Független tanácsadó honlapja.

Étrend-kiegészítők Tiens termékek

 

 

Így lassítható az Alzheimer-kór kialakulása

alzheimer

A magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség és más szív- és érrendszeri kockázati tényezők kezelése segíthet az Alzheimer-kór kockázatának csökkentésében azokban, akikben már mutatkoznak a szellemi hanyatlás jelei és a memória romlása.

Yan-Jiang Wang, a kínai Csungkingi Orvosegyetem neurológusa és munkatársai a Neurology című szaklapban közölt vizsgálatukba 837, szellemi képességeinek kismértékű romlásával küzdő idős embert vontak be. A résztvevők közül 414-ben az érrendszeri betegségeknek legalább egy kockázati tényezője (magas vérnyomás, cukorbetegség, agyér betegség, magas koleszterinszint, dohányzás vagy alkoholfogyasztás) fennállt.

Valamennyiüknél vérvizsgálatokat végeztek, megmérték a vérnyomásukat, a testtömegüket, memóriájuk és szellemi képességeik frissességét, és kérdőívek segítségével kikérdezték őket korábbi betegségeikről és kezeléseikről.

A kutatók három csoportra osztották a betegeket annak alapján, hogy érrendszeri rizikófaktoraik miatt milyen kezelés alatt álltak a vizsgálat kezdetekor. Voltak, akikben egyik kockázati tényezőt sem kezelték, voltak, akikben mindegyiket, és voltak, akikben a problémák egy részét kezelték. A kezelések magas vérnyomás elleni szerek, inzulin, vagy koleszterinszint-csökkentő szerek szedését és diétát, illetve a dohányzás és az alkoholfogyasztás abbahagyását jelentették.

A szív- és érrendszeri betegségek kordában tartása lassítja a szellemi hanyatlást.

Öt év után 298 emberben alakult ki Alzheimer-kór, a többi résztvevőben továbbra is csak enyhe fokú szellemi képességromlás állt fenn. A valamilyen érrendszeri kockázati tényezővel sújtott betegeknek összesen 52 százalékában alakult ki a betegség, míg az egyik kockázati tényezővel sem rendelkezőknek csak 36 százalékában.

Az összes érrendszeri rizikófaktora miatt kezelésben, részesülőkben 39 százalékkal, a néhány rizikófaktor miatt kezeltekben 26 százalékkal kisebb volt az Alzheimer-kór kialakulásának esélye, mint a semmilyen kezelésben nem részesülők körében, ami arra utal, hogy a szív- és érrendszeri betegségeket megelőző kezelés az időskori szellemi hanyatlást is lassítja.

 

Forrás: origo

 

További cikkeink:

Chi gép

Lecitin tartalmú kalcium

Omega 3 kapszula

Cink kapszula

Kínai datolya (jujuba) kivonat