési zavarok
  • Fokozott alvásigény
  • Koncentrációzavarok
  • Fázékonyság
  • Hízás

Az érintettek aktivitása csökken, figyelmüket nehezen tudják összpontosítani feladataikra, teendőikre. A betegek bőre kiszárad, hűvös és száraz lesz, a bőr alatti szövetekben a fokozott folyadékfelhalmozódás következtében a bőr tésztaszerű tapintású. A hangszalagok megduzzadása miatt a hang rekedté, a beszéd nehezen érthető, fátyolossá válhat. Jellemző lehet a székrekedés, a vér lipidszintjeinek emelkedése és pszichiátriai problémák jelentkezése is.

A jódozott konyhasó használata általában elegendő a jódhiány okozta pajzsmirigybetegségek megelőzéséhez.

 

Forrás: Onmeda.de, Az eredeti cikk a WEBBeteg.hu-n olvasható

 

További cikkeink:

Banting növényi tabletta és por

Spirulina kapszula

Kalcium töktermék porral oligoszachariddal és vitaminokkal

 

 

 

 

kalciumhiányAz alacsony kalcium szint gyakran tünetmentes, de az alapbetegség néhány tünete felhívhatja rá a figyelmet. Ilyen lehet például a szürkehályog, idült candidiasis, agyban a törzsdúcok meszesedése.

A kalciummal kapcsolatban leginkább a csontok egészségére gondolunk, holott ez az ásványi anyag csontrendszerünk mellett számos egyéb szervünk működése szempontjából is létfontosságú. Alacsony kalcium szint memóriazavart, depressziót, viselkedésbeli változásokat is okozhat.

A kalcium az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben megtalálható ásványi anyag. A szervezet kalcium tartalmának 99 százaléka a csontokban található. A fogak, és a csontozat felépítése mellett döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a hormonképződés, a véralvadás, a vérnyomás szabályozásában és néhány enzim megfelelő működésében.

Az alacsony kalcium (Ca) szint kiváltó okai

A szervezet bonyolult mechanizmusok során szabályozza a kalcium normál szinten tartását.

A szabályozási folyamat bármely szintjének károsodása a vér kalcium szintjének csökkenését eredményezheti:

 

  • a mellékpajzsmirigy-hormon hiánya vagy szintjének csökkenése: pl. pajzsmirigy műtét közben sérül a mellékpajzsmirigy is, veleszületetten hiányzik.
  • D-vitamin hiány: hiányos táplálkozás, napozás hiánya, bélben történő felszívódás zavara.
  • vesekárosodás
  • bélbetegségek, heveny hasnyálmirigy gyulladás
  • magnézium csökkenés: elégtelen bevitel vagy károsult felszívódás.
  • csökkent kalcium bevitel
  • bizonyos gyógyszerek: hashajtók, epilepszia ellenes szerek egy része

A kalcium felszívódása és a D-vitamin kapcsolata

A mellékpajzsmirigyben termelődő parathormon a csontok fokozott bontásával és az aktív D-vitamin képzésének elősegítésével növeli a kalciumszintet. A D-vitamin a kalcium bélből való felszívódását, és a vizelettel való kiválasztás csökkenését segíti.

A napi ajánlott mennyiségű D-vitamin megfelelő kalciumszintet biztosít az egészséges csontozat kialakításához, viszont túl nagy mennyiségben még a csontokból is felszabadítja a kalciumot, ezért nem szabad túlzásba vinni szedését.

Hiányában szinte biztosan nem szívódik fel elég kalcium. Az alacsony kalciumszint izomgörcsöket, izomfájdalmat, érzészavarokat okozhat, mert fokozódik az idegek és az izmok ingerelhetősége, vagyis kisebb ingerekre hevesebben reagálnak. Hosszú távon csontritkulás alakul ki elegendő mennyiségű kalcium nélkül.

Idegrendszeri tünetek

Az alacsony kalcium szint gyakran tünetmentes, de az alapbetegség néhány tünete felhívhatja rá a figyelmet. Ilyen lehet például a szürkehályog, idült candidiasis, agyban a törzsdúcok meszesedése.

A vér kalcium szintjének lassú, fokozatos csökkenése memória zavart, depressziót, viselkedésbeli változásokat okozhat.

A kalcium szintjének súlyos csökkenése egy jellegzetes tünet együttest vált ki, amelyet tetania néven ismerünk. Kalcium és székrekedés

Székrekedés kialakulása esetén fogyasszon több folyadékot és próbáljon meg rostdúsabb étrendre áttérni! Nézze meg azt is, milyen kalcium készítményt használ, mivel a kalcium foszfát és a kalcium citrát kevésbé okoz székrekedést, mint a többi kalcium-só.

Tünetei az ajakban, nyelvben, ujjakban, lábakban jelentkező zsibbadásérzés, a kezek és lábak izomgörcse, amely speciális tartáshoz vezet (őzfejtartás), általános izomfájdalom és arcizomgörcs, súlyos esetben a gégeizmok görcse és általános görcsök is felléphetnek-magyarázza dr. Nagy Ildikó, az Oxygen Medical neurológusa.

A kórkép leggyakrabban fiatal és középkorú nőknél fordul elő. Gyakorisága nő a fokozott kalciumbevitelt igénylő állapotok időszakában, a terhesség, vagy a szoptatás ideje alatt.

kalciumKalcium-források

A kalciumszint megállapítása vérvétellel történik. D-vitamin hiányban és idülten fennálló alacsony kalcium szintek esetén a D-vitamint is pótolni kell.

A kiegészítő készítmények mellett a kalcium pótlásáról megfelelően összeállított étrend segítségével gondoskodhatunk:

  • tej és tejtermékek
  • olajos magvak
  • káposzta, brokkoli, karalábé
  • magas kalcium tartalmú ásványvizek
  • búzacsíra

Felnőttek napi kalciumszükséglete 1000 mg, mely a várandósság alatt 1200 milligrammra, a menopauza időszakában 1500 milligrammra emelkedik.

A kalcium beépülését a D-vitamin és a tejcukor segíti, a rostkoncentrátumok túlzott fogyasztása, a túl sok zsiradék és koffein viszont gátolja.

 

Forrás: orvostkeresek.hu, A teljes cikk a WEBBeteg.hu oldalán.

 

További cikkeink:

Magas tápértékű kalcium por

Magas tápértékű kalcium gyermekeknek

Kalcium töktermék porral oligoszachariddal és vitaminokkal

Lecitin tartalmú kalcium

Gai-Bao tabletta

Kalcium rágótabletta

Kang-Li kapszula

 

 

 

koffein fogyasztásAz amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói – más intézményekkel karöltve – nemrég publikálták vizsgálatuk eredményeit az „Amerikai Klinikai Táplálkozás Szakfolyóirata”-ban.

Megállapították, hogy az ázsiai nők szervezetében magasabb az ösztrogén hormon szintje, ha napi 200 milligramm vagy több koffeint fogyasztanak. Ez a koffein mennyiség megfelel napi két csésze kávé elfogyasztásának.

Ugyanakkor a fehér bőrű nők (kaukázusi rassz) szervezetében, akik ugyanakkora mennyiségű koffeint fogyasztottak, az ösztrogénszint alacsonyabb, mint azoké, akik nem fogyasztottak naponta ennyi koffeint. A kutatás azt is megállapította, hogy az afro-amerikai nők szervezetében, akik ugyanannyi kávét fogyasztottak, mint az ázsiai és a fehér bőrű nők, az ösztrogén szintje szintén magasabb volt, de esetükben a statisztikai adatok kevésnek bizonyultak a következtetések levonásához.

A kutatók olyan nőket elemeztek ki, akik koffeinnel dúsított szódát, kávét, zöld teát vagy fekete teát fogyasztottak. Az összes nő esetében a kávé volt az, amelyik leginkább hozzájárult az ösztrogén hormonszint különbségeihez. A koffeines szóda és a zöld tea azonban az ázsiai, a fehér bőrű és az afro-amerikai nők szervezetében egyaránt magas ösztrogénszintet idézett elő.

A megfigyelt nők közül senkinek nem változott az ösztrogén hormon szintje a menstruációs ciklustól függően, pedig a kutatók azt várták volna.

Dr. Enrique Schisterman, a NIH egyik intézetének epidemiológiai és statisztikai kutatója mindezzel kapcsolatosan az alábbiakat mondta:

„Az eredmények azt jelzik, hogy a gyermekvállalási korban lévő nők körében a koffeinfogyasztás hatással van a szervezet ösztrogén szintjére. A különböző vizsgált csoportok között az ösztrogénszintek ilyen változásai rövidtávon láthatóan nem jártak hangsúlyos hatásokkal. Azt tudjuk, hogy az ösztrogénszint változásai olyan rendellenességekkel társulhatnak, mint az endometriosis, az osteoporosis, a méhnyálkahártya-, az emlő- és a petefészekrák. Mivel hosszú távon a kávéfogyasztásnak megvan az a potenciálja, hogy befolyásolja az ösztrogénszintet, okosabb, ha a kávéfogyasztást figyelembe vesszük, amikor az ilyen rendellenességek megértését célzó kutatásokat tervezünk.”

A szerzők arra is rávilágítottak, hogy a 18 és 34 év közötti nők 89 %-a átlagosan napi 1,5 csésze kávét iszik. Több mint 250 fő, 18 és 44 év közötti nőre vonatkozóan gyűjtöttek össze adatokat, 2005 és 2007 között. Ezek a nők naponta átlagosan 90 milligramm koffeint fogyasztottak – egy picivel többet, mint amennyi egy csésze kávéban szokásosan megtalálható. A résztvevő nők két, menstruációs ciklus alatt hetente egy vagy három alkalommal jelentek meg a vizsgálatot végző klinikán. A kutatók az alábbi adatokat gyűjtötték be tőlük:

  • A megelőző 24 órában mit ettek,
  • Mennyit aludtak,
  • Dohányoztak-e és ha igen, mennyit,
  • Végeztek-e testmozgást, valamint
  • További életmódbeli adatokat.

A szerzők az alábbi következtetést vonták le: „A koffein mérsékelt fogyasztása csökkent ösztradiol (női nemi hormon) koncentrációval társult a fehér bőrű nőknél, míg a koffeines szóda és a zöld tea bevitel minden egyes rassznál magasabb ösztradiol koncentrációval járt együtt. Biztos, hogy további kutatásokat fogunk végezni a koffein és a koffeines italok fogyasztása és a reproduktív (szaporító) hormonok kapcsolatát, továbbá azt vizsgálva, hogy ezek az összefüggések mennyire különböznek rasszonként.”

A koffein fogyasztásának további pozitív és negatív hatásai vannak mind a fizikális, mind a mentális egészségre nézve, ezt az alábbi táblázat szemlélteti:

A koffein egészségre gyakorolt hatásai:

A koffein egészségre gyakorolt hatásai:

 

Pozitív hatások

Negatív hatások

Mentális egészség

Fokozott figyelem és éberség, csökkent fáradtságérzet

Szorongás és hozzászokás

Kardiovaszkuláris rendszer

Csökkent kardiovaszkuláris betegség kockázat

Fokozott vérér-összehúzódás és megnövekedett vérnyomás

Anyagcsere

Alacsonyabb cukorbetegség kockázat

Felgyorsult anyagcsere, fokozott vizelet kiválasztás

Izomzat

 

A finom motoros mozgások csökkent kontrollja

 

Forrás: diagnozis.hu

 

menopauza elhízásA menopauza idején a nőknél inkább a derekuk köré rakódik le nagyobb mennyiségű zsírréteg, nem, pedig a csípőjük köré, ezért fordulhat elő, hogy sok idősebb nőnek a korábbi homokóra alakja helyett almaformája lesz.

A Nemzetközi Menopauza Társaság által készített, a Climacteric folyóiratban közzétett vizsgálat arra is fényt derített, hogy korábbi vélekedésekkel szemben nem a hormonpótlás következtében gyarapszik a nők súlya, sőt a has körüli zsírlerakódás még meg is gátolható ily módon. Amint azt a kutatást vezető Susan Davis professzor, a melbourne-i Monash Egyetem munkatársa is kifejtette, a hízás hátterében valójában a környezeti tényezők és maga az öregedés állnak, a zsírlerakódás, pedig csupán a test válasza az ösztrogén mennyiségének csökkenésére, mely során a zsír a csípő helyett egyre inkább a deréktájon jelentkezik.

Az ösztrogén termelés leállásának következtében a legtöbb nő hőhullámokat, hangulatingadozást és erős éjszakai izzadást is tapasztal magán, és ebben az időszakban természetes lehet némi súlygyarapodás is. A kutatásból azonban az is kiderül, hogy a hasra lerakódott zsírmennyiség a menopauzán átesett nőknél növelheti az anyagcsere-betegségek kockázatát, ezért ilyenkor még nagyobb figyelmet kell fordítani a helyes életmódra, a megfelelő táplálkozásra és az elegendő mozgásra.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

Chitosan kapszula

Carb Blocker kapszula

Chi gép