Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Milyen ételt ne tegyél mikrohullámú sütőbe

mikrohullámú sütőEgyes kutatások szerint a mikrohullámú sütő által kibocsátott sugárzás, változást okoz a szív működésében és a vér összetételében, a mikróban készített ételek fogyasztása, pedig növeli a bélrendszeri- és gyomorrák kialakulásának kockázatát. Manapság a mikrohullámú sütők sokkal kiterjedtebb tesztelési és biztonsági eljárási folyamatokon mennek keresztül, mint korábban, így a gyártók állítása szerint az egészségügyi kockázat jelentősen csökkent, viszont így is van néhány olyan étel, amit soha nem szabad betenned a mikrohullámú sütőbe.

 

Brokkoli

A brokkoli bármely elkészítési formája roncsolja a zöldségben található tápanyagok egy részét, és bár a párolás a legkíméletesebb módja a brokkoli elkészítésének, az antioxidáns veszteség még ebben az esetben is 11% körül van. Ezzel szemben, ha mikróban akarnád elkészíteni a brokkolidat egy kis vízben, eszedbe se jusson hozzáfogni, ugyanis a folyamat során a hasznos anyagoknak több mint a 97%-a elvész.

 

Fagyasztott gyümölcs

A fagyasztott ételek vásárlása alapvetően nem egy rossz ötlet, ugyanis a fagyasztás során a fontos tápanyagok megmaradnak. Mivel a gyümölcs azonnal veszít a tápanyag tartalmából, amint le leszedik a fáról, sokszor a világ másik végéről szállított fagyasztott árunak magasabb a vitamintartalma, mint a helyi organikus terméknek, amely akár több mint egy hetet is állhat a raktárban, és csak utána kerül a polcokra.

A 70-es években történt orosz kutatások kiderítették, hogy a mikróban való gyümölcskiolvasztás során rákkeltő anyagok keletkeznek, és a jótékony anyagok elhalnak, megsemmisülnek. Ezt a kutatást a 90-es években folyatatták és kiderítették, a mikróknak immunológiai hatásaik is vannak.

A fagyasztott gyümölcs kiolvasztásának legjobb és legbiztonságosabb módja az, ha berakod a hűtőbe, vagy egyszerűen csak a konyhaasztalon hagyod egy éjszakára.

 

Fagyasztott hús

Egyes mikrohullámú sütőkben forog az étel és vannak olyanok is, melyekben nem - ez a jelenség egyenlőtlen olvadáshoz vagy süléshez, melegedéshez vezethet. A fagyasztott hús mikróban való kiolvasztása nehéz dolog, ugyanis olyan sokáig tarthat, hogy gyakran a hús széle elkezd barnulni, megfőni, függetlenül attól, hogy a belseje még fagyos marad.

Amikor a hús hőmérséklete 4 és 60 fok között van, a benne található baktériumok száma elkezd sokszorozódni, és ha a húst nem főzöd meg azonnal, ezzel elpusztítva a keletkezett baktériumokat, fertőzött lehet a hús. Japán kutatások azt is kimutatták, hogy ha egy húst több mint 6 percen keresztül mikrózol, akkor az elveszti B12 vitamin tartalmának a felét.

A hús kiolvasztásának metódusa semmiben nem különbözik a gyümölcsétől, rakd be egy tálcán a hűtőbe, vagy tedd hideg víz alá és várd meg, amíg kiolvad.

 

Műanyag csomagolásba vagy műanyag edénybe rakott ételek

Nagyon sok gyorskaját árulnak így, de a legfontosabb dolog, hogy eszedbe se jusson semmit se megmikrózni, ami bármilyen fajta műanyaggal érintkezik. A műanyagból a hő hatására rákkeltő anyagok szivárognak át a kajádra. Ezeket a műanyagokat melegítve számos rendkívüli módon ártalmas vegyi anyagot ereszthetsz az elfogyasztani kívánt fogásra. A legveszélyesebbek a következők:

BPA,  PET, Benzol, Toluol, Xilol

 

Anyatej

Akár kistesód, akár kisbabád van, fontos, hogy tudj pár fontos dolgot az anyatej melegítéséről. Az anyatej kulcsfontosságú szerepének azt tekinthetjük, hogy bejuttatja az újszülött szervezetébe azokat az anyagokat, melyek felveszik a harcot a baktériumok ellen. Egy, a Pediatric című orvosi szaklap által végzett teszt során fagyasztott anyatejből vett 22 mintát melegítettek mikrohullámú sütővel alacsony vagy magas hőfokon. A teszt során bebizonyosodott, hogy a mikróban magas hőmérsékleten melegített tejben 18-szor több e-coli baktérium képződött, mint a hagyományos módszerrel melegítettben.

Azoknak az anyatej mintáknak, melyeket alacsony hőmérsékleten melegítettek, drasztikusan csökkent az izo enzim tartalma, és nőtt a baba számára káros baktérium tartalma. Emellett sose melegítsd az anyatejet műanyag cumisüvegben!

Összefoglalva azt tudjuk mondani, hogy legjobb, ha megpróbálod az ételeid a hagyományos módon elkészíteni, és hanyagolni, vagy drasztikusan csökkenteni a mikrohullámú sütő használatát. A mikró ugyanis lehet, hogy rövidtávon időt spórol, de hosszú távon komolyabb problémát okozhat!

 

Forrás: GY.P.F., lifehack, kamaszpanasz.hu