Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Új női betegség? A drunkorexia.

drunkorexiaA fiatal nők inkább isznak, mint esznek. Csak azért, hogy az esti italozgatás miatt ne hízzanak el, a fiatal nőknél előfordul, hogy inkább a napi kalória bevitellel spórolnak, és lényegesen kevesebbet esznek.

Az alkohol, bár nem tartalmaz zsírt, tele van kalóriával és hizlal. Ezzel a fiatal nők is tisztában vannak, de azért, hogy az esti bulizások, baráti iszogatások miatt ne szedjenek fel plusz kilókat, a többletkalóriákat inkább a napközbeni étkezéseken spórolják meg. Ráadásul ezzel két legyet ütnek egy csapásra, hiszen például a vacsora kihagyásával nem csak a kalóriákat, hanem az italok árát is „megtakarítják”, hiszen üres gyomorral hamarabb berúgnak.

drunkorexiaEzt az aggasztó jelenséget a szakemberek "drunkorexiának" nevezték el, utalva az ivás és az anorexia keveredésére, és többnyire fiatal egyetemista vagy gimnazista lányoknál fordul elő. Az amerikai Missouri Egyetem kutatásából kiderült, hogy a diákok 16 százaléka érintett. Feltűnő, hogy a fiúk arányához képest háromszor annyi lány drunkorexiás.

"Ez egy nagyon veszélyes tendencia. Mind mentális, mind fizikai károsodásokhoz vezethet, sőt akár alkoholizmushoz is" - tette hozzá Victoria Osborne közegészségtan professzor. A nők szervezete ráadásul érzékenyebben is reagál az alkoholra, mint a férfiaké, ezért sokkal könnyebben károsodhatnak a létfontosságú szerveik. Régebben egyébként sokan éppen ellenkezőleg gondolták, úgy vélték, hogy az alkohol nem is számít bele a napi kalóriamennyiségbe, ezért nem is foglalkoztak vele.

A fotómodelleken azonban mindig is nagy volt a nyomás, hogy vékonyak maradjanak, és mivel a stressz és néha a partikon a szakma is megkívánta tőlük az alkoholfogyasztást, inkább még kevesebbet ettek. Mára, pedig a fiatal lányok egyre nagyobb része gondolkodik hasonlóan.

 

Forrás: egeszsegkalauz.hu