Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

A fehérjedús étrend csak az időseknek használ

fehérjedús étrendA felnőtteket megfigyelő közel 20 éves kutatás azt mutatta, hogy azok a személyek, akik állati fehérjében gazdag étrenden éltek, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg daganatos megbetegedések következtében, mint azok, akik kevés fehérjét tartalmazó étrendet követtek. A rák kialakulásának kockázata esetükben majdnem olyan magas, mint azoknál, akik napi 20 szál cigarettát szívnak.

Bár már a korábbi kutatások is kimutatták a rák és a vörös húsok közötti összefüggést, ez az első olyan vizsgálat, amely mérte a rendszeresen túl sok fehérje fogyasztásával járó kockázatot. A táplálkozási szakértők általában csak a zsír, a cukor és a só bevitelének korlátozására helyeznek hangsúlyt, a túl sok fehérjét tartalmazó étrend veszélyeire azonban ritkán hívják fel a figyelmet.

időskori fehérjedús táplálkozásA Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a fehérjedús étrenden élők 74 százalékkal, nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatási időszakban bármilyen okból, mint a kevés proteint fogyasztó társaik. Előbbiek esetében a diabétesz okozta halálozás kockázata is a többszörösére nőtt. Ez a trend azonban a 65 éven felüliek esetében visszafordult.

 

Az Atkins-diéta és más, fehérjedús étrendek kiváló fogyókúrás hatásaik miatt nagyon népszerűvé váltak az utóbbi években. Dr. Valter Longo, a kutatás vezetője szerint azonban az ilyen étrenden élők hosszú távon veszélyeztetik az egészségüket. A kutatók meghatározása szerint „fehérjedús” étrendnek számít az, ha a napi kalóriabevitel legalább 20 százaléka fehérjéből származik.„Az eredmények azt bizonyítják, hogy az alacsony fehérjetartalmú étrend középkorban hasznos módszer lehet a rák és más eredetű halálozás megelőzésére” – mondta a Cell: Metabolism szakfolyóiratban közzétett tanulmány társszerzője, Dr. Eileen Crimmins. „Idősebb korban azonban érdemes kerülni az alacsony proteintartalmú étrendet, hogy fenn lehessen tartani az egészséges testsúlyt, és el lehessen kerülni a legyengülést.”

 

Forrás: vital.hu