Független tanácsadó honlapja.

 

 

genetika

melatonin - 2-es típusú cukorbetegségA „Nature Genetics” tudományos szakfolyóiratban jelent meg egy publikáció, amely arról számol be, hogy újabb bizonyítékot találtak a belső biológiai órát szabályozó hormon, a melatonin működése és a 2-es típusú cukorbetegség között.

A kutatás megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik a melatonin-receptor ritka genetikai mutációit hordozzák, jóval nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázata.

A friss kutatási eredmények segíthetik a tudósokat abban, hogy jóval pontosabban mérjék fel a személyes diabétesz (cukorbetegség) kockázatot és elvezethetnek a személyre szabott diabétesz kezelések kifejlesztéséhez.

Egy korábbi kutatás már megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik éjszakai műszakban dolgoznak, magasabb a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegség kialakulásának a kockázata. További kutatások igazolták, hogy ha az önkéntes résztvevők alvását három napon keresztül ismételten megzavarták, akkor ideiglenesen a cukorbetegség tünetei fejlődtek ki náluk.

A szervezet alvás-ébrenlét ciklusát a melatonin hormon kontrollálja, amely többek között hatással van az álmosság jelentkezésére és a testhőmérséklet csökkenésére is. 2008-ban a Londoni Imperial College vezette genetikai kutatás feltárta, hogy azon emberek körében, akiknél fennállnak az MT2 gén gyakori eltérései – ez a melatonin hormon receptor-gén – enyhén emelkedett a 2-es típusú cukorbetegség kifejlődésének a kockázata.

Ez a friss kutatás napvilágra tárta, hogy az MT2 gén négy ritka mutációja közül bármelyik hordozása hatszorosára növeli az egyénnél a 2-es típusú cukorbetegség kifejlődésének a kockázatát. Jól ismert, hogy az inzulin hormon felszabadulást, amely a vércukorszintet szabályozza, a melatonin hormon szabályozza. A kutatók szerint az MT2 gén mutációi megszakíthatják a belső biológiai óra és az inzulin felszabadulás közötti kapcsolatot és rendellenes vércukorszint szabályozáshoz vezethetnek.

Dr. Philippe Froguel, a Londoni Imperial College Közegészségügyi Iskolájának a professzora ezzel kapcsolatosan az alábbiakat mondja: „A vércukor kontroll egyike annak a nagyon sok folyamatnak, amelyet a test belső biológiai órája szabályoz. Ennek a kutatásnak az eredményei hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsük, az a gén, amely a belső biológiai óra kulcsfontosságú komponensének a térképét hordozza, hogyan befolyásolja az emberek diabétesz kockázatát.”

„Az MT2 gén olyan ritka variánsait találtuk meg, amelyeknek jóval nagyobb hatásuk van, mint a korábban felfedezett gyakori variánsoknak. Annak ellenére, hogy minden egyes mutáció ritka, abban az értelemben mégis közösek, hogy mindenkinek a DNS-ében nagyon sok ritka mutáció van. Ezeknek a mutációknak a katalogizálása képessé fog tenni minket arra, hogy jóval pontosabban mérjük fel egy személy genetikán alapuló betegségkockázatát.” – magyarázza a professzor.

A kutatás során az Imperial Főiskola kutatói teamje – együttműködésben néhány Egyesült Királyságbeli és franciaországi kutatóintézettel – 7.632 fő résztvevő MT2 génjét vizsgálta meg úgy, hogy olyan jóval szokatlanabb variánsok után kutattak, amelyeknek nagyobb hatásuk lehet a cukorbetegség kifejlődésének a kockázatára. 40 db, a 2-es típusú cukorbetegséggel társuló génvariánst találtak, ezek közül négy volt nagyon ritka és tette a receptort teljes mértékben képtelenné arra, hogy a melatonin jelzésére válaszoljon.

Ezt követően a tudósok további 11.854 fő bevonásával és vizsgálatával megerősítették, hogy e négy génvariáns és a cukorbetegség kifejlődése között összefüggés van.

Froguel professzor és kutatói teamje minden egyes génmutációt analizált úgy, hogy tesztelték, milyen hatással vannak a laboratóriumi humán sejttenyészet MT2 receptoraira. Azokról a mutációkról bizonyosodott be, hogy nagyon nagy hatással vannak a diabétesz kockázatára, amelyek a receptor működését (jelvételét) teljes mértékben meggátolták. Ez arra utal, hogy az MT2 receptor gén és a betegség között közvetlen kapcsolat van.

 

Forrás: diagnozis.hu

 

carb blocker kalcium töktermék porral cink kapszula chitosan kapszula
Carb Blocker Kalcium töktermék porral Cink kapszula Chitosan kapszula

 

 

BaktériumokAz antibiotikumokkal kapcsolatos kezdeti lelkesedés után hamar kiderült, hogy gátlástalan használatukból komoly bajok származhatnak, mert ellenálló baktériumtörzsek alakulnak ki.

Mára a baktériumok lényegében bekerítették az emberiséget: belátható időn belül hatástalanná válhat az összes baktériumellenes gyógyszer, a fejlesztésben, pedig egy évtizedes lemaradás alakult ki.

 

1967-ben az Egyesült Államok tiszti főorvosa bejelentette: a védőoltásoknak és az antibiotikumoknak hála, az emberiség végső győzelmet aratott a fertőző betegségek felett, és ideje minden erőnket a rák elleni küzdelemre összpontosítani.

Valóban kevés gyógyszercsoportnak köszönhet annyit az emberiség, mint az antibiotikumoknak. Használatuk nyomán számos rettegett és pusztító kór eltűnt vagy futó kellemetlenséggé szelídült, a fertőző betegségek, pedig összességükben jelentősen hátraszorultak a fejlett világ halálozási statisztikáiban.

Járványügyi szakemberek legsötétebb próféciái

antibiotikumnegatív megítélése. Még ha az ellenük irányuló támadások tudományosan nem mindig megalapozottak is, az sajnos kétségtelenül igaz, hogy az antibiotikumok tömeges léptékű - és az esetek nagy hányadában indokolatlan, illetve nyakló nélküli - használata komoly veszélyeket zúdított az emberiségre.

Ezek közül nem is az egyes egyéneket érintő potenciális egészségkárosodások - például gyógyszerallergiák vagy a természetes baktériumflóra egyensúlyának felborulása - a legriasztóbbak, bár ezek jelentősége sem elhanyagolható. Sokkal nyugtalanítóbb és a társadalom egészét érintő probléma az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek térhódítása. E "szuperbaktériumok" egyre inkább kitörnek a kifejlődésük melegágyául szolgáló kórházi környezetből, és talán csak idő kérdése, hogy világméretű pusztítás képében teljesítsék be a járványügyi szakemberek legsötétebb próféciáit.

Rezisztens törzsek évmilliók óta léteznek

Az antibiotikumok diadalmenete a II. világháború után kezdődött (az előzményekről lásd keretes írásunkat). A penicillint úgy vették, mint a cukrot - szó szerint, hiszen az USA-ban évekig nem is volt vényköteles. Az iparág robbanásszerűen fejlődött, évről évre új vegyületekkel álltak elő a gyógyszergyárak, az 1950-es évek elejétől pedig az antibiotikumok alkalmazását kiterjesztették a tenyészállatokra: a szereket a takarmányhoz keverve jelentős hozamnövekedést vártak a vágóállatokat pusztító fertőző betegségek leküzdésétől.

A penicillin felfedezője, Alexander Fleming már egy 1945-ös sajtóinterjúban előrejelezte, hogy az antibiotikumok gátlástalan használata nyomán a szereknek ellenálló baktériumtörzsek fognak feltűnni. Jóslata a vártnál is hamarabb beigazolódott: 1946-ban már betegek sokaságából izoláltak penicillinrezisztens baktériumokat.

A jelenség nemcsak logikus, de egyenesen elkerülhetetlen: az antibiotikumok olyan erős szelekciós nyomást gyakorolnak a kezelt baktériumokra, hogy szabályosan kikényszerítik a kezelést túlélő genetikai változatok kifejlődését. Ráadásul rezisztens baktériumok már jóval az ember előtt is léteztek: a penicillint és rokonait hatástalanító béta-laktamáz enzim bizonyíthatóan legalább tízmillió éves, amerikai kutatók pedig egy, a külvilágtól több mint 2 millió éve elzárt barlangrendszerben nagyszámú baktériumkolóniát azonosítottak, amelyek rezisztensek egy sor emberi gyógyításban használt antibiotikummal szemben.

Ez nem meglepő, hiszen a baktériumok évtízmilliók óta használják ezeket a vegyületeket egymással vívott harcaikban, és a támadóknak egyben az ellenszert is ki kellett fejleszteniük, különben saját magukat is megmérgezték volna. Ugyanakkor a rezisztenciáért felelős gének ősi volta az emberiség számára azt a kényelmetlen üzenetet hordozza, hogy bármilyen új antibiotikummal rukkolnak is elő a gyógyszergyárak, ha az csak egy kicsit is hasonlít a természetben előfordulókhoz, már az első tabletta lenyelésekor ott várakozik a Föld valamely szegletében egy annak ellenálló mikroba.

Fegyverkezési verseny

Ahányféle módon próbálja az ember kicselezni a baktériumokat, ők annyiféleképpen térnek ki a csapások elől. Ha az őket védő sejtfal felépítését gátolják a kutatók, a baktériumok megváltoztatják sejtfaluk szerkezetét. Ha fehérjéik vagy DNS-ük szintézisét blokkolják, olyan enzimváltozatokkal állnak elő, amelyekhez a gyógyszer nem képes hozzákötődni. Megelőző csapásokat is előszeretettel alkalmaznak: sokan rendelkeznek olyan enzimekkel - mint pl. a fentebb említett béta-laktamázzal -, amelyek lebontják az antibiotikumot, mielőtt hatását kifejtené; megint mások pumpafehérjéket működtetnek, amelyek eleve kitessékelik a gyógyszert a baktériumsejtből. A legarcátlanabb baktériumok egyenesen élelemnek tekintik az eléjük vetett mérget.

A helyzetet nagyban súlyosbítja, hogy a rezisztenciáért felelős gének leggyakrabban ún. mobilis genetikai elemeken csoportosulnak. Ezeket a baktériumok nemcsak utódaiknak, hanem szinte bármilyen útjukba eső baktériumnak képesek átadni, az sem szükséges, hogy a partner azonos fajú vagy közeli rokon legyen. Ez a fajta információáramlás, amelyet a tudósok horizontális géntranszfernek neveznek, a rezisztencia-gének szédületes sebességű terjedését teszi lehetővé.

Ez azt is jelenti, hogy a rezisztencia akadály nélkül terjedhet állati kórokozókról az emberiekre, hiszen ezek gyakran egymás közeli rokonai. Márpedig a tenyészállatok nem-terápiás, hozamnövelési céllal történő antibiotikum-kezelése - ami az USA-ban mindmáig gyakorlat, és az EU-ban is csak 2006-ban tiltották be véglegesen - tömegével termelte ki a legváltozatosabb szerekkel szemben rezisztens törzseket, különösen azért, mert az ilyenkor alkalmazott viszonylag alacsony dózisok kifejezetten kedveznek az újabb genetikai változatok megjelenésének és szétterjedésének. Ráadásul a mobilis genetikai elemeken legtöbbször több rezisztenciagén is található, így egyetlen génátadási esemény egyszerre több gyógyszerrel, gyógyszercsaláddal szemben teszi ellenállóvá a befogadót.

Felelőtlen túlhasználat

Mára lényegében az emberiséget a baktériumok bekerítették. Az 1960-as évek óta egyre szaporodó ütemben tűnnek fel az egy-egy antibiotikumcsaládra érzéketlen baktériumtörzsek, újabban pedig egyre-másra ütik fel a fejüket a többféle, szélsőséges esetben valamennyi ismert antibiotikummal szemben rezisztens kórokozók. Egy ilyen "szuperbaktériummal" való találkozás - különösen egy legyengült, fertőzésre fogékony szervezet számára - a halálos ítélettel lehet egyenértékű.

Míg a legismertebb ellenálló baktériumtípusok, mint a Staphylococcus aureus penicillinre, meticillinre vagy vankomicinre érzéketlen változatai eleinte csak kórházakban okoztak járványokat (ahol a legtöbb antibiotikum fogy, és ahol sok beteg ember van összezárva), ma már nem ritka, hogy amúgy egészséges emberek bőrfertőzéseiből is rezisztens törzseket izolálnak.

A kialakult helyzetért távolról sem csak az állattenyésztők okolhatók. Amint arra november 18-án az európai antibiotikum-nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón az ÁNTSZ szakértői is felhívták a figyelmet, az antibiotikumok felelőtlen túlhasználatában a legnagyobb felelősség az orvosokat terheli. Rendkívül gyakori jelenség, hogy vírusok okozta - jellemzően felső légúti - fertőző betegségeket az orvosok felületes diagnózis alapján, indokolatlanul antibiotikummal kezelnek. Bár egyes esetekben a kórokozó azonosítása csakugyan problematikus, akad, aki a tünetek alapos áttekintése nélkül, esetleg a felülfertőződéstől, szövődményektől tartva a teljesen egyértelmű vírusfertőzésekre is antibiotikumot ír - holott köztudott, hogy az antibakteriális szerek a vírusokkal szemben teljességgel hatástalanok.

Persze a pácienseknek is van szerepük. Némelyikük szinte kiköveteli a receptet, hiába próbálja győzködni az orvos, hogy a náthája pár napon belül magától is elmúlna. A legrosszabb, ha a beteg a saját szakállára kezeli magát az otthon így-úgy elfekvő, például másnak felírt antibiotikummal, vagy épp ellenkezőleg: amikor már jól érzi magát, a kellős közepén abbahagyja az orvos által előírt kúrát. Mind a felesleges antibiotikum kapkodás, mind az indokolt, ám időnek előtte félbeszakított kezelés nagyon kedvez a rezisztens baktériumok kialakulásának.

Kitörési lehetőségek

Az ÁNTSZ szakemberei - az USA és az EU szakmai állásfoglalásaival egybehangzóan - mindenekelőtt az antibiotikumok jóval felelősségteljesebb használatára szólítanak fel orvosokat és betegeket egyaránt.

Abban nem igazán lehet reménykedni, hogy a most piacon lévő, a rezisztencia miatt fokozatosan elértéktelenített antibiotikumok helyébe a közeljövőben újak lépnek. A nagy gyógyszer gyártók ugyanis majdhogynem letettek az antibiotikumok fejlesztéséről - részben a rendkívül nehezen megugorható engedélyezési követelmények miatt, részben mert forrásaikat a profitábilisabb, nagyobb betegcsoportnak eladható szerek, például a koleszterinszint- vagy vérnyomáscsökkentők fejlesztése felé csoportosították át. Most meg már szinte késő észbe kapni: a ma legígéretesebb gyógyszerjelöltjei is leghamarabb tíz év múlva kerülhetnek a polcokra.

Amíg ezt az évtizedes "fejlesztési rést" a gyógyszeripar át nem hidalja, a biológusoknak más megközelítések után kell nézniük. Egyesek szerint a baktériumok génállományában kellene kutakodni antibiotikum gyártó enzimek után. Mások szerint érdemes teljesen elfordulni az antibiotikumoktól, és olyan, gyökeresen más - bár a kutatás számára nem ismeretlen - terápiás módokkal próbálkozni, mint a baktérium gátló ellenanyagokkal operáló immunterápia vagy a baktériumokat pusztító vírusok, a bakteriofágok bevetése. A legjobban talán az lenne, ha minden lehetséges irányban elindulnának a kutatások, hiszen az óra egyre hangosabban ketyeg, és az idő nem az emberiségnek dolgozik.

 

Forrás: origo.hu

 

További cikkeink:

Cordyceps kapszula

Ózonizátor

 

 

repülőgépek üzemanyagaAkár három generációval később is éreztethetik hatásukat azok a műanyagipari kemikáliák, amelyek terhesség alatt az anya szervezetét érik: a gyermeket, sőt akár a dédunokákat is megbetegíthetik az anyát érő káros környezeti hatások.

Egyes vegyi anyagok, például a katonai repülőgépekhez használt üzemanyagok és a műanyagipari adalékok akár három generáción keresztül is éreztethetik negatív hatásukat - derült ki a Washingtoni Állami Egyetem szakembereinek kutatásából. Állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy a műanyagipari kemikáliákkal (például a biszfenol-A-val, valamint a DEHP és DBP nevű ftalát-vegyületekkel) tartósan kapcsolatba kerülő vemhes patkányok utódainál jelentősen emelkedik egyes betegségek és rendellenességek, például az elhízás kialakulásának kockázata.

A Plos ONE folyóiratban közzétett tanulmány szerint amennyiben az anyaállat a vemhesség során, hosszabb időn át, kerül kapcsolatba műanyagipari adalékanyagokkal, úgy az első és harmadik generációs utódoknál jelentősen megnő a betegségekre való hajlam. Az első generációnál például megugrik a vesebetegségek és prosztatabetegségek előfordulása, míg a harmadik generációban a petefészek- és hereproblémák, a pubertáskori rendellenességek és az elhízás aránya nő szignifikánsan.

Ami a sugárhajtómű-üzemanyagok hatását illeti, a vemhes állat szervezetét érő vegyület az első generációs utódoknál fokozhatja a vese-, prosztata- és petefészek-betegségek előfordulását, míg a harmadik generációnál nagyobb számban jelentkezik a PCOS (policisztás petefészek szindróma) és az elhízás - olvasható a Reproductive Toxicology cikkében.

A JP-8 sugárhajtómű-üzemanyaggal kapcsolatban, első ízben állapították meg, hogy ha az anyaállat a vemhesség során találkozik vele, az epigenetikai változásokat idéz elő az utódokban, vagyis több generáción át befolyásolja egyes gének kifejeződését. A szakembereknek ezen kívül közel 200 olyan molekuláris markert sikerült azonosítaniuk, amelyek generációkon átörökítve éreztethetik hatásukat.

A tanulmány szerint az eredmények túlmutatnak a genetikailag öröklődő betegségek témakörén, hiszen ebben az esetben az átörökítéskor nem változik a DNS-szekvencia, de a DNS kémiailag módosulhat a környezeti hatások következtében.

 

Forrás: origo.hu

 

 

genetika elhízott gyermekekAz öröklött tényezők fokozott szerepet játszanak a testsúly alakulásában. Úgy látszik, hogy négy- és tízéves kor között egyre inkább egyértelművé válik a gyermekek elhízásra való genetikai hajlama, állapítja egy friss tanulmány.

A kutatók 2 556 angol és wales-i ikerpárt vettek górcső alá, amikor azok négy- és tízévesek voltak. A szakemberek 28 génvariánst vizsgáltak, amelyek összefüggésben állnak az elhízás kockázatával.

A felmérés során mindkét életkorban rögzítették a résztvevők testtömeg indexét (BMI-jét) is, ami a testmagasságon és a súlyon alapuló zsírarány-becslés. Az eredmények azt mutatják, hogy a génvariánsok befolyása megnövekedett az évek során. Számokban ez annyit jelent, hogy a gének a négyévesek közötti méretkülönbségért 43 százalékban felelnek, ám a tízévesek közötti eltérés már 82 százalékban írható az öröklött tényezők számlájára.

 

Az adatok, amelyek az Obesity című szakfolyóirat legfrissebb számában jelentek meg, a szerzők szerint megerősítik a szakirodalomban korábban bemutatottakat. „Eredményeink azt mutatják, hogy az elhízásra való genetikai hajlam az idő múlásával egyre inkább kifejeződik gyermekkorban” – fogalmazott a kutatás egyik vezetője, Dr. Clare Llewellyn, a University College London epidemiológiai és közegészségügyi szakértője. „Mindez aláhúzza a korai beavatkozás fontosságát, hiszen elengedhetetlen, hogy ellenhatást gyakoroljunk ezekre a genetikai hatásokra a gyermekkori elhízás megelőzésének érdekében” – tette hozzá a kutató.

 

Forrás: vital.hu

 

 
ElsőElőző1234TovábbUtolsó