Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Először vizsgálták embereken a vörösbor hatóanyagát

ResveratrolA főképp a vörösborban található rezveratrol tiszta formában való szedésétől egy hónap után jelentősen javult egy holland kutatásban részt vevő túlsúlyos emberek anyagcseréje.

Már kis mennyiségű rezveratrol rendszeres fogyasztásának is olyan hatása volt, mint a szigorú kalóriacsökkentésnek.

Állatkísérletekben már korábban kimutatták, hogy a rezveratrol csökkenti az inzulinrezisztenciát, és véd a magas zsírtartalmú étrend káros hatásai ellen. Állatoknál a rezveratrol hatása leginkább ahhoz volt hasonlítható, mint amikor szigorú diétára fogták őket. A kalóriabevitel csökkentése ráadásul késleltetette a korral járó megbetegedések kialakulását is az állatokban.

VörösborA rezveratrolnak az emberi anyagcserére gyakorolt hatását most először a maastrichti egyetem (Hollandia) kutatói vizsgálták. Eredményeikről a Cell Metabolism (Sejtanyagcsere) című szaklapban számoltak be.

A kutatók vizsgálatukban 11 elhízott, de egyébként egészséges embernek adtak egy hónapon keresztül naponta 150 milligramm étrend-kiegészítőt, amely 99 százalékban transz-rezveratrolt tartalmazott.

A vizsgálat ideje alatt mérték a résztvevők energiafelhasználását, illetve az elraktározott és az elégetett napi zsírmennyiséget. Az eredmények szerint a rezveratrol javította a résztvevők anyagcseréjének hatékonyságát, és az általános egészségi állapotukra is előnyös hatással volt: csökkentette többek között a máj zsírszintjét, a vérnyomást és a vércukor szintjét is.

A vizsgálatban részt vevők változást tapasztalhattak még a téren is, hogy izmaik hogyan égetik a zsírt. A résztvevők sejtanyagcseréje tehát egyértelműen javult, miközben a rezveratrol fogyasztása mellékhatásokkal nem járt.

 

Forrás: origo.hu

 

További cikkeink:

Cholican kapszula