Független tanácsadó honlapja.

 

 

fehérvérsejt

lázas gyerekA lázon kívül semmilyen egyéb panaszt nem mutató gyerekek esetében nehéz megállapítani, hogy magától megoldódó vírusos, vagy antibiotikumos kezelést igénylő bakteriális fertőzésről van-e szó. A Washington Egyetem Orvosi Karának munkatársai egyszerű vérvétel útján képesek megkülönböztetni a kettőt.

A fehérvérsejtek génjeinek elemzésén alapuló kis elemszámú mintában több mint 90 százalékos pontossággal lehetett megállapítani, melyikről van szó, ami lényegesen kedvezőbb a hagyományos diagnosztikai teszt 70 százalékos hatékonyságánál. Az eredmények a Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóirat aktuális számában jelentek meg. A végkövetkeztetések levonásáig még további munkálatokra van szükség, de a most publikált eredmények alapján ez a módszer segíthet a betegség okának feltárásában, valamint a megfelelő kezelés kiválasztásában. „Gyakori probléma, hogy a gyerekeknél láz jelentkezik minden nyilvánvaló ok nélkül” – mondta a kutatást vezető Dr. Gregory Storch, az intézmény professzora. „Az érintettek egy részénél életveszélyes bakteriális fertőzésről van szó, ám a többségnél vírusos eredetű a probléma. A fő gond, hogy nehéz különbséget tenni a kettő között” – tette hozzá. Elővigyázatosságból a látszólag ok nélkül lázas gyerekeket antibiotikummal kezelik, noha ez nem hat a vírusok ellen, és későbbi rezisztenciához vezethet. A mostani kutatásba 30 gyereket vontak be, mindannyian két hónapos és hároméves kor közöttiek voltak, 38 Celsius fok fölötti lázzal kerültek orvoshoz, valamint nem produkáltak más tünetet, például köhögést vagy hasmenést. Közülük 22-nél az orvosi gyakorlatban még nem használt génteszt útján bizonyosodott be korábban a vírusos fertőzés jelenléte, 8-nak pedig bakteriális fertőzése volt.

 

Dr. Storch és kollégái tudni akarták, hogy a génkifejeződési microarray-ként említett, fehérvérsejtekre irányuló teszttel megkülönböztethető-e kétféle megbetegedés. Az általános szakmai vélekedés szerint a bakteriális fertőzésekre magas, míg a vírusosokra alacsony vagy normális fehérvérsejt-szám jellemző. „Eredményeink alapján sok vírusos betegnél magas volt a fehérvérsejt-szám, ami szükségtelen antibiotikumos kezelésekhez vezetett” – jelentette ki a szakértő. „A microarray teszt elárulja, hogy a beteg teste hogyan azonosítja a kórokozót. Az erőteljesebben kifejeződő gének betegséget okozó fertőzésről árulkodnak” – összegezte.

 

Forrás: vital.hu

 

 

prosztatagyulladásEzek sok esetben bizonytalan jellegűek, pontos helyük nehezen meghatározó, sok beteg egyszerűen csak alhasi, keresztcsonti, gáttáji, heretáji diszkomfortról, ide lokalizált fájdalomról számol be.

Nem bonyolult műtéti technika, sem költséges és ritka gyógyszerek lépnek fel fő problémaként, hanem maga a sokszor enyhe és bizonytalan tünetekkel járó, nehezen kezelhető betegség, mely az életminőséget jelentősen befolyásolhatja.

Régen a leggyakoribb okot a húgycsőkankóra, ma már inkább tartós fertőződésre, vagy több enyhe traumára vezetik vissza.

Tény, hogy a legtöbb esetben a jelenlegi kórkép korábban enyhe tünetekkel társult, vagy akár tünetmentesen lezajlott akut prosztatagyulladást követ, mely éveken át fennáll és okoz látens panaszokat a betegeknek.

Krónikus prosztatagyulladás - bizonytalan tünetek

Ezek sok esetben bizonytalan jellegűek, pontos helyük nehezen meghatározó, sok beteg egyszerűen csak alhasi, keresztcsonti, gáttáji, heretáji diszkomfortról, ide lokalizált fájdalomról számol be.

A hosszú időn keresztül fennálló tünetek a betegek pszichéjére is káros hatást fejtenek ki, zavart teremtve a szexuális életük terén és az emberi kapcsolatokban. A páciens fordulhat orvoshoz még parancsoló, gyakori vizelési inger, farizom és csípőizületi fájdalom miatt.

Amennyiben a tünetek hátterében kórokozó nem mutatható ki, kismedencei fájdalom szindrómáról beszélünk.

Ez a diagnózis csak akkor jelenthető ki, ha a teljes kivizsgálás megtörtént, és más urológiai, sebészeti, belgyógyászati, neurológiai és egyéb mozgásszervi betegség nincs jelen, mely a panaszokat okozza.

Ilyenek például a teljesség igénye nélkül a húgyhólyagdaganat, a vastagbél bizonyos gyulladásos kórképei, aranyeres csomók, porckorongsérv, csípőizületi kopás. Ezért fontos itt is – mint sok esetben – a társszakmák hatékony együttműködése.

Részletes vizsgálat szükséges

A részletes urológiai kivizsgálásnak magába kell foglalnia a szokásos lépéseken kívül a prosztata, a herék és a mellékherék alapos megtapintását, ultrahangos megtekintését.

A hagyományos vizsgálaton kívül a vizeletet meg kell tekinteni prosztatamasszázs után is, valamint bakteriális tenyésztést szintén el kell végeztetni.

Ez a kórokozók egyes antibiotikumok iránti ellenálló képességéről és érzékenységéről ad fontos információt, mely a hatékony kezeléshez elengedhetetlen.

A krónikus prosztatagyulladás kezelése

Amennyiben bizonyságot nyert baktérium jelenléte a prosztatában, akkor lehet szó krónikus bakteriális prosztatagyulladásról. Akár egy időben több típusú kórokozó is jelen lehet, melyek többnyire a bélflóra alkotóiból kerülnek ki.

A fertőződés útja lehet a véráramon keresztüli, de sok esetben a fertőzött vizelet visszafelé feljut a prosztata kivezető csövein keresztül a szerv mirigyes állományáig. Nem bakteriális gyulladás esetén a vizeletben kórokozó nem, csak a jelenlétükre utaló sok fehérvérsejt mutatható ki.

A kezelés a vizelettenyésztés eredményétől függően 6-12 hét antibiotikus terápiából áll. Az életmód terén is változtatásokat kell alkalmazni.

Lehetőség szerint kerülni kell a hosszú távú ülést, a kerékpár és a motorbicikli használatát, az erősen fűszeres ételeket és az alkoholfogyasztást. Ritkán, szövődményes esetekben húgycsövön keresztül történő műtétes beavatkozás szükségessé válhat.

 

Forrás: A teljes cikk a webbeteg.hu oldalon


További cikkeink:

Dupla cellulóz

Cink kapszula

Cordyceps kapszula

 

 

szuperbaktérium - nikotinamidHatásos lehet az antibiotikumokkal szemben ellenálló, ún. szuperbaktériumok ellen a B3 vitamin- állítja egy új tanulmány.

Egy új tanulmány eredményei szerint a nikotinamid, vagy ismertebb nevén a B3 vitamin sikerrel veheti fel a harcot az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok ellen. A felfedezés azért különösen nagy jelentőségű, mivel a gyors ütemben terjedő és megjelenő szuperbaktériumok globálisan egyre növekvő fenyegetést jelentenek az egészségre.

A Cedars-Sinai Orvosi Központ, az Oregoni Állami Egyetem Linus Pauling Intézete és a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) közös kutatómunkája során a tudósok megállapították, hogy a nikotinamid, vagyis a B3 vitamin csaknem ezerszeresére növelte az immunsejtek azon képességét, amivel elpusztíthatják az antibiotikumokkal szemben rezisztens szuperbaktériumokat. - A kutatás egy teljesen új utat nyit meg a szuperbaktériumok elleni küzdelemben. Az eredmények rendkívül jelentősnek bizonyultak, még akkor is, ha tudjuk, hogy az emberi kísérleteket egyelőre még el sem kezdhettük. Az antibiotikumok valóságos csodaszereknek számítanak, de a baktériumok idővel egyre ellenállóbakká válnak a gyógyszerekkel szemben, különösen a Staphylococcus aureus. A B3 vitamin és az antibiotikumok megfelelő kombinációjával azonban kezelhetővé válhat a potenciálisan halálos sztafilokokkusz fertőzés is – jelentette ki Adrian Gombart, a Linus Pauling Intézet docense.

A kutatók megállapították, hogy a nikotinamid klinikai dózisa megnövelte a „neutrofilok”, a fehérvérsejt egy specializált típusának számát és hatékonyságát, melyek képesek elpusztítani és felfalni az ártalmas baktériumokat. A további kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a nikotinamid képes lehet bizonyos antimikrobiális gének „bekapcsolására”, amelyek megnövelhetik az immunsejtek hatékonyságát, aminek következtében elpusztíthatják a szuperbaktériumokat - mondta Dr. George Liu, a Cedars-Sinai Orvosi Központ kutatója, a fertőzéses megbetegedések szakértője. A kutatás eredményeit a Journal of Clinical Investigation című orvostudományi szakfolyóiratban publikálták.

 

Forrás: vital.hu

 

További cikkeink:

Cordyceps kapszula

Ózonizátor