Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Sokat számít, hogy mikor eszünk

Mikor eszünkEgy új kutatás szerint nem elég "csak" arra figyelni, hogy mit és mennyit eszik valaki, legalább ennyire fontos szempont az is, hogy mikor.

A fogyni vágyó emberek legtöbbször arra koncentrálnak, hogy mit és mennyit esznek, pedig legalább ennyire fontos az is, hogy mikor fogyasztják el a számukra ideális napi energiamennyiséget - derül ki a Cell Metabolism című szakfolyóirat cikkéből. Szerveink ugyanis egy "belső órarend" szerint működnek, amelyben vannak csúcsra járatott időszakok és pihenési fázisok; nem mindegy tehát, mely szakaszban fogjuk munkára gyomrunkat, májunkat vagy a beleinket - derül ki az amerikai Salk Intézet kutatásából.

Az anyagcsere-ciklusok kulcsfontosságú szerepet játszanak például a koleszterin lebontásában, valamint a glükóz termelésében, és e folyamatok beindítása és leállítása az evéssel áll összefüggésben. Ha valaki a nap folyamán össze-vissza eszik, összezavarhatja a szervezet belső óráját: előfordulhat, hogy az anyagcsere-folyamatokért felelős gének működés helyett " alszanak", vagy fordítva, pihenés helyett működnek - mondta el a kutatás vezetője.

Az anyagcsere változásait a kutatók egereken vizsgálták: a rágcsálók vagy normál, vagy pedig zsírban gazdag étrendet kaptak, és egy részük folyamatosan, másik részük, pedig csak korlátozott ideig (napi 8 órán keresztül) jutott táplálékhoz.

Az eredményekből kiderült, hogy a zsírdús ételekhez csak korlátozottan hozzájutó egereknél enyhébb mértékben jelentkeztek a zsíros ételekkel összefüggő káros hatások: esetükben kisebb mértékű volt a hízás, májuk kevésbé károsodott, és idegrendszeri folyamataik is javultak. A kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy egy diéta sikere vagy sikertelensége nagymértékben függ attól is, hogy szinkronban van-e az étkezések időpontja a szervezet belső órájával.

Kétségtelen, hogy az étkezési szokások sokat változtak az elmúlt évtizedekben: egyre többen maradnak fenn tévézni vagy internetezni éjszaka, valamint mind szélesebb tömegek számára folyamatosan, erőfeszítés nélkül rendelkezésre állnak az ételek. Az éjszakai "virrasztást" sokan nassolással kötik össze, pedig ha engednék szervezetüket éjjel pihenni, a kilókkal vívott harc is egyszerűbb lehetne.

 

Forrás: A teljes cikk az origo.hu oldalon

 

További cikkeink:

CHI gép

Chitosan kapszula

Carb Blocker kapszula

Capsilite kapszula

TIENS teakeverék

Banting növényi tabletta és por

Fruktozán szirup ( frukto-oligoszacharid )