Független tanácsadó honlapja.

 

 

daganatos megbetegedések

fehérjedús étrendA felnőtteket megfigyelő közel 20 éves kutatás azt mutatta, hogy azok a személyek, akik állati fehérjében gazdag étrenden éltek, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg daganatos megbetegedések következtében, mint azok, akik kevés fehérjét tartalmazó étrendet követtek. A rák kialakulásának kockázata esetükben majdnem olyan magas, mint azoknál, akik napi 20 szál cigarettát szívnak.

Bár már a korábbi kutatások is kimutatták a rák és a vörös húsok közötti összefüggést, ez az első olyan vizsgálat, amely mérte a rendszeresen túl sok fehérje fogyasztásával járó kockázatot. A táplálkozási szakértők általában csak a zsír, a cukor és a só bevitelének korlátozására helyeznek hangsúlyt, a túl sok fehérjét tartalmazó étrend veszélyeire azonban ritkán hívják fel a figyelmet.

időskori fehérjedús táplálkozásA Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a fehérjedús étrenden élők 74 százalékkal, nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatási időszakban bármilyen okból, mint a kevés proteint fogyasztó társaik. Előbbiek esetében a diabétesz okozta halálozás kockázata is a többszörösére nőtt. Ez a trend azonban a 65 éven felüliek esetében visszafordult.

 

Az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrendek kiváló fogyókúrás hatásaik miatt nagyon népszerűvé váltak az utóbbi években. Dr. Valter Longo, a kutatás vezetője szerint azonban az ilyen étrenden élők hosszú távon veszélyeztetik az egészségüket. A kutatók meghatározása szerint „fehérjedús” étrendnek számít az, ha a napi kalóriabevitel legalább 20 százaléka fehérjéből származik.„Az eredmények azt bizonyítják, hogy az alacsony fehérjetartalmú étrend középkorban hasznos módszer lehet a rák és más eredetű halálozás megelőzésére” – mondta a Cell: Metabolism szakfolyóiratban közzétett tanulmány társszerzője, Dr. Eileen Crimmins. „Idősebb korban azonban érdemes kerülni az alacsony proteintartalmú étrendet, hogy fenn lehessen tartani az egészséges testsúlyt, és el lehessen kerülni a legyengülést.”

 

Forrás: vital.hu

 

 

HPV-vírus ellen oltásNémet oltási szakértők igyekeznek nyomást gyakorolni a szülőkre: azt szeretnék elérni, hogy a fiatal fiúk is oltassák be magukat a papillomavírusok ellen. Ezzel ugyanis megelőzhető, hogy gyermekeik rákban betegedjenek meg. Ám sokan húzódoznak ettől.

Már tavaly sejttette - méghozzá a nyilvánosság előtt - a hollywoodi sztár, Michael Douglas, hogy nyelvrákja esetleg egy vírus következtében alakult ki. Mindez a német Focus magazin weboldala szerint felhívta a figyelmet arra, hogy orális szex közben is megfertőződhetünk olyan kórokozókkal, amelyek daganatos betegségek kialakulásához járulnak hozzá.

Douglas bejelentése nyomán sok férfi szembesült azzal, hogy nemcsak a nők vannak veszélyben, ha a humán papillomavírusról (HPV) van szó. A veszélyt, pedig a rák kockázata jelenti.

A német lap szerint a szülők hamarosan komoly dilemma elé kerülnek: lassan elérkezünk abba a korszakba, amikor már a fiatal fiúkat is be kell majd oltani a vírus ellen, nehogy később rákot kapjanak. Egyelőre azonban Németországban csak lányoknak ajánlják a védőoltásokat.

Jelenleg a HP-vírus mintegy 150 fajtáját ismerik a kutatók. A kórokozó nagyon elterjedt az emberek között. De csak néhány változat veszélyes, de az ezekkel való megfertőződés akár méhnyakrákhoz is vezethet. Németországban évente 4800 nőnél lép fel ez a daganatos betegség.

Élete során négyből három nő fertőződik meg a HPV-vel. A férfiak tizede lehet érintett a szakértők szerint. Minél több szexuális partnere volt valakinek, annál nagyobb az esélye a megbetegedésre.

A HPV ritkábban fej-nyaki tumorokat okozhat. (Ez az elnevezés nemcsak a daganatok, elhelyezkedésére utal, hanem e rákok általában biológiailag is hasonló tulajdonságokat mutatnak a fej és a nyak tájékán.) Ezek azonban férfiaknál és nőknél is felléphetnek. Az évente felmerülő 13 ezer németországi gégerákos esetében a szakértők 20-25 százalékra teszik a HP-vírusok betegségkiváltó hatását.

Elsősorban a 16-os számú vírustípus tehető felelőssé a daganatokért. Ám az orvostudomány nem tehetetlen a kérdésben: a legfontosabb HPV-variánsok ellen léteznek oltóanyagok. Fél éven belül három injekció elég az immunizációhoz. S bár Németországban a védőoltás még csak lányok számára ajánlott - ahogy Magyarországon is -, Ausztráliában, az USA-ban és Svédországban mindkét nem számára "sztenderd oltásnak" számít ez.

 

Forrás: hazipatika.com

 

 

vastagbélrák tüneteiA második leggyakoribb daganatos megbetegedés a vastagbélrák lett, férfiaknál a tüdőrák, nőknél a mellrák előzi meg. Magyarországon évente 9 ezer ember betegszik meg vastagbélrákban, és több mint 5 ezren halnak meg. Átlagosan 50 emberből 1-nél alakul ki vastagbélrák, de családi halmozódás esetén ez az arány rosszabb. A kór főként az 50 évnél idősebb korosztályt érinti, de jóval korábban is felléphetnek.

"Mai tudásunk szerint a vastagbélrák kialakulását a túlzott állati zsiradék-, vörös hús-, és alkoholfogyasztás, a kevés rost és kálcium bevitel, a csökkent fizikai aktivitás valamint az elhízás segítheti elő" - mondja Altorjay István egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Gastroenterológiai Tanszékének vezetője.

 

A vastagbélrák többsége jóindulatú béldaganatokból, azaz polipokból alakul ki, amelyek éveken át lassan növekednek, de bizonyos méret fölött megindulhat a rákos burjánzás. A rák mintegy 10-15 százaléka genetikailag jól meghatározott, örökletes formában jelentkezik, de a krónikus gyulladásos bélbetegségek esetén is gyakrabban fejlődhet ki a rák, ezért az ilyen betegek - colitis ulcerosa, Crohn betegség, lisztérzékenység - rendszeres ellenőrzése is fontos.

 

Tünetek, amelyeket vegyünk komolyan

Tünetszegényen, alattomosan fejlődik ki, bizonyos jelek azonban felhívhatják a figyelmet. Ilyen például a székelési szokás viszonylag gyors megváltozása, az addig rendszer felborulása, a zavaró szorulás kialakulása, amit időnként esetleg nyákos hasmenések váltanak föl; a vér megjelenése a székletben. Idősebb korban jelentkező vashiány, vérszegénység és a váratlanul megjelenő aranyér hátterében is állhat daganat. A bizonytalan alhasi fájdalmak és emésztési zavarok, tisztázatlan eredetű fogyás is jelzésértékűek lehetnek.

 

Az időben felfedezett vastagbélrák kezelhető, illetve gyógyítható, ezért van különös jelentősége a szűrő vizsgálatoknak. Így 50 év felett ajánlott a rendszeresen széklet vérvizsgálatot, ha ez pozitív, akkor kötelező a vastagbél tükrözéses vizsgálata.

 

Nem alaptalan a félelem e kellemetlen vizsgálattól, ám kellően alapos előkészítés után - mondja Altorjay-, megfelelően gyakorlott szakemberek által végezve, injekciós nyugtatást és fájdalomcsillapítást követően a kellemetlenségek csökkenthetőek. Alternatív lehetőség a virtuális vagy CT-kolonográfia - ez szintén alapos előkészítést követően végzett hasi CT vizsgálat. Képes a vastagbél áttekintésére, azonban sugárterheléssel jár, és természetesen nem alkalmas szövettani mintavételre, vagy a polip eltávolítására, mint a sima tükrözés.

 

Forrás: hazipatika.com

 

 

rákos megbetegedések számaA jelenlegi évi 14 millióról 20 millióra nőhet az új rákos megbetegedések száma a világon 2025-re - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségének (IARC) hétfőn közzétett jelentéséből, amelyen 40 ország több mint 250 kutatója dolgozott.

Mintegy 14 millió új rákos daganatot diagnosztizáltak a világon 2012-ben, és körülbelül 8,2 millióan haltak meg a betegség következtében. Az áldozatok száma a következő két évtizedben akár évi 13 millióra is emelkedhet.

A jelentés szerint a drámai emelkedés a népességnövekedés és az egyre magasabb várható élettartam számlájára írható. Ám a betegek számának emelkedésében az is szerepet játszhat, hogy a gazdaságilag feltörekvő országok lakosai gyakran veszik át a gazdagabb államok káros életviteli - mint például táplálkozási - szokásait.

 

A megelőzés a legfontosabb

Pusztán a gyógyítás útján nem lehet úrrá lenni a helyzeten, éppen ezért a tanulmány szerzői azt kérik, hogy tegyenek többet a betegség megelőzéséért. Helyes törvényalkotással támogatni lehet az egészségtudatos életmódot - hangsúlyozta Bernard Stewart, a jelentés egyik szerzője. A dohányzás esetében a magasabb adókkal, a reklámtilalommal és egyéb korlátozó intézkedésekkel már sikerült jó eredményeket elérni, de szigorítani kellene az alkohol és a cukortartalmú italok fogyasztásának szabályait is. Továbbá a szűrővizsgálatokra is több lehetőséget kell biztosítania, és a túlsúly, valamint a légszennyezés problémájának is előtérbe kellene kerülnie.

 

Tüdőrákban halnak meg a legtöbben

A jelentés szerint 2012-ben az új daganatos megbetegedések közül a legtöbb tüdőrák volt: körülbelül 1,8 millió új esetet ismertek fel, ez az összes új diagnózis 13 százalékát jelentette. Mellrákban 1,7 millióan betegedtek meg (11,9 százalék), bélrákban 1,4 millióan (9,7 százalék).

 

A férfiaknál az új megbetegedéseket a tüdőrák vezette csaknem 17 százalékkal, a nőknél a mellrák több mint 25 százalékkal. A 14 év alatti gyermekek közül 165 ezren lettek rákosak a becslések szerint.

 

A legtöbb daganatos halál 2012-ben szintén a tüdőrák számlájára volt írható: körülbelül 1,6 millió áldozatot követelt, a májrák majdnem 750 ezret, a gyomorrák több mint 700 ezret. A rákos halálozás lényegesen gyakoribb a szegényebb országokban: a halálesetek mintegy 70 százalékát jelentették Afrikából, Ázsiából, Közép- és Dél-Amerikából, leginkább azért, mert a szerényebb jövedelmű államokban kevesebb a lehetőség a korai diagnózisra.

 

Forrás: MTI, hazipatika.com