Független tanácsadó honlapja.

 

 

hormon

Férfi klimaxHormonháztartásuk a férfiaknak is van, és ha borul, az hasonlóan komoly változásokkal jár, mint a nők esetében.

Érdemes figyelni a jelekre, hiszen a férfi klimax is kezelhető.

A férfiak elvileg életük végéig nemzőképesek. Mégis létezik férfi klimax: az utóbbi években az orvostudomány egyre többet foglalkozik vele, egyre több helyen van andrológiai, azaz férfigyógyászati rendelés, ahol a férfiak változó kori problémáival foglalkoznak. A középkorú, 45–60 év körüliek körében egyre gyakoribbak a hőhullámok, a vérnyomás-ingadozás, az alvászavar, a hirtelen hangulatváltások.

A férfiak hajlamosabbak legyinteni az ilyen jelenségekre, vagy ha felfigyelnek is rájuk, ritkán fordulnak orvoshoz. Pedig néhány vizsgálat után kezelhetők a tünetek – gyógyszerrel vagy életmódváltással. Ha időben orvosolják az apró bajokat, a komolyabb betegségek nagy része megelőzhető.

Hormonok és a férfi klimax

Ahogy múlnak az évek, a herék egyre kevesebb tesztoszteront termelnek. Ez a csökkenés sokkal lassabb és fokozatosabb, mint a nők ösztrogénszintjének hirtelen, mintegy öt év alatt bekövetkező zuhanása. Ezért a férfi változásának tünetei is kevésbé feltűnőek, ráadásul egyénenként változnak.

A hormontermelés lassulásától a herék lassú elváltozásba kezdenek, hiszen csökken a funkciójuk, kevesebbet kell dolgozniuk. Ez a változás a férfit testileg-lelkileg felforgatja. A hormonszint csökkenésének nemcsak a nemi életre van hatása, hanem a közérzetre és a pszichés működésekre is.

A már régóta meglévő rossz szokások, betegségek ilyenkor ronthatnak a helyzeten: az elhízás, a dohányzás vagy a cukorbetegség megnehezítheti ezt az időszakot.

Ha a hormonhiányt nem kezelik, a klimax csontritkuláshoz, szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, az immunrendszer leromlásához vezethet.

 

Forrás:otvenentul.hu, A teljes cikk a WebBeteg.hu oldalon.

 

További cikkeink:

Maca tabletta

Sleeping natural tabletta


 

HajhullásA hajhullás jelentkezése nagy mértékben örökletes tényezőktől függ, de emellett számtalan oka lehet: nőknél például a házastárs elvesztése miatti stressz az egyik legfőbb rizikótényező.

Amerikai kutatók beazonosították azokat a tényezőket, amelyek a genetikai alkattól függetlenül hozzájárulhatnak a hajhulláshoz a két nem esetében. A hajhullás kockázatát az alkoholfogyasztás és a dohányzás mindkét nem esetében növelheti, azonban a többi tényezőt tekintve férfiak és nők eltérően érintettek.

Dr. Bahman Guyuron, a Case Western Reserve Egyetem orvosi karának munkatársa szerint a nőknél a fejtetőn jelentkező hajhullás kialakulásának legerősebb kockázati tényezője a házastárs elvesztése miatti stressz – akár halálozás, akár válás az oka.

Guyuron és munkatársai 84 egypetéjű iker nő hormonszintjét, életmódját és hajszerkezetét mérték fel. Vizsgálataik szerint a halánték tájékán kialakuló hajhullás előfordulását növelte a dohányzás – minél régebb óta cigarettázik valaki, annál nagyobb mértékben –, és egyes bőrbetegségek, ugyanakkor a heti néhány alkoholos ital fogyasztása csökkentette. A fejtetőhöz közelebb eső területen történő hajvesztés a cukorbetegséggel, bőrbetegségekkel és dohányzással áll összefüggésben, a túlsúly és az elhízás viszont a hajhullás alacsonyabb esélyével.

A kutatók szerint a nőknél a hajhullást elősegítő tényezők közé sorolhatók még a szélsőséges alvási szokások, és a stresszes élethelyzetek, mint például a sok gyerek nevelése, vagy a házasodás. Védő hatásúnak, pedig a kávéfogyasztás, a napfény elleni védelem (például kalap viselése), és a boldog házasság bizonyult.

Hasonló módon férfi ikerpárokat is megvizsgáltak a szakemberek. Náluk a dohányzás, a túl sok napozás vagy a korpásodás főleg a fej középvonalát érintő hajhullásra volt rossz hatással, míg a napfénynek való fokozott kitettség és a korábban előforduló rák a fejtetőn és oldalt kialakuló kopaszodásra. Az utóbbi kockázati tényezője még a testmozgás hiánya és a magas vérnyomás.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

TÜSI- harmonizáló készülék

 

 

elhízás okaiAmennyiben több kalóriát visz be a szervezetébe, mint amennyit eléget, nem meglepő, hogy fölös kilókat szed fel. De mi van olyankor, mikor az étkezés és mozgás egyensúlyára odafigyel, ám mégis hízik? Ássunk a hízás mögött álló dolgok mélyére!

Alváshiány

Két dolgot kell megjegyezni az alvás és a hízás kapcsolatáról. Az egyik, hogy ha későn fekszik le aludni, nagyobb az esélye a késő esti nassolássnak, mely növeli a kalóriabevitelt. A másik, hogy alvásmegvonás hatására olyan biokémiai folyamatok indulnak be a szervezetben, melyek olyan hormonokat termelnek, amik növelik másnap reggel az étvágyat.  Sőt, étkezés után kevésbé lesz teltségérzete.

Stressz

Mikor az élet stresszhelyzetbe hoz bennünket, a szervezet túlélésre rendezkedik be. A kortizol nevű stresszhormon növeli az étvágyat. Emellett ilyenkor hajlamosabbak vagyunk magas kalóriatartalmú nassolnivalókkal kényeztetni magunkat, a komfortérzetünk növelése érdekében. Mindez egyenes út az elhízáshoz.

Antidepresszánsok

Egyes antidepresszáns gyógyszerek sajnálatos mellékhatása a testsúlygyarapodás, melyet az érintettek 25 százaléka tapasztal. Beszéljen orvosával az esetleges gyógyszerváltásról, ha a gyógyszer hatására hízást tapasztal. Ne feledje azonban, hogy sokan azért híznak az antidepresszánsok hatására, mert jobban érzik magukat, így visszatér az étvágyuk is.

Kortikoszteroidok

A gyulladáscsökkentő szteroid gyógyszerek általában súlygyarapodást okoznak. Ennek hátterében a folyadék visszatartás és a megnövekedett étvágy áll. Noha a súlygyarapodás ilyenkor megszokott, ennek a mellékhatásnak a súlyossága a gyógyszerdózis mértékétől, és a gyógyszerszedési idő hosszától függ. Néha a gyógyszer hatására a plussz kilók az arcra, a nyak hátsó részére rakódik.

A fogamzásgátló NEM okoz súlygyarapodást

A közszájon forgó tévhittel ellentétben a fogamzásgátló tabletták nem okoznak súlygyarapodást. Sőt, egyesek még fogynak is, a tabletta mellékhatásaként jelentkező hányinger miatt.

hízás okaiPajzsmirigy alulműködés

Amennyiben a pajzsmirigye nem termel elég thyroid hormont, valószínűleg fáradtnak, gyengének érzi magát, és könnyebben hízik. Elegendő thyroid hormon hiányában a metabolizmus lassul, így az elhízás veszélye is nagyobb. Gyógyszeres kezeléssel a súlygyarapodás is megállhat.

Menopauza

Ne fogja a menopauzára és a csökkent ösztrogénszintre a hízást! Mivel az életkor előrehaladtával lassul a metabolizmus, így kevesebb kalóriát égetünk el, az életmódbeli változtatások sokat segíthetnek.  Az viszont tény, hogy a klimax alatt felszedett kilók főleg a hasra, és nem a fenékre, combra rakódnak.

Cushing szindróma

A Cushing szindróma egyik legjellemzőbb tünete a testsúlygyarapodás, mivel ebben az esetben a beteg túl sok kortizol hormonnak van kitéve, mely növeli az étvágyat. A testsúlygyarapodás jelentős része az arcra, nyakra, felső hátra, vagy derékra rakódik.

PCOS – Policisztás petefészek szindróma

A PCOS gyakori hormonális probléma a termékeny korban lévő nőknél.  A betegség jellemzője, hogy rengeteg apró ciszta nő a petefészekre, mely állapot befolyásolja a hormonrendszert, megzavarja a menstruációs ciklust és szőrösödést, valamint aknékat okoz. Az ebben a betegségben szenvedő nők rezisztensek az inzulinra, ami súlygyarapodást okoz.  A pluszkilók leginkább a hasi tájékra rakódnak, így növelve a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

Dohányzás abbahagyása

Általában azok, akik leszoknak a dohányzásról 2-5 kg-ot híznak. Miért? Először is, mert a nikotin csökkenti az étvágyat, így leszokás után, éhségrohamok törhetnek az emberre, mely könnyen túlsúlyhoz vezet. A nikotin gyorsítja a szervezet metabolizmusát is, és sokan nem csökkentik a kalória bevitelüket a dohányzás abbahagyása után. Ráadásul a nikotin csökkenti az íz érzékelést, ezért a dohányzás abbahagyása után az ételek ízletesebbnek tűnnek, mely nagyobb mennyiségű vagy gyakoribb ételfogyasztást okozhat.

 

Forrás: A teljes cikk a WebBeteg.hu oldalon


További cikkeink:

Chitosan kapszula

Capsilite kapszula

Carb Blocker kapszula

 

 

súlygyarapodásNem meglepő, hogy az olajban sült ételek, a nagy ételadagok, a desszertek, az alkohol és a cukros üdítőitalok mind súlygyarapodáshoz vezetnek. Az is köztudott, hogy a kilók bizony rajtunk maradnak

, ha a bevitt kalória mennyisége nagyobb, mint amit aktív mozgással elégetünk. De mivel magyarázható a hízás, ha az életünk szerves részét képezi a mozgás és az egészséges táplálkozás?

A súlygyarapodás önmagában is bosszantó, hát még akkor, ha fogalmunk sincs arról, mi okozhatja? Az egészséges életmód melletti hízásért általában több olyan dolog is felelhet, amire nem is gondolnánk.

 

Alváshiány

A szervezet legjobban, nyugalmi állapotban működik.

Amennyiben azonban nem juttatjuk megfelelő mennyiségű pihenéshez, azt stresszként értékeli, és megkezdi a zsírraktározást.

Emellett, ha az ember nem elég kipihent, kevésbé jól tűri a stressz helyzeteket, és hajlamos annak kompenzálásaként nassolni.

A legtöbb kalóriát ilyen esetekben a késő esti nassolással visszük be a szervezetbe.

Sokan úgy vélik, tele hassal könnyebb lesz elaludni, ám a kívánt hatás helyett csak extra kalóriához jutnak. Az alváshiány mindemellett fáradtságot, alacsony energiaszintet, és ingerlékenységet okoz. Könnyen segíthet a problémán, ha 15 perccel hamarabb fekszik le minden alkalommal, egészen addig, míg meg nem találja az Ön számára legmegfelelőbb alvásmennyiséget.

 

Stressz

Sajnos manapság nagy a verseny és mindenhol azt várják el tőlünk, hogy egyre többet teljesítsünk, egyre többet érjünk el. Mindez nagyfokú stresszel jár, ami kihat a hangulatunkra, érzelmeinkre. Stresszhatás alatt a szervezetünk biokémiai reakciói a túlélést szolgálják, ezért energiatakarékos üzemmódra áll át, mely egyet jelent a zsírraktározással, illetve az elhízásért felelős hormonok fokozott termelődésével.

Sokan a stressztől evéssel próbálnak megszabadulni, de ez hosszú távon ördögi körként működik.

A stressz-evők ugyanis a magas szénhidráttartalmú ételeket részesítik előnyben, mely az agy szerotonin szintjét növeli. Mindez azonban tovább növeli a fölösleges kilogrammok számát, ami további stresszt okozhat. Szakemberek a különféle stresszkezelő technikák (pl. jóga) elsajátítását javasolják az evés helyett, melyek nemcsak a kalóriaégetésben segítenek, de egyéb pozitív hatással is bírnak a szervezetünkre.

 

Gyógyszerek mellékhatásaként

Némely gyógyszerek, különösen az antidepresszánsok, hangulatfokozók, vérnyomásgyógyszerek, fejfájás elleni készítmények és egyes diabétesz kezelésére szolgáló tabletták súlygyarapodást okozhatnak. Emellett a szteroidok, hormonpótló és fogamzásgátló gyógyszereknek is lehet ilyen jellegű hatásuk.

Ha életmódjában nincsenek változások, ám hízik, akkor nagy valószínűséggel a gyógyszerei okozzák azt. Egyes készítmények csak vízvisszatartó hatásuk révén produkálnak súlygyarapodást, míg mások étvágyfokozó mellékhatással bírnak. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy időnként néhány plusz kiló az ára annak, hogy ténylegesen jobban érezze magát.

Ilyenkor javasolt jobban odafigyelni az étkezésre, illetve a rendszeres testmozgást a mindennapok részévé tenni. Semmi esetre se hagyja abba a gyógyszer szedését az orvossal való konzultáció nélkül. Súlyos egészségügyi hatásai lehetnek!

 

Egészségügyi probléma

Az elhízás mögött állhat valamilyen egészségügyi probléma is, mely leggyakoribb formája a pajzsmirigy hormon csökkenésével járó súlygyarapodás.

Amennyiben gyakran kimerült, letargikus, illetve érzékeny a hidegre és túl sokat alszik, vagy fáj a feje, keresse fel orvosát, hogy megállapítsa, nincs-e pajzsmirigy zavara.

Hasonló tüneteket okozhat a Cushing – szindróma, mely a kortizol nevű hormon termelési

zavarával van összefüggésben, és szintén súlygyarapodást okozhat.

 

Menopauza

A legtöbb nő a menopauza bekövetkezte után súlygyarapodást észlel. Ez azzal magyarázható, hogy az életkor előrehaladtával csökken a szervezet metabolizmusa, illetve kevésbé aktív életet élnek, mint fiatalabb korukban. Mindemellett a hormonváltozás étvágynövekedést, depressziót és alvászavart is okozhat.

Az ösztrogén csökkenésével párhuzamosan megváltozik a nők alakja is, egyre inkább nő a hastájékra lerakódó zsírmennyiség. Ez ellen leghatásosabban a különféle súlyzós és erősítő gyakorlatokkal lehet védekezni.  Ezek a gyakorlatok segítenek a csontritkulás folyamatának lassításában is, de természetesen elengedhetetlen a kalciumban és D-vitaminban gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozás is.

 

Forrás: a teljes cikk a webbeteg.hu oldalon

 

chitosan kapszula carb blocker chi gép inner wellness
Chitosan kapszula Carb Blocker Chi gép Inner Wellness