Független tanácsadó honlapja.

 

 

bőrrák

Kalcium gyerekeknek Cordyceps kapszula Veican kapszula Inner beauty
Kalcium gyerekeknek Cordyceps kapszula Veican kapszula Inner beauty

rák tüneteiA rák olyan betegség, amely szinte bármilyen tünetet produkálhat elhelyezkedésétől, nagyságától, és a szervekre gyakorolt hatásától függően. Van olyan rákfajta, ahol már a legkisebb tumor is tüneteket okoz, de az is előfordulhat, hogy a betegség tünetmentes egészen addig, míg nagyra nem nő a daganat (pl. hasnyálmirigy rák).

 

Mit nevezünk tünetnek?

A tünetek arra utalnak, hogy valami nincs rendben a szervezetedben. Ezeket akár más is észlelheti: egy szeretett személy, az orvos, az ápolónő vagy más egészségügyi szakember. Egy tünet nem mindig elég arra, hogy kitaláljuk, mi az okozója, néhány esetben, pedig a tünetek nem adnak elég információt, így további vizsgálatok (pl. röntgen, vérvizsgálat, vagy biopszia) lehetnek szükségesek.

 

Fontos a korai felismerés

A kezelés akkor a legsikeresebb, ha a rákot időben észlelik. Ha korai állapotban fedezik fel, még kicsi, és kevésbé valószínű, hogy átterjed más testrészre is. Ez azt jelenti, hogy nagyobb esélyed van a gyógyulásra.

A rák korai észlelésének fontosságára jó példa a melanoma - azaz bőrrák -, amely egyre több fiatalt érint. Ezeket könnyű eltávolítani, mikor még nem nőttek mélyen a bőrbe. Az öt éves túlélési arány ebben a szakaszban közel 100%, ám ha átterjed más testrészekre is, ez az arány 20%-ra csökken!

Néha az emberek figyelmen kívül hagyják a tüneteket. Talán nem gondolják, hogy az észlelt tünetek valami rosszat jelentenek, vagy csak meg vannak ijedve attól, amit jelenthetnek, és félnek orvosi segítséget kérni. Néhány tünetet - például a fáradtságot - nagy valószínűséggel nem a rák okoz. Talán nem tűnik fontosnak, különösen, ha a találunk nyilvánvaló kiváltó okot, vagy a probléma csak rövid ideig tart. Vannak, akik azt remélik, hogy a tünetek maguktól el fognak tűnni (pl. a csomók a mellben, amit gondolhatunk cisztának is, ami idővel elmúlik). De nem szabad a tüneteket figyelmen kívül hagyni, különösen, ha hosszú ideig tartanak és rosszabbodnak is.

 

Valószínűleg az észlelt tüneteket nem a rák okozza, de fontos, hogy megmutasd őket egy orvosnak. Ha nem a rák a tünetek oka, az orvos megmondja, hogy mi, illetve, hogy hogyan kezeld. Néhány esetben a rák tünetek nélkül is, már egészen korai stádiumban észlelhető, bizonyos szűrővizsgálatok segítségével.

 

Melyek a rák általános jelei és tünetei?

 

Ismerned kell a rák néhány tünetét. De ne felejtsd el, hogy ha észleled valamelyik tünetet, az még nem azt jelenti, hogy rákos vagy - számos más dolog is okozhatja ugyanezeket a tüneteket. Ha ezek a tünetek hosszú ideig tartanak és rosszabbodnak, fordulj orvoshoz!

 

Megmagyarázhatatlan fogyás

A legtöbb rákos elkezd fogyni a betegség egy bizonyos stádiumában. Ha ismeretlen okból kezdesz fogyni, és a megmagyarázhatatlan fogyás öt kg vagy annál több, az lehet a rák első jele. Ez leggyakoribb a hasnyálmirigy-, a gyomor-, a nyelőcső- vagy a tüdőrák esetén.

 

Láz

A láz nagyon gyakori a rákosoknál, de leginkább akkor jelentkezik, amikor a rák átterjed a kialakulási helyétől. Majdnem minden daganatos betegnek volt láza, különösen, ha a rák vagy annak kezelése megviseli az immunrendszert. Ez megnehezíti a szervezet dolgát a betegségek leküzdésében. Ritkábban a láz lehet jele a korai ráknak, például a lymphomának és a leukémiának.

 

Fáradtság

Nagyfokú fáradtság, ami nem lesz jobb pihenés után sem, fontos tünet lehet, ami a rák növekedésére utalhat. Korai stádiumban is előfordulhat, főleg, ha leukémiáról van szó. Néhány vastagbél-vagy gyomorrák okozhat vérzést, ami másik oka a rák fáradtságot okozó hatásának.

 

Fájdalom

A fájdalom lehet néhány daganat korai tünete, mint a csont- vagy a hereráké. A fejfájás, ami nem múlik el, és nem lesz jobb kezelés hatására sem, jele lehet az agytumornak. A hátfájás lehet tünete a vastagbél-, a végbél- vagy a petefészekráknak is.

Bőrelváltozások

A bőrrákon kívül más rák is képes látható bőrelváltozást okozni. Ezek az elváltozások a következők:

  • Sötétebb bőrszín (hiperpigmentáció)
  • Sárgás bőr és szem (sárgaság)
  • Kivörösödött bőr
  • Viszketés
  • Túlzott szőrnövekedés

 

Forrás: kamaszpanasz.hu

 

 

BélrákNagy-Britanniában a tüdőrák után a második legsúlyosabb ráktípus a bélrák, amely évente több mint tizenhatezer emberéletet követel.

Kutatók most egy olyan „kettő az egyben” típusú gyógyszert fejlesztettek ki, amely úgy pusztítja el a tumort, hogy közben kíméletes a többi szervhez.

 

Egereken végzett kísérletek során, az új szer segítségével percek alatt sikerült beazonosítani és kiirtani az addig gyógyíthatatlannak vélt tumorokat, miközben a környező, egészséges sejtekben semmiféle károsodás nem történt. A hagyományos rákkezelő eljárások során - amilyen például a kemoterápia - az orvosságok a teljes szervezetre hatnak, vagyis a rákos sejtek mellett az egészségeseket is elpusztítják, ami számos mellékhatáshoz, például hajhulláshoz vagy folyamatos hányingerhez vezethet. Az új eljárás révén mindez elkerülhető.

A kaliforniai kutatók úgy vélik, a most kifejlesztett módszer segítségével, más ráktípusokkal is - mint a mell-, prosztata-, tüdő- és bőrrák - sikeresen fel lehet majd venni a harcot. A szakemberek kutatásukat egy olyan összetevő felderítésével kezdték, amely az egészséges szövetek helyett csupán a tumort célozza meg. Egy olyan proteint - az úgynevezett IF7-et - sikerült így megtalálni, amely rábukkan azokra a vérerekre, melyek szükségesek a tumor növekedéséhez és terjeszkedéséhez. A kísérlet során ezt a proteint egy világító molekulához csatlakoztatták, majd bélrákos egerekbe fecskendezték. A protein percek alatt rátalált a tumorra és megvilágította azt.

Ezután az IF7-et egy hatékony rákgyógyszerhez kapcsolták, bejuttatták a beteg egerekbe, majd nyomon követték, ahogy a tumor felszívódott. Az eredmények döbbenetesek voltak, két hét alatt még alacsony dózis mellett is teljesen eltűntek a tumorok. A csodaszerről részletesebben a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban lehet olvasni.

 

Forrás: napidoktor.hu

 

További cikkeink:

Dupla cellulóz tabletta

Chitosan kapszula

 

 

 

bőrrákAz USA-ban a Betegség Ellenőrző és Prevenciós Központ (angol rövidítése: CDC) által megkérdezett fiatalok (18-29 év közöttiek, 65 %-uk fehér bőrű volt) több mint a fele úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer leégett a napon.

A CDC – együttműködésben az amerikai Nemzeti Rák Intézettel – a NHIS-től („Nemzeti Egészség Interjú Áttekintés” c. vizsgálat) kapott éves, keresztszekciós felmérés adatait elemezte. A NHIS felmérésbe kizárólag a nem intézményesített, civil amerikai lakosságot vonták be, amely az ottani szabályozás szerint azokat a 16 éves vagy annál idősebb amerikai rezidens állampolgárokat jelenti, akik nem tartózkodnak valamilyen bentlakásos intézményben, és nem szolgálnak aktívan a katonaság kötelékében.

Annak ellenére, hogy a napkrémek használata, az árnyékba vonulás és a hosszú, a lábakat és a karokat fedő ruházat, valamint a sapka viselése egyre gyakoribbá válik, még mindig nagyon sok a tennivaló a napsugárzás, illetve a napfénynek való kitettség veszélyeivel kapcsolatos lakossági tudatosság fokozása terén. A napon való leégés és a bőr hosszú távú napkárosodásának a megelőzése nagyon fontos dolog, mivel évtizedekkel az ilyen események után is jelentkezhet a bőrrák.

A kutatók az NHIS felmérés 2000 és 2010 közötti adatait használták fel az elemzésükhöz. A vizsgálat részét képezte a fiatalok kérdőíves felmérése, melyben válaszokat kellett adniuk a napfénynek való kitettséggel, az árnyékban való tartózkodás gyakoriságával, továbbá azzal kapcsolatosan, hogy viselnek-e a napon széles karimájú kalapot, hosszú ujjú inget és a szabadban tartózkodás alatt használnak-e napkrémet. A fiatalokat az általuk preferált napkrémek vagy naptejek fényvédő faktoráról is kikérdezték.

2005. évtől a felmérés már további információkra is kiterjedt, köztük a használt napkrémek fényvédő faktora erősségére (1-14-ig, illetve 15-50-ig), arra, hogy használnak-e a fiatalok napellenzős sapkát vagy baseball-sapkát, ez utóbbiak ugyanis nem nyújtanak olyan mértékű védelmet, mint a széles karimájú kalapok.

A felmérés eredményei szerint a nők valamivel tudatosabbak voltak a napkrémek használatát illetően: míg az összes lány 37 %-a használt napkrémet, addig a fiúknak csak a 32 %-a. Az árnyékba vonulás volt a második leggyakoribb védekezési forma a közvetlen napsugárzással szemben és az arányok ezen a téren is hasonlóak voltak: a lányok 30 %-a, míg a fiúknak csak a 20-25 %-a monda azt, hogy árnyékba vonul a napfény elől. A fehér bőrű lányok jóval ritkábban kerestek árnyékot, mint a fekete bőrűek, akik viszont ritkábban használtak napkrémet.

A hosszú szárú ill. a hosszú ujjú ruhanemű viselése jóval népszerűbb volt a férfiak körében: 30 %-uk számolt be arról, hogy bokáig fedő nadrágot visel, szemben a nőket jellemző 21-25 %-os aránnyal.

A NHIS felmérés alapján elmondható, hogy 2000-2010 között a napfénynek való kitettséggel kapcsolatos tudatosság növekedett, de maga a kitettség is. A vizsgálatba bevont férfiaknak és nőknek egyaránt az 50-50 %-a számolt be az elmúlt 12 hónap során szerzett napégésről.

A CDC sokat foglalkozik a lakosság napsugárzásnak való kitettségével, amely erősen megnöveli a bőrrák kifejlődésének a kockázatát. A betegség leghalálosabb formája a „melanoma malignum” és a legkevésbé agresszív bőrtumor típusok közé tartozik a bazálsejtes és a laphámsejtes karcinóma (utóbbi másik neve: laphámrák). Mindhárom kórkép olyan, a bőrön megjelenő eltorzulást okozhat a test bármely részén, amely a beteg életminőségét rendkívüli mértékben ronthatja.

A napsugárzásnak való kitettség különböző fajtái a bőrrák különféle típusaival társulnak. Például a folyamatos, krónikus kitettség, amikor valaki a szabadban végez munkát, általában laphámrák kifejlődéséhez vezet. A szünetelő kitettség – pl. a nyaralás alatti napfürdőzés – melanoma és bazálsejtes karcinóma kialakulásához vezethet. A leégés tipikusan az intermittáló (szünetelő) kitettség után jelentkezik és a melanoma malignum kórkép kifejlődésének a kockázata egyenes arányban növekszik azzal, ahányszor egy ember bőre az élete folyamán leég.

A leégések viszonylag magas száma és a barnító szalonok (szoláriumok) használatának a prevalenciája miatt a CDC úgy véli, hogy bőrrák járvány van kialakulóban, mert a fiatalok nincsenek tisztában a veszélyekkel, így mire elérik a nyugdíjaskort, addigra „bőrrák generáció” lesz belőlük.

A CDC azt reméli, hogy az adatgyűjtés és az emberek szokásainak az elemzése révén a jövőben nagyobb figyelmet tud fordítani az információs kampányra, amellyel a lakosságot nemcsak megszólítani kívánja, de a bőrrákkal kapcsolatos tudatosságot is fokozni akarja.

 

Forrás: diagnozis.hu

 

Kalcium gyerekeknek Cordyceps kapszula Veican kapszula Inner beauty
Kalcium gyerekeknek Cordyceps kapszula Veican kapszula Inner beauty

 

 

szoláriumA szoláriumok közel 800 halálos kimenetelű bőrrákos megbetegedést okoznak évente Európában, és a készülék használóinál 20 százalékkal magasabb a melanoma kialakulásának a kockázata a British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint.

A 18 európai országban évente diagnosztizált 64 ezer melanoma - megbetegedés (a bőrrák legsúlyosabb fajtája) között 3438, azaz 5,4 százalék a szoláriumok használatával kapcsolatos - derül ki a lyoni Nemzetközi Megelőzési Kutató Intézet (IPRI) és a milánói Európai Onkológiai Intézet (EIO) által elvégzett metaelemzésből.

melanomaA témával foglalkozó 27 tanulmányt feldolgozva a két intézet kutatói úgy vélik, hogy körülbelül 20 százalékkal megnőtt a melanoma kockázata azoknál, akik legalább egyszer használták a mesterséges ibolyántúli sugarakat kibocsátó barnító készülékeket. A melanoma kialakulásának kockázata megduplázódott azoknál, akik 35 éves kor alatt használták a szoláriumot - mutatnak rá a kutatók, akik szerint elkerülhető a bőrrák, ha valaki tartózkodik ilyen berendezések használatától.

A melanoma kialakulásának kockázata megduplázódott azoknál, akik 35 éves kor alatt használták a szoláriumot

A kutatók szerint a szoláriumok káros mellékhatásainak megelőzéséhez határozottabb intézkedésekre van szükség. Emlékeztettek, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy korlátozzák a kiskorúak szolárium használatát, és tiltsák be az ellenőrzés nélkül működő szoláriumokat.

"Ha rövidtávon nem csökken lényegesen a kamaszok és a fiatal felnőttek szolárium használata, határozottabb intézkedésekre van szükség, olyanokra, amelyeket például Brazíliában hoztak meg, amikor 2009-ben betiltották a nyilvános szoláriumok működését".

A WHO szerint a melanoma a világszerte leggyakrabban előforduló daganatos betegség, előfordulása az elmúlt 40 évben a világ fehér bőrű lakosainak 3 százalékáról 7 százalékra nőtt, elsősorban a napozási szokások miatt. Ha korai stádiumban fedezik fel a betegséget, jól gyógyítható, az áttétes stádiumban viszont már igen nehéz a kezelése.

 

Forrás:MTI,origo.hu

 

További cikkeink:

Ican kapszula

 

 
ElsőElőző1234TovábbUtolsó