Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Mutálódik az új madárinfluenza-vírus

H7N9 vírusAz átlagos influenza-vírusoknál nyolcszor gyorsabban tud mutálódni a H7N9 típusú madárinfluenza-vírus, emiatt aggodalmaskodnak a kínai kutatók. Eddig 24 ember fertőződött meg, és ebből hét meghalt.

Az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus - állapították meg a dél-kínai Sencsen egyetemi kutatói. A kínai lapok jelentése szerint emiatt az átlagosnál aggasztóbbnak ítélik a helyzetet.

Ho Csien-kuj kutató szerint szokatlan jelenségről van szó, a vírus "evolúcióját nehéz megjósolni", nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelenthet. A szakember a kevés minta ellenére úgy véli, hogy az eddigi eredmények riasztóak, és a hatóságoknak el kell készíteniük a legrosszabb helyzetre vonatkozó forgatókönyvet is.

Április 9-én újabb három esetet jelentett a WHO-nak az illetékes kínai hatóság laboratóriumban igazolt emberi A(H7N9) fertőzésről. Mostanáig összesen 24 laboratóriumban igazolt fertőzést tartanak nyilván. A fertőzöttek közül heten meghaltak, 14 betegnél súlyos betegség alakult ki és háromnál enyhe tünetek jelentkeztek.

A három új betegből kettő - egy 85 éves jiansui férfi, aki március 28-án betegedett meg és egy 25 éves, szintén jiangsui terhes nő, akinél március 30-án jelentek meg az első tünetek - súlyos állapotban van. A harmadik beteg, egy shanghaiban élő, 64 éves férfi április 1-jén betegedett meg és április 7-én belehalt a fertőzésbe.

A kínai hatóságok tájékoztatása szerint az ismert betegekkel kapcsolatban álló 600 ember szoros mgfigyelése mellett visszamenőleg is próbálják kivizsgálni a korábbi súlyos légúti megbetegedéseket, valamint nagy erőkkel nyomoznak a lehetséges állati források után.

A WHO jelentése szerint egyelőre nem igazolt, hogy a vírus emberről emberre is terjedne.

 

Forrás: MTI, origo.hu