Független tanácsadó honlapja.

 

 

gombásodás

CukorbetegségMinden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Ismerje meg a cukorbetegség fő tüneteit, első jeleit!

A cukorbetegség első tünetei

Az 1-es típusú cukorbetegség általában gyorsan, jellegzetes tünetek kíséretében lép fel, mégpedig annál gyorsabban, minél fiatalabb az egyén. Gyermekkorban napok-hetek, fiatal felnőttkorban hónapok alatt fejlődhetnek ki a klinikai tünetek. A cukorbetegség ezen, típusának jellegzetes tünetei: sok vizelet, fogyás, szomjúság.

Ezzel szemben a 2-es típusú cukorbetegség általában tünetszegényen zajlik. Éveken keresztül is fennállhat anélkül, hogy diagnosztizálnák. Előfordulhat, hogy a cukorbetegséget a kezdetét követően 15-20 évvel fedezik csak fel, nemegyszer súlyos késői szövődményei révén.

A 2-es típusú cukorbetegségben gyakori szövődmények a baktériumok által okozott bőrfertőzések, melyek jellegzetesen a szőrtüszőkben alakulnak ki, és mélyre terjednek (furunculusok). Szintén gyakori bizonyos testrészek (elsősorban a hónalj, a szeméremtest környéke, emlő alatti területek) gombásodása, mely viszketéshez vezet. Jellegzetes továbbá az, a sebek nehezen gyógyulnak, legyen az akár sebészi metszés, akár sérülés helye.

A cukorbetegség tünetei hosszú távon

A betegség előrehaladásával egyre gyakoribbak a fokozott érelmeszesedés következtében kialakuló tünetek. Az érelmeszesedés cukorbetegségben általános, azaz az egész szervezetben érintheti az ereket. Az általános érelmeszesedés leggyakrabban szívinfarktus, agyi infarktus, végtagi érellátási zavar formájában jelentkezhet. Az érelmeszesedés következménye a veseműködés és a látás romlása is. A látásromlás gyakran hirtelen alakul ki, a látás teljes elvesztéséhez is vezethet.

Cukorbetegekben a szívizominfarktus gyakran tünetszegényen zajlik (úgynevezett néma infarktus). Ez azt jelenti, hogy a cukorbeteg nem érez az infarktusra jellemző mellkasi fájdalmat, ami abból adódik, hogy az érzőidegek működése csökkent. Ilyenkor csak a következményes csökkent szívműködés hívhatja fel a figyelmet lezajlott infarktus lehetőségére, vagy egy rutin EKG vizsgálaton veszik észre, a korábbi infarktusra utaló jellegzetes elváltozásokat.

A végtagi érelmeszesedés a vérellátás zavarához, előbb-utóbb elhalásokhoz vezet. Az elhalás a lábujjakon kezdődik és kezeletlen esetben, felfelé haladva, további elhalásokhoz vezethet. Amennyiben időben nem kap megfelelő kezelést a beteg végtagi amputáció is szükségessé, válhat.

A vesefunkció romlása fokozatos. Kezeletlen esetben végstádiumú krónikus veseelégtelenség alakul ki; a beteg ekkor már dialízisre szorul.

 

Forrás: A teljes cikk a webbeteg.hu oldalon


További cikkeink:

Chitosan kapszula

Kalcium töktermék porral

Cink kapszula

 

körömgomba fertőzésA körömgomba igen gyakori betegség, a Magyarországon élőknek például több mint a fele már átesett valamilyen gombás fertőzésen. A körömgomba szerencsére kezelhető, nem súlyos betegség, ám rendkívül kellemetlen, ráadásul kezelés nélkül szövődményei is lehetnek: például ekcéma vagy orbánc is kialakulhat, súlyos esetben, pedig vérmérgezés is.

A leggyakoribb eset természetesen az, ha rossz higiéniás körülmények között elkapjuk, például strandon vagy uszodában, ha nem papucsban, hanem mezítláb tusolunk. Az ilyen óvintézkedések sem mindig elegendőek, mivel vannak olyan rizikófaktorok, amelyek kifejezetten hajlamosítanak a gombás fertőzésekre, így a körömgombára is. Az alábbi faktorok esetén különösen oda kell figyelni és lehetőség szerint meg kell előzni az olyan helyzeteket, ahol körömgombával találkozhat szervezetünk.

 

A cukorbetegség

Első helyen kell kiemelni a cukorbetegséget. A cukorbetegség egyik velejárója, hogy növeli az érintettek szervezetének fertőzésre való hajlamát, gyengíti a kórokozókkal szembeni védelmét. Ennek az-az oka, hogy miközben a szövetek cukortartalma kezeletlen vagy rosszul kezelt betegségben megnő, vagyis kiváló táptalajul szolgál a baktériumoknak, gombáknak, az immunrendszeri falósejtek funkciója károsodik, így nem tudják a szervezet védelmét megfelelően ellátni.

Ezért a diabéteszesek esetében gyakoriak a gombás bőr- és nyálkahártya-fertőzések, valamint a körömgomba is. Olyannyira, hogy nemegyszer éppen a fokozott gombásodás alapján ismerik fel a diabéteszt. A gombák által károsított bőr, az apró berepedések teszik lehetővé a baktériumok bejutását a szervezetbe. Az apró hámsérülések a cukorbetegek esetében különösen azért veszélyesek, mert a bőr természetes regenerálódó képessége a rossz vérellátás miatt igen lassú, így a kis sérülésből is könnyen kialakulhatnak nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, amelyek így el is fertőződhetnek.

 

Az elhízás

A túlsúly nemcsak az anyagcserét, a szív- és érrendszert, illetve a mozgásszerveket terheli, de a bőr állapotára is hatással van. Kevesen tudják, de az elhízás a gombás megbetegedésekre, így a körömgombára is hajlamosít. Ha valaki túlsúlyos és erősen izzad, akkor a hajlatomban megrekedt izzadság kiváló melegágya a gombás fertőzéseknek.

Az elhízás mellett bizonyos hormonális betegségek és anyagcserezavarok is növelik a rizikót, illetve a 60 év felettiek általában hajlamosabbak arra, hogy a körömgomba megjelenjen náluk.

 

Keringési zavarok

Az elhízással gyakran keringési zavarok is együtt járnak, amelyek szintén rizikófaktort jelentenek a körömgomba esetén. A végtagok rossz vérellátása, az artériás és vénás keringési zavarok, illetve különböző neuropátiák is megnövelik a gombásodást.

A szabad vérkeringésre azonban nem csak azoknak kell odafigyelnie, aki ilyen betegségekben szenved: a lábak rossz vérellátása komoly körömgomba-veszélyt hordoz. Nem szabad ezért szoros, a szellőzést gátló cipőt, zoknit hordani, hiszen ezek nem csak elszorítják a keringést, de lábizzadáshoz vezetnek. Az izzadt lábon, pedig fokozott az esély, hogy körömgomba fog kialakulni.

 

Gyógyszerek

Mindezek mellett egyes gyógyszerek szedése esetén is óvatosnak kell lenni. Főleg a szteroid alapú készítmények, illetve az antibiotikumok alkalmazásakor nagyobb az esély arra, hogy - mivel ezek a szerek befolyásolják immunrendszerünket - megjelenik a körömgomba.

 

Forrás: hazipatika.com

 

cink kapszula spirulina alga ózonizátor
Cink kapszula Spirulina alga Ózonizátor

 

 

körömgombaA körömgomba tünetei a fertőzés típusától függően változóak. A fertőzés lehet kellemetlen, de általában fájdalmatlan. A fertőzés általában a körömszéleken vagy a körömágyban kezdődik, de jelentkezhet a köröm felszínén is, illetve érintheti az egész körmöt.

 

A körömgomba első tünetei

gombás körmökA leggyakoribb gombás fertőzések első tünetei a köröm küllemének megváltozása, mely az alábbi formákban nyilvánulhat meg:

  • Sárga csíkok a körömágyon és a köröm alsó részén
  • Lemezesen réteges, töredezett felszínű köröm
  • Megvastagodott, nehezen vágható köröm
  • A köröm alatt összegyűlt fehéres színű, kellemetlen szagú, morzsalékos anyag
  • Színtelen és megvastagodott köröm, mely a köröm alatt elválik a körömtől
  • Törékeny, töredezett, megvastagodott köröm
  • Fehér foltok vagy csíkok a köröm felületén, a fertőzés súlyosbodásával puha, morzsalékos körömfelszín
  • Súlyosabb esetben fájdalmas köröm, körömleválás

 

Körömgombához hasonló tüneteket produkáló betegségek

A körömfertőzéseknek csak mintegy a fele gombás eredetű, gombás körömfertőzéshez hasonló jellegű tüneteket produkálnak az alábbi állapotok is:

  • ekcéma - Hosszan tartó bőrbetegség, mely megvastagodott, hámló bőrhöz vezethet. Amennyiben a kézen jelentkezik, gyakran tűnik körömgombának.
  • psoriasis - Hosszan tartó bőrbetegség, mely jellemzője a kiemelkedő vörös vagy fehér foltok, amik a körmökön is megjelenhetnek.
  • Reiter-szindróma - Bakteriális fertőzés, mely a köröm elváltozásához vezethet, nagyon vastag körmöt eredményezve.
  • Darier betegség - Örökletes bőrbetegség, mely során a bőr lassan megkeményedik.
  • Linchen planus - Szokatlan, ismétlődő bőrbetegség, viszkető, fényes, lila foltokat eredményezve a bőrön.
  • A rüh ritka és súlyos formája.

A kezeletlen körömgomba nem csak a többi körömre vagy a környezetünkben élőkre terjedhet át, de súlyos szövődményeket is okozhat, ezért ha a fent említett tüneteket észleli, mielőbb kérje szakember segítségét!

 

Forrás: A teljes cikk awebbeteg.hu oldalon

 

cink kapszula spirulina alga ózonizátor
Cink kapszula Spirulina alga Ózonizátor

 

 

fokozott izzadásAz izzadás a testhőmérséklet szabályozásának természetes eszköze, elsősorban a túlmelegedéstől óvja meg a testet. A fokozott verejtékezés (hyperhidrosis) azonban lehet egyes betegségek tünete is, vagy társulhat bizonyos állapotokhoz is, például gyakran előfordul kövérség esetén.

A megnövekedett izzadás (hyperhidrosis) érintheti az egész testfelszínt, de jelentkezhet egy-egy meghatározott területen is. A verejtékezés és a bőrön lévő zsírsavképző baktériumok, gombák bomlástermékei jellegzetes szagot hoznak létre.

A fokozott izzadás okai

A fokozott verejtékezés lehet egyes betegségek tünete is, de társulhat bizonyos állapotokhoz is, így gyakran előfordul fokozott verejtékezés kövérség esetén, mert az állandó többletterhet jelent a szervezet számára.

Gyakori jelenség a pubertáskori, főleg hónaljban jelentkező verejtékezés, amit az apokrin mirigyek fejlődése, fokozott működése okoz. Fokozott verejtékezés előfordulhat még nagyobb mérvű alkoholfogyasztás, erős cigarettázás, rendszeres aszpirin fogyasztás esetén is. A pszichés problémák, a szorongás gyakran jár izzadékonysággal.

Az egész testet érintő izzadás leggyakoribb oka a láz, amit többnyire fertőzés vált ki, s a szervezet védekezésként reagál vele: a lázzal egyidőben megindul a verejtékezés.

A csak éjszaka jelentkező erős izzadás oka lehet valamilyen krónikus fertőzés. Leggyakrabban a tüdőtuberkolózis esetén fordul elő. Fokozott éjszakai izzadás lehet tünete egyes hematológiai betegségeknek: a non-Hodgkin és a Hodgkin-limfómáknak.

Az endokrin (hormonális) rendszer működésénak zavara is járhat fokozott izzadással. Gyakori tünet a hyperhydrosis a pajzsmirigy túlműködése (hyperthyreosis) esetén.

Cukorbetegeknél az izzadás az alacsony vércukorértékre figyelmeztethet.

A nők esetében a hormonális változások hatására fokozott verejtékezés következhet be a menstruáció, illetve a klimax idején.

Az izzadás következményei: a gombásodás

A fokozott izzadás nemcsak szociális kapcsolatainkban kellemetlen (kézfogás), hanem egyes bőrbetegségek kialakulásának is kedvez. Különösen gyakori a láb gombás fertőzése, a vírusos szemölcsök kialakulása a talpon és a tenyéren, illetve a kézekcéma.

A láb gombásodása napjainkban egyre elterjedtebb. Mindezt önmagunk generáljuk helytelen életvitelünkkel. A műszálas zoknik, harisnyák, műanyag edzőcipők gátolják az izzadt bőr szellőzését.  Az izzadt-nedves, meleg, sötét közeg, pedig jó táptalaja a gombák megtelepedésének.

A gombás fertőzést elsőként a bőr viszketése jelzi, amit bőrpír kialakulása követ. Későbbi stádiumban hámlás vagy apró hólyagok megjelenése jellemző. Kezeletlenül nagy területeken is kialakulhatnak összefolyó, gombás foltok, illetve a bőrről a gombásodás igen gyakran átterjed a körmökre is. Magyarországon a lakosság mintegy 10 százaléka szenved a körömgombásodás tüneteitől. Körömgombásodás esetén a körömlemez megvastagodik, a köröm töredezetté válik, a körömlemez alól sárgás szarumassza kaparható ki.

Szemölcsök, ekcéma

A vírusos szemölcs (közönséges szemölcs/verruca vulgaris/) a bőr vírusos eredetű fertőző betegsége. Kórokozói a HPV családba tartozó vírusok. A betegség kialakulására többek között a fokozott izzadás is hajlamosít.

Szemölcsök leggyakrabban a talpon fordulnak elő. A talpi szemölcsök kör alakúak, felületük durva. A talpra nehezedő nyomás miatt mélyen beágyazódnak a talp felületébe, s gyakran nagyon fájdalmasak.

A talpi felszínen kívül szemölcsök főként a kézháton, ritkábban az arcon, térden, illetve más testtájon fordulhatnak elő. Általában 1-5 mm átmérőjű, előemelkedő, elszarusodott felszínű, tömött tapintatú, többnyire fájdalmatlan elváltozások. A körömlemez alá is terjedő szemölcsök (körömrágás hajlamosít rá!) viszont fájdalmasak és kezelésük is nehezebb.

Az ekcéma jele apró, viszkető hólyagok kialakulása, később ezek beszáradása és a bőr fájdalmas berepedezése. A verejtékezés fokozza az allergiát kiváltó fémionok bejutását a bőrön keresztül a szervezetbe, így akár az egész testfelületre kiterjedő allergiás reakciók is kilakulhatnak.

 

Forrás: A teljes cikk a webbeteg.hu oldalon