Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Teszteljük a bacikat!

húsevő baktériumAz Edinburghi Egyetem kutatói egy teljesen új tesztelési módszert dolgoztak ki, amivel könnyebben meg lehet állapítani, hogy egy nyílt seb megfertőződött-e a húsevő MRSA baktériummal, vagy nem.

Az új eljárás során szövetmintát vesznek a nyílt sérülés közvetlen környékéről, amit az MRSA felismerésére képes elektromos szenzorok segítségével analizálnak. A kutatók reményei szerint a közeljövőben pár pillanat alatt meg lehet állapítani majd az MRSA fertőzést, aminek köszönhetően a gyógyszeres kezelés is jóval hamarabb elkezdődhet.

A szövetmintákat egyelőre csak laboratóriumi körülmények között tudják analizálni az orvosok, de remélhetőleg rövid időn belül a háziorvosok, vagy maguk a páciensek otthonaikban is könnyedén alkalmazhatják az új baktériumtesztet.

A hagyományos technikával végzett laboratóriumi tesztelés egy teljes napot igénybevett, míg az új módszer alkalmazásával mindössze néhány percre van szükség. Az MRSA korai felismerése rendkívül fontos, ugyanis ha későn diagnosztizálják a fertőzést, hiszen az MRSA terjedése miatt a pácienst sok esetben csak valamelyik testrészének amputálásával lehet megmenteni a biztos haláltól, mondta Dr. Till Bachman, az Edinburghi Egyetem kutatója, aki a skóciai Bioérzékelés és Bioszenzorok konferencián mutatta be az új fejlesztés részleteit.

 

Forrás: napidoktor.hu

 

További Cikkeink:

Cordyceps kapszula

Gyümölcs és zöldség tisztító készülék